Fogadkozásom

Végül tegnap pucoltam ablakot, felraktam a tépőzárat a szúnyoghálóhoz, felmásztam olyan helyekre, ahol nem hetente szoktam port törölni, hanem sokkal ritkábban.
Utána tornáztam egyet lóhalálában, mert indultunk bevásárolni anyósomnak, meg magunknak is.

Charlie az anyukájának szedte össze az élelmiszereket, én magunknak.
Rengetegen, de tényleg nagyon sokan voltak a boltban. Idősek is.
Volt, aki köhögött a szélrózsa minden irányába. Először frusztrált, aztán elengedtem.
Számítások szerint az emberek hetven százaléka el fogja kapni, a fertőződés üteme nem mindegy. Szóval valószínűleg nem fogom megúszni. Úgy biztosan nem, hogy boltba járok, időnként az irodába, és nincs az az előző posztban emlegetett levegőszűrős bunkerem sem.
Nyilván, igyekszem a lehető legkevesebbet kimozdulni, meg alapvető szabályokat betartani, de nem fogom Domestosba áztatni az egész életünket, az egészen biztos.

Kicsit sokat foglalkozok ezzel.
De tényleg annyira idegesít már a téma, hogy sikítozni tudnék. Lesz majd megint olyan, hogy nem erről szól minden? Szinte elképzelhetetlen.

Pedig alapvetően tök jól vagyok.
Egészen addig, míg ki nem kell menni a lakásból. Mert onnantól úgy érzem, hogy semmi irányításom nincs a dolgok felett. És akkor a csapból is az folyik, hogy hogyan kellene az ajtó előtt kiugrani még a bugyimból is hazaérkezéskor, és megfürdenem Domestosban. Persze közben valaki elárasztja fertőtlenítővel a lábnyomomat is, meg amihez hozzáértem, míg a kádig értem és beleültem a Domestosba.

Szóval úgy döntöttem, hogy ettől a poszttól kezdve igyekszem ezt az egész járvány témát elkerülni.
Nem biztos, hogy sikerül, de megpróbálom. Majd inkább mesélek csacsi történeteket a fiúk kiskorából, meg hogy mit csinálok itthon, amikor épp nem kell sehová mennem, vagy épp megérkeznem valahonnan, és úgy éreznem, hogy a testemen hemzsegnek a vírusok. Különben belezizzenek már ebbe a hülye témába. Nem szeretnék.