Ez a joghurttortám rengeteg eperrel, aminek egy része bele lett turmixolva a joghurtos tejszínbe, másik része meg darabosan volt benne. Irtó finom, mondjuk arról fogalmam sincs, hogy a teteje miért más színű, de mindegy.
A vendégség (Apuék jöttek hozzánk) nagyon jól sikerült, mindenki itthon volt, jót beszélgettünk, ettünk, minden nagyon tuti volt.
Továbbra is mindenhol jegyzetek, Belami javában vizsgázik. Még a fürdőszobában a hajvasalók tetején is papírok, szerintem a kádban is tanul. Belenéztem, egy szót sem értek. :-)
És hogy eloszlassam kicsit az idilli ködöt, amit az előző bejegyzésem okozhatott.
Vasárnap kitaláltuk Charlieval, hogy gyermeknap alkalmával elvisszük a fiúkat kirándulni, megmutatjuk nekik, hogy hol szeretnénk nyaralót pár éven belül, de nyugdíjasként mindenképp.
Belami még csak-csak örült az ötletnek, bár közölte, hogy leginkább egy bizonyos papucsot szeretne kapni gyermeknapra.
Ám Kismacsó!
Azt a nyűglődést, amit levágott, hogy neki el kell jönnie egy családi programra.
Ilyen beszélgetéseink voltak.
Én: -Hát nem gyönyörű itt? Ez a csend, ez a nyugalom!
Ő: -Nem. Otthon sokkal csöndesebb és nyugalmasabb lenne.
Én: -Belami papucsot szeretne gyereknapra. Neked van valami vágyad?
Ő: -Hogy hazamenjünk végre.
Ettől mi még nagyon jól szórakoztunk, de még Belami is megjegyezte, hogy milyen bogaras mostanában az öccse.
Hazafelé kitalálta, hogy tegyük ki Kisszőkénél, mert az is rajta nyűglődik, "Hátjajsenkinemtudjaőtbékénhagynimááár!".
Még véletlenül sem akarta, hogy a ház előtt tegyük ki, mert mi égő lenne, hogy az ősök szállítgatják. Ezért pár sarokkal hamarabb kiszállt, mi meg egy darabon követtük brahiból, Belami konkrétan az autó ablakából kurjongatott utána, én meg könnyesre, bepisilősre nevettem magam.
Végül lehengeredtünk róla, mielőtt dührohamot kapott volna, és elmentünk immár hármasban fagyizni, a bogaras, nyűglődő kamaszunk nélkül. Nyugalom!!! :-)
