Sikerült!!!

Kresz vizsga abszolválva, sikerült Kismacsónak is. 😏
Annyira nagyon nem voltam meggyőződve arról, hogy nekem ez csont nélkül fog csúszni, de olyan égedelem lett volna, ha meghúznak a gyerekem előtt, szóval tegnap orrvérzésig nyomtam a teszteket, meg olvastam a könyvet. Előtte meg a nyaralás előtt tudtam vele behatóbban foglalkozni, szóval nem voltam ma délelőtt túl magabiztos.
Eddig direkt nem nézegettem az oktatókat, talán babonából, de lassan ki kell találnom, hogy ki tanítson meg vezetni. Most azt gondolom, hogy az egyetlen női oktatóra fogok rárepülni, de ez attól is függ, hogy mennyire van betáblázva, mert én nem akarom széthúzni a kötelező kilómétert, szeretnék minél intenzívebben vezetni.

Most pedig csupa haszontalan dolgot fogok csinálni, mert a héten egy!!! napot fogok dolgozni pénteken, szóval ééédes a pihenés. (Legújabb agybajom a Sons of Anarchy motoros sorozat nézése, ami alapból távol áll tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől, de most mégis ez köt le.)

Kezünkben az irányítás?

Addig-addig mondogattam magamnak, hogy már pedig én ilyen státuszt szeretnék bizonyos helyen, hogy SIKERÜLT!!!, ilyen státuszban leszek azon a bizonyos helyen augusztus 15-étől.

Na, ezt elég hülyén sikerült leírni, de a lényeg, hogy túl vagyok a megbeszélésen, és enyém az állás.

Én előtte már nem is voltam ideges, mert megbeszéltem magammal, hogy teljesen indokolatlan lenne, hisz a jelenlegi helyemen is jól vagyok, és semmi baj nem lesz, ha véletlenül nem jön össze ez az interjú az igazgatónővel, és nem lesz enyém a legújabb állás. 

Így viszonylag nyugodtan, mosolygósan mentem be a rettegett igazgatónőhöz, akinek kifejezetten jó hangulata volt, úgyhogy már a megbeszélés végén mondta, hogy hétfőtől mehetek az új helyre.

Útban haza azon tűnődtem, hogyha csak ezt az esetet nézem, akkor tényleg helye van annak a meglátásnak, hogyha nagyon szeretnénk valamit, akkor előbb vagy utóbb megkapjuk, ha elég kitartóan gondolunk rá. Mert én december óta ezt mondogatom, aztán tessék: kicsit nyakatekerten, véletlenek sorozatán át, de úgy lett.

Ám nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy éveken át milyen nagyon sokszor elképzeltem, hogy Belami és Kismacsó között ott sétál a két nagy kezét fogva Annácska, a mi közös lányunk Charlieval. 

Néha még most is látom, még a nevetését is hallani vélem, szóval az erős megjelenítésben nincs hiba. Csak épp...

Akkor most hogy is van ez? Kezünkben van az irányítás? 

Bocs, de szerintem nem!

Vannak csodás dolgok

Ma megszületett az a baba, akit az édesanyja örökbe kívánt adni, és az én segítségemet kérte ehhez.

A terhesség gondozatlan volt, egy alkalommal látta orvos az anyukát, ahol az ultrahang vizsgálat szerint egy testileg fogyatékos kisfiúval volt várandós. 

Az egyesület így is talált új szülőket a nyílt örökbefogadáshoz, akik már izgatottan várták, hogy megszülessen az új családtagjuk.

Éssss!

Megszületett egy egészséges kislány!!! Azért erre senki sem számított, szerintem ez csoda. :-)

Belami az előbb hívott iszonyúan feldobódva a bonctermi gyakorlat miatt.

Na jó, tekintsünk most el a körülményektől, mert a lényeg nem ez igazából, hanem inkább a jól alkalmazott tudás a gyakorlatban. 

Az történt, hogy a gyakorlatuk egybeesett a már végzett orvosok megbeszélésével, és a fiamat előléptette az orvosok megbeszélését vezető professzor a medikák és medikusok tömegéből, jól kikérdezte, és ő mindenre tudta a választ. A professzor megkérdezte a nevét, és mindenki előtt jól megdicsérte. Az már csak hab a tortán, hogy hozzá fog menni szigorlatozni majd.

Belami szerint a harmadik év az orvosin nem a sikerélmények tárháza, szóval ezzel most jól felszívta magát egy időre. 

Akárcsak én ma. ;-)