Egynapon belül fent, majd lent

Harminckét évvel ezelőtt, délután háromnegyed négy előtt néhány perccel megszületett Belami. 

Előtte volt egy zápor (vagy zivatar), de mire felsírt, már szivárvány volt az égen, láttam az ablakon keresztül. 

Harminc éve pedig Ági született, még az óra is stimmel.

Mivel az ő kerek szülinapja van ma, ezért a mai nap róla szól, a szüleinél ünnepeltek. Mi majd szombaton fogjuk megünnepelni mindkettőjükét.

Mindig beszélek Belamival a "szüli percében", ha nem vagyunk együtt, akkor telefonon.

Most is így történt, kicsit elmorfondíroztunk azon, hogy egy éve még nem is sejtettük, hogy Uno már itt lesz, és mekkorát fordult a világ, hová fokozható ez még. Épp búcsúzkodtam, mikor láttam, hogy Miklós hív.

Szakítottak Lunával.

Én ezt láttam jönni, de titkon reménykedtem, hogy rosszul mértem fel. Azt mondja közös döntés volt, de szerintem ő akarta már a végét, ezért is van, hogy Luna a kezdeti együttműködés után most "megzakkant", és azt akarja, hogy Miklós minél hamarabb elmenjen a lakásból. Én nagyon át tudom most érezni Luna lelkiállapotát. Csomó fájó emléket hoz fel nekem, mert Miklós működése nagyon hasonlít az apjáéra, és én pont így csapódtam faltól falig, mikor ... Ahh, hagyjuk is!

Szóval most kellene egy budapesti lakhatás sürgősen.

Ha tud valaki egy mérsékelt árú albérletet fél-egy évre egy főnek, az írjon nekem mindenképpen a meselulu@gmail.com-ra. Érdekli budapesti lakás megvételre is, csak az azért hosszadalmasabb folyamat, szóval előtte kelleni fog albérlet. 

Miklósnak stabil és jó munkahelye van, ocd-s, mint én, szóval nagyon rendszerető. Belami lakásában is addig volt rend, amíg ő is ott lakott. Szerintem ő ideális bérlő, én simán itthon mertem hagyni már évekkel ezelőtt is, mert ugyanúgy rendben kaptam vissza a lakást, ahogyan elmentem belőle nyaralni/telelni egy hétre. 

Szóval ez a nap érzelmileg egy hullámvasút, és még vége sincs.  

Bulis táska

a Temuról.

Charlie szokott apróságokat rendelni, és időnként feldobja nekem a labdát, hogy kérek e valamit. Nem is én lennék, ha nem találnék ki valamit, amire "feltétlenül" szükségem van. 

Amikor ezt a nagyon színes, nagyon csillogó kistáskát megláttam, egyből az jutott eszembe, hogy igazi, buliba való cucc, mert feltűnő, nem túl nagy, pont belefér a telefon, pénztárca, papírzsebkendő szentháromsága. (Esetleg egy szájfény még.)

(Kép a temu.com-ról)

Fel is avattam a Quimby koncerten, és jól szuperált, táncikálás közben sem zavart. 

Senyvedek

Napok óta senyvedek magamtól, nagyjából a sz.r is ízetlen kategóriában.

Pénteken még tök jó volt minden (a koncert is), az előző napok nehézségei ellenére, aztán szombaton már nyűgös voltam, ami azóta is tart. Semmi okom nincs rá, most még a meleg is elviselhető, nem tudom miért van ez. Edzettem is hétfőn és ma, de most utána sem lett jobb. 

Nem szeretem, mikor ilyen vagyok, mert azt képzelem, hogy ez akarat kérdése is, mármint, hogy jól érezzem magam, meg legyek hálás az életemért. Szóval most jól kinyavalygom magam, megmosom a hajamat, hamar ágyba bújok egy könyvvel, aztán holnap jobb lesz. Remélem.   

Kissé belustult a krónikás

Rengeteg minden történik, és én igyekszem megélni minden pillanatot.

Cserébe mostanában alig fényképezek, alig írok. Nem baj, a fejemben, szívemben ott van minden.

Volt a szülinapom.

Írtam az előző bejegyzésben, hogy Belamiéknál tartjuk, és úgy is volt. Uno erre a napra extra adag cukiságot tartogatott, és ráadásul nekem. Szerencsére Charlie nem felejtett el fényképezni, úgyhogy csuda jó képek születtek, ahogyan egymás tekintetébe kapaszkodva gőgicsél nekem, én meg beszélek hozzá. Lett egy hármas sorozat kép, ahol egyforma hangokat formáz a szánk, imádom, leképezi, hogy mennyire egymásra tudunk hangolódni mi ketten. 

