Újratervezés

Annyit legalább sikerült elérni, hogy lenyugodtam.
Kicsit higgadtabban végiggondoltam a dolgaimat, és arra jutottam, hogy annyira azért nem kibírhatatlan ez a munka. Legalábbis átmenetileg nem.
Arra pont jó, hogy egy régóta halogatott projektet megcsináljak, és közben kitaláljam a "hogyan tovább?"-ot.
Ennek folyományaként hétfőn Kismacsóval kézenfogva beiratkoztunk egy autósiskolába, szeptember elején meg már vizsgázunk is az elméleti részből.
Így most két hétig, hetente négyszer Kismacsóval ülök egy padban. Fantasztikus érzés amúgy a gyerekemmel járni suliba. Bírom, olyan cool.
Neki ez is megy. Gyakorlatilag egyszer hall valamit, és már tudja is, sőt tovább is gondolja.
Azt hiszem a suliban is így boldogul tanulás nélkül, hogy órán legalább figyel, és abból él.
Tanulni nem tudom mikor lesz időm, meg a teszteket csinálni, de nem bukhatok meg, ez fix. Nem akarok beégni a gyerek előtt.
Igazából most leginkább ez a kép motivál:

Na jó, ennyi kutyám nem lesz, de egy ott fog figyelni az ülésen, mert hurcolom magammal mindenhová. Most erről álmodozok.

Hétvégén hazaérkezik végre Belami, akinek tegnap volt a szülinapja.
Szerintem jól érzi magát, még talán maradna is, de én már várom, hogy utólag szervezhessem a szülinapját. Mert az azt jelenti, hogy végre itthon van.

Aztán közeleg a közös nyaralásunk, azzal is kellene már foglalkozni: biztosítások, pénzváltás, programok, beszerezni dolgokat, megtervezni, hogy mennyi csomaggal mehetünk, mert mindenkinek be kell férni pakkal együtt. Az most nem fog menni, hogy csak a cipőim megtöltenek egy táskát, minimalizálni kell a ruhatárat is.

A fiúk szobájában is muszáj korszerűsíteni, mert Kismacsó kinőtte a fenyő galériás ágyát, már hónapok óta Belami ágyát bitorolja. Amikor Belami itthon van, akkor az egyikük egy ágybetéten alszik, ez tarthatatlan.
El kellene adni a galériás ágyat, ha valakinek kell, harmincötért viheti máris. 😉
Főleg annak jó, akinek kell a hely, mert az ágy alatt is be lehet rendezni a szobát, a gyerek felmászik a létrán, és ott alszik. Kismacsó nagyon szerette, de hát száznyolcvan centiméter a fekvőfelület hossza, ő meg már nagyobb. Ez van. Valahogy nem gondoltuk, hogy ez ilyen gyorsan eljön.

Rengeteg minden történt még, ezeket már csak címszavakban, mert lejárt a mosógép.
-Kismacsónak lett tuti állása egy hónapra az egy múzeumban, az egyik volt kolléganőm segítette hozzá ehhez a diákmunkához. Gyakorlatilag azt fogja csinálni, mint itthon (semmit), és még pénzt is kap érte. Álommeló.
-Kismacsó két napja nem jött haza éjszaka (ott aludt egy barátjánál), csak reggel vettem észre, az ereimben meghűlt a vér, pánik (nem vette fel a telefonját). Olyan irgalmatlan kabarét csináltam neki, hogy vélhetően egy életre megjegyezte: programváltozás esetén anyámat értesíteni KELL!!!
-Ma próbálom ki életemben először az éjszakai műszakot. A gyerekek remélhetőleg aludni fognak, én meg olvasok, de attól ez még ismeretlen terep nekem.
-A héten ezzel az éjszakával két napot dolgoztam, azért annyira nem vagyok hajszolt, mint az előző helyen.
-Összességében sokkal jobban vagyok, mint két hete, de remélem, hogy lesz ez még jobb is.

Álmodozok

Azt álmodtam ma hajnalban, hogy színházi előadást csinálunk a lányokkal.
Mikor már félig felkeltem, és élvezkedve vackolódtam a tegnap kimosott, és napfényben szárított, majd visszahúzott ágyneműben, az járt a fejemben, hogy ez nem is olyan rossz ötlet.

