A következő címkéjű bejegyzések mutatása: halál. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: halál. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. április 17., hétfő

Elkeserítő

Vasárnap döbbenten olvastam a híreket, hogy már megint meghalt egy gyermek a nevelőszülőnél.
A tényeket nem tudtam kiválogatni a kitalált információk közül, valahogy nem is állt össze az egész történet. Ma már valamivel árnyaltabb a kép, de még mindig rengeteg a fals információ. 
Elkeserítőnek tartom, hogy a magukat újságírónak csúfoló emberek leírhatnak össze-vissza mindent, következmények nélkül. Az emberek meg úgy megvadulnak, mint az állatok, és lincselnének, ha tehetnék.
Ami biztos, hogy egy két év körüli kisfiú holtteste volt egy nevelőszülő autójának csomagtartójában, egy másik gyerek meg a hátsó ülésen, bekötve. A legelső hírekben még így volt, aztán már a csomagtartóban volt az élő gyermek is, majd megint a hátsó ülésen. 
Először azt írták, hogy alultápláltak voltak, és az élő kislányon zúzódások voltak. Később azt, hogy nem voltak alultápláltak, és nem volt rajtuk külsérelmi nyom. Azért rohadtul nem mindegy.

Nekem ez a történet valahogy így áll össze.
A kisfiú megfulladt az ételtől otthon. Nem tudni, hogy a nevelőanya próbált e segíteni rajta, vagy olyan gyorsan történt, hogy mire felfedezte, már meghalt a gyermek. Mindenesetre nem azt tette, amit az emberek ilyenkor szoktak, mármint telefonálnak a mentőknek, esetleg mezítláb szaladnak a gyerekkel a legközelebbi orvoshoz, mit tudom én. Ő valószínűleg kikattant, és nem tudta mit tegyen, úgyhogy a halott gyereket betette a csomagtartóba, a másikat a gyermekülésbe, és céltalanul autózni kezdett. Szerintem azon kattogott, hogy mit csináljon. Lehet, hogy megfordult a fejében, hogy eltünteti mindkét gyermeket. (Emlékeztek az anyára, akinek a gyerekét széttépte a kutya, és azt állította, hogy eltűnt? Sokáig keresték, mire kiderült, hogy a szülők ásták el a halott gyereket.) 
Szerintem végül a férje megtalálta, és akkor mentek be együtt a Rendőrségre. 

Na most.
Az a véleményem, hogy a magyar gyermekvédelemben kurva nagy gondok vannak. Ez az eset is azt mutatja, és az is, mikor a gyermeket úgy megverte a nevelőszülő, hogy belehalt. 

Hogy miért van ez?
Senki nem akar nevelőszülő lenni. Ezért kevés van. Azt a keveset alig szűrik, mert ha jól megszűrnék, akkor nem is maradna lassan senki. 
Közben egyre több gyerek kerül szakellátásba, mert egyre több család kerül olyan helyzetbe, hogy nem nevelhetik tovább a gyerekeiket. Nincsenek férőhelyek, amik meg vannak...

Én 2019 áprilisa óta dolgozok gyámként. 
Évről évre tapasztalom a romlást, a hanyatlást. Nekem is van nevelőszülőm, aki majdnem olyan, mint gyermekjólétis koromban a klienseim voltak. Megdöbbentő. Folyton a sarkában lihegek, és kértem gondozási hely váltást, de egyszerűen nincs. A gyerek ugyanúgy nem jár suliba, mint a kiemelése előtt, szóval a rendszer adott egy jó nagy pofont a sz.rnak. 
A gyámoknak a törvényes harminc helyett harmincöt-negyven gyereke van, és irgalmatlan távolságokban. Ígérgetik folyamatosan, hogy megyén belül próbálják majd tartani a gyámokat, de én nem látom még a nyomát ennek. Elmegy a pénz a millió utiköltségre, mert én Bajára utazok (például) innen, a bajai gyám meg ide (oda-vissza kétszáz km), mert itt van gyereke. 
Ezer féle adminisztráció van, de látogass le mindenkit, legyen bizalmi kapcsolatod az összes gyerekkel, szóval ne tíz percet tölts vele havonta, csináld a kötelező képzéseket, legyél ott mindenhol! Nyilván muszáj szelektálni, mert nekem is annyi órából áll a nap, mint másnak, és bizony ennek az a veszélye, hogy elkerüli a figyelmedet valami. Na, akkor van a gáz.
Aztán az is jellemző, hogy nálunk is nagy a fluktuáció, de a nevelőszülői tanácsadóknál is. Mire megismerem az egyiket, már másik jön. A kollégáim is úgy jönnek-mennek, mintha muszáj lenne. Nehéz jól együttműködni, hálóként funkcionálni, teamben dolgozni. 