Másnap voltam turizni.

Vettem egy alkalmi ruhát, de valahogy éreztem, hogy nem azt fogom szombaton felvenni. Azért nem baj, hogy megvettem, mert színházba is tökéletes, és a bérletünk már úgyis megvan a következő évadra.

Szombaton volt az esküvő.

Bár Charlie mindent elkövetett előtte, hogy elrontsa a kedvem, nem sikerült neki, mert készülődni imádok. Végül egy sötétkék nadrág overált vettem fel arany kiegészítőkkel (szandál, táska, öv és nyaklánc, gyűrűk), a hajamat és a sminkemet is én csináltam. Sokkal, de sokkal inkább önmagam voltam, mint tavaly, úgyhogy nem költök többé sminkesre, az biztos. A hajamat egyenesre szárítottam, szerintem így is teljesen jó volt, nem kellett azon aggódni, hogy a hullámok kirúgják e magukat pár óra múlva. 

Mióta mindenhol egyforma hosszúságú a hajam, tök könnyű beszárítanom ezzel . Én leginkább az ovális körkefét használom, valami csodaszép fényesre tudom megszárítani, és elviekben nem is roncsolja a hajamat a szárítás. 

Az esküvő jó volt, mindent az ifjú pár csinált, szerintem ügyesen összehozták. Nagyon kedves és figyelmes volt tőlük, hogy Belami terítéke mellé egy kis dobozban ajándékot helyeztek el Uno nevére. Az első kis sportcipőjét kapta meg így. Ági nem jött, mert Uno még pici ehhez, de szorgosan küldözgettük a képeket neki az eseményekről.

Miklós és Luna. Egyre jobban látszik, hogy baj van közöttük. Erről nehéz lenne mit írnom, mert nem tudom pontosan mi történik, meg nem is szeretném ennél jobban "kibeszélni" őket. Ráadásul Miklós nem az a lelkizős fajta, szóval majd akkor fogunk biztosat tudni, mikor az is lesz valami. Mármint biztos. Ő nem fogja megbeszélni velünk, hogy mi zajlik benne, mert nem ilyen. Mikor az előző kapcsolatából kilépett, azt is akkor tudtuk meg, mikor már megtette.

Aztán ezen a héten elkezdett edzésre járni Ági.

Természetesen ilyen lazább, direkt szülés utáni tornára. Viszont ez azt jelenti, hogy heti kétszer így vigyázni kell kb. két órát Unora. Az egyik alkalom az enyém, a másik Ági anyukájáé. Nos, az enyém a szerda volt nyolctól tízig. Pont megetette nyolckor, már én büfiztettem, utána cukiskodtunk egy darabig. Már érdekli az ujjbábos Muci a boci mese, az összes kontrasztos babakönyv, hasaláskor a tükör, és bármi, ami zene, éneklés. Kezd gőgicsélni, valami hihetetlenül édes, mikor azt mondja, hogy "eöö". Belami is így kezdte, visszanéztem a babakönyvében, amit szorgosan vezettem még nála. ( És még nincs két hónapos sem.)

Aztán elaludt, kb. negyven perc után felébredt, ki kellett cserélnem a pelenkáját, aztán aludt tovább. Mikor Ági hazaért, még majdnem egy órát beszélgettünk a feje felett az esküvőről, meg Miklósékról, de még mindig nem ébredt fel. 

Végül eljöttem, mert már öt nem fogadott hívásom volt egy számról a munkahelyi telefonomon. 

És innentől jól el is szaródott a hét, pedig a helyettesem ügye ez, aki most szabadságon van épp. Őrület, ami jelenleg a gyermekvédelemben megy, de inkább hagyjuk is! Nem akarok most erről mesélni, majd máskor. Meg végre péntek van, lassan készülődhetek a Quimby együttes koncertjére Charlieval.  

Házassági évforduló (volt), szülinap (lesz)

Én most szabadságon vagyok épp.

Át is irányítottam a telefonomat, meg rettenetesen fontos dolgokat intézek, például tubing szempillaspirált, meg kőpúdert, mert elfogyott, meg pirosítót. ilyeneket. Megfogadtam -ugye-, hogy többé nem nyúl más az arcomhoz smink ürügyén, ugyanis tavaly Belamiék esküvőjén nagyon ráfaragtam erre. Kínomban is jobb sminket fogok csinálni magamnak szombaton, ugyanis a kevesebb több, legalábbis az én arcomon mindenképp.