Úgy emlékszem, hogy általános iskolás voltam, talán hatodikos, vagy hetedikes, mikor alakítottam az osztályban egy színjátszó csoportot, és valamilyen rendezvényen elő is adtunk egy Rejtő jelenetet.
Iszonyúan, nagyon élveztem az egészet, pedig pici szerepet osztottam magamra, jobban feküdt a rendezői munka. 😉
Megkerestem, még mindig nálam van az a Rejtő Jenő könyv, amiben rövid kis forgatókönyvek vannak humoros jelenetekből. A gyermekkori legjobb barátnőm mamájának a könyvespolcáról hoztuk el, aztán valahogy nálam ragadt, de úgy, hogy átmentettem a gyermekkoromból az első házasságomba, majd valahogy átkeveredett velem együtt a másodikba is. Lehet, hogy ennek van valamilyen jelentősége? 😃

Azt is tudom, hogy azért álmodtam ilyesmit, mert a múltkor a munkahelyen az egyik kollégával, meg a pszichológussal (ő is kolléga persze) arról beszélgettünk, hogy milyen hatalmas jelentősége van a kimondott szavaknak, és én akkor kifejtettem, hogy az apám egy mondata térített el a színészi pályától.
Jót nevettünk ezen, de ez tényleg így volt: Apu mondott egy félig vicces mondatot a színészi ambícióimra, mire én ,érzékeny kamaszként, úgy reagáltam, hogy soha többé eszembe nem jutott erről álmodozni többé.

Ebből tanulva, én SOHA nem törtem le a fiúk álmait, hanem a legképtelenebb ötletüket is támogattam.
Így hegedült Belami két évig, Kismacsó meg bűvész szakkörre járt. Miért is ne?

Aztán Belami orvosi egyetemre való jelentkezése is a képtelenségek sorában volt nálam sokáig, de nem azért mert nem néztem ki belőle, hogy van hozzá esze, inkább abban nem hittem, hogy félre tud tenni mindent ennek érdekében.
Mert bizony időben meg kellett lennie a középfokú nyelvvizsgának, előrehozott érettséginek bizonyos tárgyakból, és az emelt szintű érettséginek is kitűnőnek illett lennie. Aztán bejutott, és még több áldozatot követelt az egyetem. És megcsinálta / csinálja, mert hitt / hisz benne, és már én is hiszek benne.

Kismacsó meg tegnap mesélte, mikor kettecskén fagyizni mentünk, hogy beválogatták a suliban valamilyen színdarabba, de úgy, hogy megszólították: legyen szíves elmenni a válogatásra. Ő meg elment, és jövő szombaton próbálnak, ünnep előtt meg már előadás is lesz.
Valami kísérleti dolog, mert szöveg nem is lesz, csak instrukciók, és saját szavaival kell nyomulni, ráadásul vallási témában. Borzasztóan szeretném látni.
És itt is az volt az első gondolatom, hogy "De hát Kismacsó introvertált személyiség!". A következő meg az: "És? Én is az vagyok, és érdekelt a színészet, míg el nem hangzott az a viccesnek szánt mondat.".

Visszakanyarodva. Erről beszélgettünk a két kollégával, és kapacitáltak, hogy miért nem megyek el valamilyen amatőr csoportba színészkedni.
A kolléganő szerint jól állna nekem, mert egy bolondos királylány (muhaha!) vagyok, nagyon szeret a közelembe lenni, mindig felvidítom.

Na nem, én erről már lekattantam, de a lányokkal tök jó közös program lenne valamilyen egyszerű kis bohózat színpadra állítása. Tervezni jelmezeket, délutánonként próbálni.
Azt mondjuk nem tudom, hogy hogyan lesz erre (is) időm, de hátha jön egy kicsit nyugisabb időszak. Jó lenne... Álmodozni jó. 😉
 

