Csütörtöki beszámoló

Nagy izgalomban voltam már napok óta, mert hét elején jeleztek a leendő munkahelyemről, hogy várnak szeretettel csütörtökön egy értekezletre, ha tudok, menjek el.

Megoldottam, mert két nap szabit azért csak kijártam magamnak így a végére, amiből az egyik pont mára, azaz csütörtökre esett. 

Tök fura volt biciklivel menni, mert a központba kellett érkeznem, már annyira megszoktam, hogy én mindig messze dolgozok a lakhelyemtől.

Összességében semmi problémám nem lehet semmivel, de csak ott motoszkált bennem végig, hogy "Úristen, úgy utálom már, hogy megint új minden!". 

Találkoztam a gyerekekkel az értekezlet után egy gyűlésen, megint tizenvalahány tök idegen sérült lélek, hát tényleg nem vagyok normális, hogy ezt bevállaltam. 

Vesztemre összefutottam egy alaposan kiégett leendő kollégával, láttam rajta, hogy borzasztóan szívesen elvenné a kedvem az élettől is, nem is tudja, hogy nem kell(ett) sokat dolgoznia rajta. 

Megint egy ember, aki ki nem állhatja a gyerekeket, én nem értem az ilyen miért nem megy el máshová. 

Szerencsére a többiek nagyon szimpatikusak, de egyáltalán nem bánom, hogy legtöbbször önállóan kell működni, dolgozni.

Azt már most látom, hogy itt szakmai munka folyik, és nem tűzoltás, mint a mostani helyemen. 

Rengeteg program van a gyerekeknek, kapunk két önkéntest is, szóval azért megszakadni nem kell. 

Ja, és a házban van saját konditerem, ha vissza óhajtanék térni a rendszeres mozgáshoz, mert jelenleg cseszek bármit is csinálni. 

Tizenegy óra körül hazabicikliztem, kifújtam magam, aztán Charlieval elmentünk ebédelni, mert ő meg itthon készül a holnapi fotós vizsgára. 

Aztán hazajöttünk, beindítottuk a légkondit, és én aludtam egy csomót.

Úgy álmodtam, mintha éjszaka lenne, az agyam próbálja feldolgozni a rengeteg információt, néha attól félek, hogy kisül szegény. 

Azt már nem is mondom, hogy a jelenlegi munkahelyemen is zajlik az élet, mert kedden délután a Rendőrségen töltöttem az időmet holmi drog ügyben, amit nyilvánvalóan nem részletezhetek, pedig szeretném. (Komolyan érdemes lenne zárt blogot csinálni, mert ott leírhatnék nyugodtan mindent, és garantált lenne az izgalom fenntartása. Egy "Veszélyes kölykök" sorozat formában elbújhatna a valóság mögött, ami nap, mint nap megy a munkahelyemen.)

Azért csinálok magamnak sok-sok apró örömöt.
Most például szeretem ilyen "fagyi" (én nevezem így) színűekre festeni a körmeimet.

Meg vettem egy nagyon cuki kis kajahordós táskát, ami pöttyös!!!.

Meg rákattantam erre a sorozatra. Annyira nem az én érdeklődésem amúgy, nem is értem.

Charlie kezdte nézni, én meg olvasás közben csak oda-oda pillantottam, aztán egyszerre azt vettem észre, hogy már én is nézem egyik részt a másik után. (Bírom Kevin Spaceyt, jól áll neki ez az álnok elnök szerep.)

Meg olyan is lesz, hogy szombaton megint Múzeumok Éjszakája, nálunk ennek nagy hagyománya van, alig várom minden évben. Talán Belami is velünk tart most, Kismacsó nem lesz itthon.

Vasárnap meg elmegyünk oda, ahol Zozóka nyaral a szüleivel, egy napot ott leszünk velük.
Charlie horgászik majd, én ülök a jacuzziban, grillezünk, ilyenek. Ja, és persze zozózok, az a legfontosabb program. 

Érdekességek a napokban

Na, de az is csak álom, hogy nekem most majd mennyi rengeteg időm van/lesz a szabadság alatt, mert nagyon nem így van. Ráadásul minden, de minden előrébb van a listámon, mint a pihenés. Talán annyiban vagyok most nagyon laza, hogy igény szerint alszok, akár ebéd után is "egy fél órácskát".

