Már másnap sokkal jobban kezeltem ezt a "19 éves barátság csúnya véget ért" ügyet, mára meg nem is igazán érdekel.
Gyorsan átszaladt rajtam a düh fázisa, aztán szépen lecsengett. Nem az én dolgom ítélkezni, a sötét jövőjét megfesteni az exek kapcsolatának, a sors majd elrendezi, ahogyan akarja. Megszenvedtem, elengedtem.
Nem mondom, hogy nem lesz még olyan, hogy nyúlok a telefonért, hogy megosszak vele dolgokat, de majd szépen lejövök róla, ahogy arról is leszoktam, hogy naponta beszéljünk.
Igazából elkezdődött már ez a leválás rég, csak 2016.05.11-én pont került a végére.
Most abszolút működik amúgy, hogy bevillannak megérzések, amiknek ösztönösen engedek, aztán meg észre kell vennem, hogy milyen jól is tettem.
Ugyancsak 11-én, szerdán az volt a fejemben, hogy össze kell raknom a pályázatomat arra a középvezetői katis állásra, mert ki tudja hogyan alakul a hetem utána, a határidő meg mindjárt lejár.
Szépen megcsináltam, elküldtem, totál kisimulva vigyorogtam a világba, mikor jött az a bizonyos kellemetlen telefonbeszélgetés. Úgy szétcsúsztam tőle, hogy biztos nem tudtam volna összerakni egy épkézláb mondatot utána.
Meg olyan is volt, hogy egy klienssel egyeztettem időpontot egy hosszabb megbeszélésre, és valahogy beleette magát az agyamba, hogy én bizony jövő kedden még visszahívom egy végső egyeztetésre, mert közbejöhet valami. Hát ja.
Ma meg az ajtóból fordultam vissza a telefonomért, pedig csak fénymásolni mentem egy irodával arrébb, és bizony a folyosón ért egy hívás.
Behívtak egy állásinterjúra.
Tudjátok, én kb. 8 éve semmi ilyenen nem voltam, úgyhogy azt sem tudom már, hogy hogyan kell.
Ez egy másik állás, nem a "katis", de úgy döntöttem, hogy elmegyek, kellene kicsit belerázódni ebbe az egészbe.
Ugye túl vagyok azon, hogy egyáltalán elküldtem bárhová bármit, igazán itt volt már az ideje annak is, hogy élesben kipróbáljak egy interjúzást.
Amúgy annyira megkavart az egész, hogy nem nagyon meséltem erről senkinek, csak szóltam, hogy én akkor csütörtökre mégis kiveszek egy nap szabit. (Mert a mostani szerda előtt úgy volt, hogy elmegyek jövő csütörtökön Tűzhöz, de ez -ugye- sztornó.)
Na mindegy, majd utólag elmondom egy-két embernek, akikkel vagyok olyan viszonyban, de most még amúgy sincs mit mesélgetni.
És akkor kedves olvasóim, picit aktivizálhatnátok magatokat a kedvemért!
Mondjatok jó tanácsokat egy gyakorlatlan interjúzónak! Vagy tanulságos történeteket, amik veletek, vagy esetleg mással estek meg, és érdemes figyelni rá.
Milyen színekbe öltözzön az ember? Mennyit beszéljek? Sokat? Keveset? Látszódjon, hogy mennyire szeretném az állást? (Mondjuk ezt ebben az esetben nem is tudom, most inkább még csak érdeklődés van bennem.)
Jöhet hozzászólásként, de levélben is ide: meselulu@gmail.com
Előre is köszönök minden segítséget!
