2017. január 22., vasárnap

Nem lehet szó nélkül elmenni mellette

Annyira borzalmas ez a busztragédia, hogy szó nincs rá.
Tegnap egész nap a hatása alatt voltam, újra és újra visszakanyarodtak rá a gondolataim, nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy ez velem is megtörténhetne, és igazából bárkivel, akinek gyereke, családja van.
Úristen hányszor gondolok arra, hogy inkább ki sem engedem a fiúkat a lakásból, mikor mennek valahová. Hányszor kap el a rettegés, mikor becsukódik a liftajtó mögöttük, mikor egyedül indulnak valahová.
Mindig a közelemben a telefon, ha nem érnek haza, mielőtt lefekszem, de igazából rettegek attól, hogy az a k.rva telefon megszólal mégis... Ahogy megszólalt azoknál a szülőknél most.

Éppen pénteken beszéltünk erről egy nagyon kedves barátnőmmel.
Vártuk a többieket a Frei kávézóban, és valahogy szóba jött a szülőség. Az, hogy annak is megvan a maga szépsége nyugalma, ha nincs az embernek gyermeke. Mert borzalmas ez a folyamatos aggódás, és még vigasztalni sem tudtam, hogy majd később jobb lesz, mert frászt, egyre nehezebb. Nem lehetünk már mindig velük, önállósodnak, és mi már csak a pálya széléről aggódhatjuk hülyére magunkat kísérhetjük figyelemmel minden lépésüket.
Nyilván semmiért nem adnám, hogy vannak, léteznek, és sokkal több ennek a szépsége, de akkor, ott valahogy pont ez jött elő, mintegy megelőlegezve a szombat hangulatát.

Tegnap egy csomószor eszembe jutott ez a beszélgetés, meg az is, hogy mi lenne, ha visszacsöppenhetnék abba a pillanatba ezzel a mai tudással.
Azonnal, de tényleg nem érdekelve, hogy hülyének néznek, venném a telefont, és addig próbálkoznék, míg sikerülne azt az utazást elkerülni. Hogy ne induljanak el, hogy másképp csinálják, nem tudom. Mert minden más olyan hiábavaló. 😢

6 megjegyzés:

  1. ÉN is ezen gondolkodtam. De hát a járdán is gázoltak már halálra embert, meg lehet baja az én kocsimban is, az élet teljesen kiszámíthatatlan, s néha azt hiszem maga a csoda, ha felnő egy gyerek, és főleg, ha nem nekem kell eltemetni.
    Szerintem később az aggódás rosszabb, amíg te tudod iráynítani a gyereked életét, addig könnyebb. Hogy ha hisztizik arrébb viszed, ha veszélyes dolgot akar csinálni elkapod, normálisan eteted. :) Aztán később meg tényleg csak kívülről nézed mit csinál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony. És reménykedsz, hogy jól és stabilan raktad le az alapokat.

      Törlés
  2. Ugyan ezek jutottak eszembe nekem is.
    Ahogy az embernek gyereke lesz a folyamatos aggódás az élete része lesz. Azonnal megérti, hogy a szülei mit éltek/élnek át vele kapcsolatban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abszolút. A részünkké válik az aggodalom, és egy ilyen után egy ideig lángolva lobog. Aztán meg csendesen ott van, de mindig és örökké van.

      Törlés
  3. Tudod, a blogból már ismerhetsz annyira, hogy azt tartom, nincsenek véletlenek...ezzel nem akarok senkit sem bántani, csak eszembe jutott, amikor anyu gyanútlanul indult el munkába, és már soha többé nem jött haza...

    VálaszTörlés