Hogy mit veszek fel a szombati esküvőre, azt még nem igazán tudom, de holnap lesz a szülinapom, úgyhogy el fogok menni turizni, és vadászok valami jó kis ruhát. Van egy b tervem, ha nem találok semmit, úgyhogy így nyugodtan indulok a dolognak. 

Tegnap meg a 19.!!! házassági évfordulónk volt, de előtte nap gyűjtöttünk élményeket, úgyhogy tegnap lópikulát se foglalkoztunk ezzel. (Ja, Charlie hozott finom sütiket, hogy válasszak, milyen legyen a szülinapi tortám.)

Szóval hétfőn Nagykanizsán volt munka ügyben dolga Charlienak, úgyhogy Mórral elkísértük, és "hazamentünk" kicsit Fonyódra utána. Nagyon jó volt.

Kifejezetten szeretem a júliust, mert nemcsak a házassági évfordulónk és a szülinapom van, hanem Belamié és Ágié is 27-én. 

Meg koncertre is van jegyünk, meg a háló festését is intézni kellene, szóval mozgalmas napok jönnek (megint). 

Aztán persze ott van Uno, aki minden nap ügyesedik, de ezt majd egy külön posztban.  Holnap náluk tartjuk a szülinapomat. De jóóó lesz!

 

Összefoglaló

Inkább két hétre visszamenőleg kellene szemezgetnem, mert a múltkor is "csak" Uno volt a téma.

Két héttel ezelőtt pénteken és szombaton tartottuk Miklós 26. szülinapját. 

• Pénteken este jöttek, úgyhogy vacsorának időzítettem a húsból készült tortát. meg a salátát, stb..
• Mórral együtt csupán öten voltunk, mert Unoval még nem vállalták be a vendégeskedést Belamiék, megbeszéltük, hogy szombaton meg majd náluk is szülinapozunk egy tortával.
• Feldíszítettem a konyha-étkezőt, és a közös ajándékot is átadtuk. Egy komoly kis órára valót dobtunk össze, Belamiékkal, Anyuékkal, az apjával. Meg persze Luna és mi. Luna rendelte meg az órát, ő hozta el nagy titokban, nagyon-nagyon cuki volt, ahogy halálra izgulta magát, hogy Miklós észre ne vegye, plusz örüljön, lepődjön meg. Minden sikerült. 
• Itt aludtak, másnap kora délután elmentünk Belamiékhoz, ott tortáztunk, beszélgettünk, majd Belami megmutatta az új lakásukat, aminek a kulcsait előtte nap vették át. Valami gyönyörű az egész, nagyon ízléses, szép színűek a falak, a burkolatok, minden teljesen új. Az asztalosokat várják, hogy a konyhát megcsinálják, utána átköltöznek, és eladják a mostani lakást. 
• Luna és Miklós nem merték megfogni Unot, nagyjából úgy nézegették, mintha valami kis űrlényt látnának, úgy érzem, hogy ők még nagyon nem tartanak itt (lehet nem is fognak?). Én mosolyogtam rajta, de Áginak ez nem igazán tetszett, és később kiderült, hogy Belaminak sem. Próbáltam "tüzet oltani" utólag, mert -szerintem- ezen kár besértődni, majd ügyesebbek lesznek, ha Uno nagyobb lesz. 
• Sajnos a radarjaim amúgy is némi zavart jeleznek Miklóséknál, és qrvára remélem, hogy tévedek. 
• Ezen a hétvégén altatták el Benit, a 14 éves yorkijukat, sógoromék, ez eléggé odavágott azért. Vasárnap el is jöttek otthonról, mert nem bírták a helyzetet, de valami borzasztó volt a hangulat. Ezek után, minden kisebb fennakadás ellenére, nagyon tudtam értékelni az előző két napot. 

Ezen a héten kétszer is én vigyáztam Unora, amíg Ági bevásárlást, meg munkahelyi dolgokat intézett. (Az elsőről írtam is.)

Továbbra sem hagyott el a szerencsém, végig sírás nélkül toltuk az együttlétet, volt némi játék, énekelgetés, sok alvás. Meg van engedve, hogy úgy csináljam, ahogy akarom, szóval elég sokat van a kezemben. 

