Nem jó beszélgetés (Ne olvasd tovább, ha érzékeny vagy!)

Reggelizünk Belamival. (Charlie már a dolgozóban, Kismacsó még alszik.)
Ő már útra készen a kórházba, csak fél fenékkel ül a széken, hogy bekapja a szendvicsét, de közben valami jegyzetet is búj, én még kényelmesen, eltűnődve kortyolgatom a tejeskávémat.
-Mit olvasol?
-Még tegnapra kaptam feladatnak, de nem volt idő rá, gondolom majd ma megbeszéljük az orvossal.
-Miről van szó benne?
-A köpetekről..
-Oké, tovább nem is érdekel, ez az egy emberi váladék, amitől a kezelhetetlenségig undorodok. Még a kakival is jobban ki vagyok békülve. Komolyan.
Mikor szociális gondozó és ápoló suliba jártam a születésed után, akkor ápolástanból mutattak köpőcsészét, amit a váladék felfogására és vizsgálatára találtak ki. Én akkor öklendeztem, mikor azt a fedeles poharat megmutatták, nemhogy...
-Akkor elmesélem neked, hogy a köpet ülepedés után három részre...-csillan gonoszul a szeme, mire én már a két kezemmel lapogatom a füleimet, és hangosan énekelek, jelezve neki, hogy hallani sem akarom a tudományos fejtegetést.

Hirtelen elkomorodik.
-Van bent egy nő a gyakorlatom kezdete óta. Olyasmi idős, mint te. Későn vették észre a kismedencei rákját, addigra beszűrődött mindenhová, úgyhogy ki van vezetve neki minden.
Aztán agyvérzést kapott, a fél oldala lebénult. Most a rossz keringés miatt gangrénája van. Magyarul üszkösödik a lába.
Sajnos fisztulája is lett, ez a sipoly. Folyik belőle a kaki mindenhol.
-Úristen! -nyögök fel, és tudom, hogy ezúttal nem gonoszkodásból meséli el ilyen részletesen, hanem mert megviseli az eset.
-Mi van az elméjével? -kérdezem.
-Az a baj, hogy teljesen tiszta, mindent totálisan felfog és ért. Borzalmas.

Egy percre eltűnődök, hogy kell e ezt, mondjam e, végül belevágok.
-Belami! Ha én véletlenül valaha ilyen helyzetbe kerülök, akkor meg kell értened, ha nem akarom végigcsinálni. Nem szabad haragudnod rám érte.
Én nem tudom mennyire erős az életösztön az emberben ilyen nagyon reménytelen állapotban, de én itt és most azt gondolom, hogy én nem szeretnék így élni. És nem várom, hogy helyettem csináld, vagy asszisztálj, de engedned kell, hogy méltósággal menjek el ebből a világból. Ugye megérted?
Szinte azonnal válaszol: -Megértem.

Gyorsan másra fordítom a szót, de a hangulat már nem visszafordítható.
Összeszorul a szívem a fiamért, hogy meg kell tapasztalnia ezt a sok borzalmat, de az ismeretlen kortársamért is, mert egyszerűen felfoghatatlanul szörnyű dolgokat tud produkálni az élet, és nem hiszem, hogy ez így igazságos. Nem. Egyáltalán nem az.