Valahol olvastam, hogy egy országról sokat elmond, ha nem mindent, hogy hogyan bánnak a gyermekekkel, az idősekkel és a rászorulókkal. Nos, ehhez nincs mit hozzáfűznöm. Íme! 

2016. július 26., kedd

Nem jó beszélgetés (Ne olvasd tovább, ha érzékeny vagy!)

Reggelizünk Belamival. (Charlie már a dolgozóban, Kismacsó még alszik.)
Ő már útra készen a kórházba, csak fél fenékkel ül a széken, hogy bekapja a szendvicsét, de közben valami jegyzetet is búj, én még kényelmesen, eltűnődve kortyolgatom a tejeskávémat.
-Mit olvasol?
-Még tegnapra kaptam feladatnak, de nem volt idő rá, gondolom majd ma megbeszéljük az orvossal.
-Miről van szó benne?
-A köpetekről..
-Oké, tovább nem is érdekel, ez az egy emberi váladék, amitől a kezelhetetlenségig undorodok. Még a kakival is jobban ki vagyok békülve. Komolyan.
Mikor szociális gondozó és ápoló suliba jártam a születésed után, akkor ápolástanból mutattak köpőcsészét, amit a váladék felfogására és vizsgálatára találtak ki. Én akkor öklendeztem, mikor azt a fedeles poharat megmutatták, nemhogy...
-Akkor elmesélem neked, hogy a köpet ülepedés után három részre...-csillan gonoszul a szeme, mire én már a két kezemmel lapogatom a füleimet, és hangosan énekelek, jelezve neki, hogy hallani sem akarom a tudományos fejtegetést.

Hirtelen elkomorodik.
-Van bent egy nő a gyakorlatom kezdete óta. Olyasmi idős, mint te. Későn vették észre a kismedencei rákját, addigra beszűrődött mindenhová, úgyhogy ki van vezetve neki minden.
Aztán agyvérzést kapott, a fél oldala lebénult. Most a rossz keringés miatt gangrénája van. Magyarul üszkösödik a lába.
Sajnos fisztulája is lett, ez a sipoly. Folyik belőle a kaki mindenhol.
-Úristen! -nyögök fel, és tudom, hogy ezúttal nem gonoszkodásból meséli el ilyen részletesen, hanem mert megviseli az eset.
-Mi van az elméjével? -kérdezem.
-Az a baj, hogy teljesen tiszta, mindent totálisan felfog és ért. Borzalmas.

Egy percre eltűnődök, hogy kell e ezt, mondjam e, végül belevágok.
-Belami! Ha én véletlenül valaha ilyen helyzetbe kerülök, akkor meg kell értened, ha nem akarom végigcsinálni. Nem szabad haragudnod rám érte.
Én nem tudom mennyire erős az életösztön az emberben ilyen nagyon reménytelen állapotban, de én itt és most azt gondolom, hogy én nem szeretnék így élni. És nem várom, hogy helyettem csináld, vagy asszisztálj, de engedned kell, hogy méltósággal menjek el ebből a világból. Ugye megérted?
Szinte azonnal válaszol: -Megértem.

Gyorsan másra fordítom a szót, de a hangulat már nem visszafordítható.
Összeszorul a szívem a fiamért, hogy meg kell tapasztalnia ezt a sok borzalmat, de az ismeretlen kortársamért is, mert egyszerűen felfoghatatlanul szörnyű dolgokat tud produkálni az élet, és nem hiszem, hogy ez így igazságos. Nem. Egyáltalán nem az.