Az a helyzet, hogy nekem ez az egész egy csöppet sem teher, sőt, egyre többet kívánok vele lenni, szóval repülök, ha szólnak. Én tökre el tudom fogadni, ha valaki ilyen szinten nem szereti, ha igénybe veszik, de én pont igen, és ezen magam is csodálkozok. Ennél sokkal önzőbbnek ítéltem meg magam, bár a fiúkkal kapcsolatosan is ki volt kapcsolva ez a gomb rajtam mindig is. Ráadásul Uno egyre inkább Belamit formázza nekem, főleg a lénye, de a külseje is. Ez aztán olyan emlék cunamit dönt rám, hogy alig térek magamhoz. Én nem tudom hová lehet ezt még fokozni, de nagyon durva.

Az biztos, hogyha mostanában bemegyek egy ruha boltba, akkor az első utam a baba részlegre vezet, és sajnos nem nagyon tudok üres kézzel távozni. Tegnap ezek jöttek velem, és már oda is adtam Áginak.

 

Utóbbit kifejezetten Belmai kedvéért vettem, mert egyik részről nagy kávé fan, plusz humorosnak is találtam, hogy koffein helyett Uno az, aki élénkítő hatású. Végül nagy sikere volt mindkettő ruhácskának, és természetesen Belaminak a kávés rugdalózó volt telitalálat, már érik is a sztárfotó, azt mondta.

Apropó fotók.

Megbeszéltük Belamiékkal, hogy a közösségi oldalakon nem osztunk meg semmit Unoról. Szóval vissza kell fognom magam, mert akkor itt sem kellene, bármennyire is nem tudják, hogy blogolok. Csak elég nehéz, mert büszke vagyok rá, plusz nagyon szép baba. Azért igyekszem nem szegegetni (gondolom ilyen szó nincs is) a szabályt. 

Hogy viselitek a hőséget?

Én nagyon rosszul, a vérnyomásom 100 alatt, péntek óta a fejem is fáj. 

Pénteken Budapestre a GOKVI-ba kellett mennem aláírni egy gyerekem műtétjéhez, és végül Charlie elvitt a meleg miatt, de áldom az eszünket, hogy Mórt nem vittük az útra, mert Belami a déli sétát megoldotta, különben biztosan hőgutát kapott volna Charlie és ő is, míg rám vártak volna kint. Így Charlie is be tudott jönni a kórházba, és a légkondis büfében egy kávé mellett várakozott, de így is órákig tartott, mire minden orvos (külön az altatós, külön az osztályos, külön a műtétet végzős) aláíratta velem, amit kell, teljesen kipurcanva érkeztünk haza valamikor délután. Viszont nagyon pozitív élmény volt, hogy a műtétet végző orvos (rá vártam a legtovább) leültetett, és aprólékosan elmagyarázta a beavatkozást, közben rajzolt, sőt a beültetendő kis eszközt is megmutatta. Szerintem ez nagyon normális hozzáállás, valahol megnyugtató is, hogy nemcsak aláíratja a papírokat, hanem el is mondja, és gondja van rá, hogy megértse a delikvens, hogy mi fog történni. Így a gyereknek is el lehet mondani a maga szintjén, mert ha a felnőtt sem tud semmit, akkor jó eséllyel a gyerek annál inkább szorong.  

Jövő héten is lenne két utam, szerdán és pénteken, azért még meglátom, hogy bevállalom e ilyen melegben. Hátha lehűl az idő addigra! 

Most a jó hőmérsékletű lakásunkban (légkondi) "senyvedünk", én például a chatgpt-vel a meglévő ruhadarabjaimból rakatok össze outfiteket a két hét múlva esedékes esküvőre, ami az unokatesóm lányának és párjának lesz vidéken. Az biztos, hogy vennem kell egy csinos szandált, meg lehet, hogy egy blúzt is. Majd megmutatom mire jutottam végül.  

Megint csak Uno, majd írok másról is

Ma már kettesben voltam egy ideig Unoval, amíg az anyukája bevitt egy papírt a munkahelyére.

Azért bennem volt/van a félsz, hogy egyszer elfogy a szerencsém, és nem bírom megnyugatatni, de ez nem az a nap volt megint. 

Előtte védőnőnél voltak, és rengeteget aludt a babakocsiban, úgyhogy pont ébren volt, mikor érkeztem, és úgy is maradt még, ezért szórakoztattam. Szereti a dalolászást, a fahangom sem zavarja, és kiváncsian nézegeti a kacsás kis kendőcskéjét, jár a keze és a lába. Hirtelen lett türelmetlen, sejtettem, hogy elfáradt, de csak nem akart elpilledni, úgyhogy megnéztem a pelusát. Bizony! Ott volt a baj, mert miután tisztába tettem, szépen bealudt, és ahogy Ági hazaért, még jó sokáig durmolt, mert beszélgettünk fölötte, és ez teljesen lelazította.