Ott hagytam abba a múltkor, hogy csütörtökön költöztettük Belamit, meg beüzemeltük a légkondit, mert eljött a pillanat, hogy nem lehetett megmaradni máshogy a lakásban.

Pénteken -tényleg utoljára- a szokásos időben felültem a buszra, és bementem a "régi" munkahelyemre.

A Semmelweis napi ünnepség miatt mentem, és azért jóval korábban (az ünnepség csak délben indult), hogy még utoljára én főzzem ott a kávét (imádok kávét főzni), meg pletyizzünk kicsit a csajokkal (rohadtul fognak hiányozni).

És bizony más nem is fog hiányozni az egészből, mert ami munka szempontjából ráraknak ott az emberre, az méltánytalan, kiborító és kibírhatatlan. 

Míg benne voltam is éreztem, de most egy lépéssel távolabbról még inkább látom.

Nem is tudom pontosan, hogy hol csúszott el ez az egész, de teljesen abszurd helyzetek alakulnak ki napi szinten (pénteken is volt egy), az emberek egymás torkának esnek, és megy a stressz bajnokság ezerrel. 

Szerény becsléseim szerint januárra már senki nem lesz ott a mostani gárdából, de lehet, hogy tévedek 1-2 emberrel. 

Az ünnepségen engem is elbúcsúztattak, sikerült megint bőgés nélkül megúszni.

Kaptam egy helyi fazekastól kerámia készletet, ami gyönyörű, de ki fogom cserélni. Szerencsére úgy vették meg nekem, hogy ez az opció is hozzátartozott az üzlethez.

Tejeskancsó hat bögrével, de rengeteg, megszámolhatatlanul sok bögrém van, szóval tányérokat szeretnék, arra fogom kicserélni.

Nagyon előkelő helyen voltunk, ahol cseszték bekapcsolni a légkondit (külön kérésre sem), majd kint terítettek meg ebédelni, de ott sem volt jobb a helyzet, sőt.

Ráadásul előre volt egyeztetve, hogy az egyik kollégám gluténmentesen kér mindent, de ugyanazt kapta, a pofátlan pincér pömpögésével kísérve (kioktatóan megmagyarázta, hogy azért ugyanaz, mert mindenki gluténmentesen kapta a menüt), úgyhogy a kolléga kaja után mehetett is a vécére. 

Én biztosan kivertem volna a balhét, de ő látszólag nem akarta. 

Mindenesetre nem értem, hogy egy ilyen nívójú hely, ezt hogyan engedheti meg magának. Csalódás. 

Szombatról a legérdekesebb a Múzeumok éjszakája.

Hihetetlen jól szórakoztunk Charlieval, mert a két fiú külön utakon járt, szóval csak kettecskén nyomultunk.

Amit kiemelnék, az toronymagasan vezeti nálam az első helyet: a bábszínházban felnőtteknek szóló mese, most nem bábokkal.

Annyira, de annyira igényes volt az egész, a színészek zseniálisak, egyik ámulatból a másikba estem. Nem véletlen, hogy ezen a helyen Szabó Balázs kaliberű emberek dolgoznak (Szabó Balázs évekig ezt a társulatot erősítette).

Az már csak hab volt a tortán, hogy a színház légkondicionált, így semmi nem vonta el a figyelmet a csodálatos előadásról. (Még az apróságok sem, akiket a funkcionális analafabéta szülők cipeltek el az előadásra, hisz mindenhol fel volt tüntetve, hogy ez FELNŐTTEKNEK szóló előadás. Mindegy.)

Voltunk Máté Bence fotókiállításán, nagy élmény volt.

Charlie nagyon szereti a képeit, és felkészült a témában, úgyhogy saját bejáratú tárlatvezetőm volt. 

Ez a Bence amúgy zseni. Mutatom a kedvencemet tőle:

  

Voltunk még 16 éven felüli kiállításon, de ott olyan meleg volt, hogy élvezhetetlenné vált az egész, Charlie a folyosón várt meg, nem bírt bent lenni. Én is csak körberohantam a katonák és az Erósz témakörben létrejött tárlaton, pedig tök jó lett volna elolvasni a kiírásokat, de egyszerűen nem lehetett az oxigén hiánya, meg a sok ember miatt (megfulladtam, elsodortak).

