Folytatom

Aztán csak gondolkoztam, és gondolkoztam.
Számba vettem mindkét megoldás összes előnyét és hátrányát, beszéltem, leveleztem emberekkel, akiknek a véleménye számít. Gyakorlatilag minden, de minden arra mutatott, hogy ezt el kell vállalni.

Pénteken úgy ébredtem fel, hogy igent fogok mondani.
És ha mégsem engem választanak majd, akkor annak is úgy kell történnie, semmi gond.
Elég nehezen jutottam el addig, hogy ezt meg is tudjam telefonálni, mert egész álló nap nem tudtam egyedül maradni öt percre. Végül akkor vettem elő a telefonom, mikor épp ballagtam a kórház folyosóján egy gyerekért, mert sem előtte, de utána se láttam esélyét, hogy nem fog valaki lógni a nyakamon.
Szóval igent mondtam, és kedden este kapok majd választ, hogy felmondjak, vagy maradjak szépen a fenekemen, és kifussam még magamból azt, amit lehet. Mondjuk nem fog sokáig tartani, ebben biztos vagyok.

Picit megnyugodtam, hogy okos döntést hoztam.
Ha én most ebből visszatáncoltam volna, ide többé az életben nem pályázhattam volna, és azt bántam volna nagyon.
Így viszont, ha ők mondanak nekem nemet, akkor számíthatok rá, hogy keresni fognak egy újabb lehetőségnél, mert szerintem nem "szerepeltem" rosszul.

Ha pedig engem választanak...
Akkor nagyon-nagyon, rettenetesen kellemetlen napok elé nézek, és utána meg újra egy csomó új embert és dolgot kell megszoknom. Picit elegem van már ebből, de reménykedek, hogy lesz végre megint egy kis nyugtom, még ha nem is tíz évre.

Majdnem napra pontosan egy éve mondtam fel az előző helyemen, ahol tíz hosszú évet töltöttem el.
Álmomban sem gondoltam, hogy egy éven belül három helyen is megfordulok, és épp megint kavarászok.
Komolyan mondom, kezdek munkahelyszédelgő lenni, pedig pont nagyon rühellem a változásokat.

Nem is tudom mire kérjelek benneteket, hogy melyik megoldásnak szurkoljatok. Talán az a legjobb, ha annak drukkoltok, hogy az történjen, ami hosszú távon a legjobb nekem. Jó? Köszönöm!