Álmodozok

Hetek óta szuperül alszok, és jókat álmodok.
Úgy tíz álmomból nyolcszor tizenéves vagyok, és újraélem azokat az éveket.
Nem tudom mire vélni az egészet, de óhatatlanul eszembe jutott az ex férjem egyik már meghalt rokona, aki majdnem száz évig élt, és az egyik kedvence voltam. Imádtam hallgatni a történeteit, és ő mondta nekem, hogy öregségére sokszor álmodja azt, hogy újra fiatal. Mondjuk ő ezt nem a negyvenes évei elején mondta, hanem a kilencvenes éveiben, remélem nem azért van ez, mert a végemet járom.
Inkább arra gondolok, hogy nálam ez azért van most, mert ébren rengetegszer próbálok belehelyezkedni a lányaim gondolkodásába, érzéseibe, ezért éjszaka az elmém magától szedegeti elő az emlékeimet.
Akárhogy is, mostanában mosolyogva alszok el, hogy azon az éjszakán ugyan mi meglepetést tartogat a tudatalattim. :-)

Szép őszi nap van, lehet ábrándozni

Pont így szeretem az őszt, ahogy most van.
Süt a nap, elviselhetően hideg van, ha van rajtam sapka, sál és kesztyű is a kabáton kívül.

Reggel fogtam a mandulatejes kávémat, és néztem ki a munkahely ablakán, hogy mennyire szép most minden.

Hétvégén Charlieval kirándulni voltunk.
Nem mentünk messzire, csak 30 km-re, egy felkapottabb hely mellé.
Hogy ott milyen nyugalom van! Beleszerettünk a helybe, főleg, hogy a felkapott település mellett ez senkit nem érdekel, pedig van olyan jó, ha nem jobb.

Akarok ott egy nyaralót.
Akár minden hétvégét ott tölthetnénk, mikor már jó idő van. Charlienak lenne saját horgászstége, nekem egy mézeskalács házikó, meg fák, ami alá kiülhetnék olvasni.
Oda kellene egy Barabás (kutya), talán télre Anyuék befogadnák, mert Barabást nem lehet lakásba vinni, olyan nagy.
Mondjuk jó időben, hétköznap sem szívesen hagynám egyedül, szóval ezt még ki kell találnom.

Na jó.
Ideje a dolgom után nézni, mert belelóg a bilibe a kezem. ;-)

Rémálom

Borzalmas éjszakám volt.
Megint, egymás után a második. Pedig este, lefekvéskor kifejezetten kértem magamtól, az agyamtól egy normális álmot, vagy valami olyasmit.

De nem.
Megint háború, menekülés, vér és borzalom.
Vasárnapról hétfőre virradóan még "csak" bunkert építettünk, szekrényt tologattunk a titkos ajtó elé, meg élelmiszereket halmoztunk fel.
Most viszont menekültem. Charlieval. A gyerekek sehol.
Álltam egy nagy ajtó előtt, ahová minket be akartak engedni, de akinek sötétebb volt a bőrszíne, azt nem.
Ott álltam, és hallottam, hogy közeleg az ellenség, aki meg fogja ölni, kivégzi azokat, akik kint maradnak. De közben meg nem akartam bemenni, elszigetelni magam a gyerekeimtől, meg akartam találni őket. Végül bementem, mert ha kint maradtam volna, esélyem sem marad a keresésre.

Nem tudom szavakkal leírni, amit álmomban éreztem.
Mikor kint kerestem a fiúkat. És amikor valaki hasonlót láttam, rohantam, és ordítottam a nevüket, aztán felém fordultak, és mégsem ők voltak. Mikor halott fiatalokat fordítottam arccal az ég felé, hogy az enyém e. Jaj, nem akarom visszaidézni!

Ahogy azt sem, mikor lemondtam arról, hogy élnek.
Hogy könyörögtem Charlienak, hogy segítsen nekem meghalni, mert én nem tudok , nem akarok így maradni...

Nem írom tovább, nem gyötröm magam.
Amikor felkeltem végre, olyan nagyon boldog lettem, hogy mindezt csak álmodtam, és nem igaz. Örültem a küszködéseinknek, a kis lakásunknak, Kismacsó ébresztésének, álomszagú puszijának, mindennek, az egész kis nyomorult, békés életünknek.
És nem tudom, hogy a kollektív tudat lopta e be magát a tudatalattimba, az amelyik ezeket az érzéseket megélte, átélte és most itt van, vagy "csak" arra vagyok ennyire érzékeny, amit most sulykol belém a média.

Akárhogy is, ennek nem szabadna így lennie sehol. SOHA, SEHOL.
Hát hogyan és hol lehetne elintézni, hogy az emberek ne öljék egymást? Hogy béke legyen mindenhol?
Fel kellene ébrednie MINDEN embernek.