Még egy hangszergyűjteménybe ugrottunk be, de inkább csak azért, mert új helyre költözött, és kíváncsiak voltunk a felújított "Városi Mozira". 

Nekem csalódás volt, túl kicsi helyre súvasztották be a rengeteg hangszert, pedig elvileg azért költöztek oda, hogy méltó helyen legyenek. Háááát....

Éjfél környékén elégedetten fagyizgattunk a gyönyörűen kivilágított sétálóutcán, pazar érzés volt.

Még az sem rontotta el, hogy szurokfekete színű csoki fagyit választottam (finom volt nagyon), és negyven éves (bocs, mindjárt negyvenegy!) létemre a nyelvemet öltögettem Charliera, hogy lefényképezze nekem, mennyire fogta be a nyelvemet a fagyi. (muhahaha!)  

Gyümölcsös, múzeumos szombat

Tegnap nem unatkoztam.

Reggel magunkhoz képest hamar felkeltünk (8 óra), Belami még aludt, mert éjszaka tanult, úgyhogy Charlieval csendben megreggeliztünk, felöltöztünk, és elhúztunk a dolgunkra. 

Ez nekem egy lightos turkálást jelentett, míg Charlie uborkát vett kovászolni.

Utána anyósomhoz mentünk, mert egy kisebb fagyasztót akart venni, abban segítettünk.

Vettünk málnát,

a cseresznyét meg kaptuk, ez a világ legfinomabbja, ezt bizton állíthatom.

Késő délután keveredtünk haza, úgyhogy egy gyors vacsora után indultunk is a "Múzeumok Éjszakája" rendezvényre, amit minden évben úgy várok.

Ezt a mi városunkban nagyon komolyan megszervezik, úgyhogy évek óta találunk mindig újabb és újabb helyeket, ahol még nem voltunk. Ez az idén sem volt másképp.

Belami csak egy kiállításra jött velünk, mert utána barátnőzni ment, Kismacsó meg még mindig Horvátországban tipródik (ó szegény!).

Mondjuk ezt a kiállítást csak Belami miatt jártuk be újra, mert mi már láttuk. Órák, mi más? (Belami imádja az órákat.)

Nekem ez volt a kedvencen:

Ezt meg csak a tükör kedvéért:

Aztán (ekkor már kettesben) bábszínházba mentünk. 

Bizony! Bábszínház felnőtteknek. Muszorgszkij-Ravel: Egy kiállítás képei. Muszorgszkij zongoraciklusa és Ravel nagyzenekari átirata bábok segítségével kelt új életre, rendhagyó formában.

Nagyon érdekes volt, komolyan. Ilyet még soha nem láttam. Annyira lenyűgözött, hogy nem vettem elő a telefonomat fényképezni, egyszerűen zavarónak éreztem, hogy elkezdjek kattintgatni. 

Utána egy ipaművészeti kiállítást céloztunk be, főleg az én kedvemért, mert az egyik rész címe az volt, hogy "A ridikül". Ugye nem is kell magyaráznom?

Ez még a népies rész:

 

Ezek meg már az én szívem csücskei:

Ugye milyen szépek? Mármint a ridikülök sokfélesége? Imádtam.

Aztán elmentünk a Leskowsky hangszergyűjteményhez, ahol Bálint Györgyi hangterapeuta interaktív előadása volt.

Még rávettük magunkat egy útra a Cifrapalotába, de ekkor már fáradtak voltunk, és előttem egyre a fagyi képe lebegett, mert valakinél láttam, és onnantól kezdve nem tudtam másra gondolni, hiába közelítettünk éjfél felé.

A Cifrapalotában sok kiállítás volt, ahogy mi végigrohantunk rajta...., annak semmi értelme nem volt. Majd jövőre ott kezdünk.

Mindenesetre kipróbáltuk a török kávét a hátsó, vadregényes udvarban:

Én ezt a kávét 24 órában tudnám szagolni, annyira finom illata volt. Kardamon, fahéj, narancs, minden játszott. Ezt képen nem lehet visszaadni, csak annyit, hogy a török kávé kicsit zaccos.

Még a tűréshatáromon belül volt, úgyhogy jól meg is ittam éjfél tájban.

Aztán... Ki kellett elégíteni a gyötrő vágyat, úgyhogy vettünk fagyit. :-) 

Azt hiszem kimaxoltuk a tegnapi napot, és kaptam egy vénás injekciót kultúrából.