Ugyanez volt szombaton is, mikor Miklós szülinapja miatt átmentünk hozzájuk, és akkor aludt a legjobban, mikor ment a diskurzus az alvása hátterében. 

Nem tudom kinél hogyan volt, de én a két fiúnál úgy voltam, hogy "első látásra".  

A nagymamaság viszont máshogy érkezett, kissé lopva, csöndesen, de már teljesen behálózott. 

Minél többet látom és érintem, annál mélyebben átjár, rengeteget gondolok rá. Ahogy hadonászik a vékony kis karjaival, ahogyan hunyorogva néz rám, és a mosolya!, ahh, az valami gyönyörű. Még nem igazán nekem szól, inkább annak, hogy minden komfortos épp, de akkor is nagyon jó látni.

Vannak jelenetek, amik beleégnek az ember lelkébe, és bármikor elő lehet venni, annyira élénkek.

Egy ilyen volt, mikor szombaton Belami a bejárati ajtóból futott vissza, hogy még egy puszit nyomjon Uno buksijára. Annyira nagyon önkéntelen volt ez a megnyilvánulása Belaminak, de abszolút leképezte, hogy megérkezett az "apaságba", és imádja a kisfiát. Ahányszor eszembe jut, mosolyognom kell.  

Vasárnapunk

Elég fos egy hét volt ez.

Mórt megtámadta egy amerikai akita hétfőn, szerencsére nem lett nagyon nagy baj, de azért műteni kellett, mert két seb a hasán volt, azokat össze kellett varrni. Azóta védő ruhában van, ki nem állhatja.

Jövő héten csütörtökön szabadul meg tőle, meg a varratoktól, utána jobb lesz. Nyilván ez most rányomja a bélyegét a mindennapokra, mert sokkal bonyolultabb minden, próbáljuk csak nagyon minimális ideig egyedül hagyni, nehogy hozzáférjen a sebéhez, mert nagy bűvész őkelme. Fájdalmai hétfőn voltak, akkor kapott fájdalomcsillapítót pluszban, azóta -szerintem- nem fáj neki, csak viszket, zavaró.

A sztori annyi röviden, hogy elvittük magunkkal dolgozni, pedig én aznap nagyon nem akartam menni, tök más terveim voltak, de Charlie átment azon a városon, ahol nekem három gyerekem is van, úgyhogy hagytam magam rábeszélni. Mivel az ő gondozási helyével együtt ez egy egész napos túra volt, Mórt is vittük. Pont az én helyemen álltunk meg, és épp kiszálltunk az autóból, mikor a szemben lévő ház nyitott kapuja mögöl kiballagott a kutya. Bár nem rohant, nem tűnt mérgesnek, amint észrevettük, már támadott is, szerencsére csak Mór érdekelte, így Charlie le tudta róla szedni, én meg bezavartam a házuk udvarába, mert az emberre egyáltalán nem volt veszélyes. Először nem is láttunk sérülést Móron, csak tüzetesebb vizsgálat során vettük észre, hogy kis sebei vannak, de azok nagyon rossz helyen. Nem is hazafelé indultunk meg, hanem a közelebbi városba, már útközben kigugliztuk, hogy hová vigyük, plusz az egyik ott élő kollégát is megkérdeztük. Ajánlotta a helyet. Nagyon normális volt a doktornő, akihez kerültünk, alaposan megvizsgálta Mórt, és a műtétet javasolta. Nagyon féltünk egy belső vérzéstől, úgyhogy beleegyeztünk. Nem volt komplikáció, de a varrás akkor is szükséges volt.

A másik kutya gazdája nem volt boldog, de legalább érezte a felelősségét ebben az egészben, úgyhogy a biztosítója kifizette a orvosi költségeket. Nagyon gyorsan ment, szerdán már át is utalták a pénzt.

Minden jó, ha a vége jó, de szívesen kihagytam volna ezt a hétfőt, és csináltam volna azt, amit eredetileg elterveztem azon a napon, akkor nincs ez az egész.

Viszont, hogy jót is meséljek.

Hétfő és péntek kivételével minden hétköznap délután megnéztük Unot. Szombaton és vasárnap mi főztünk nekik, hamarabb mentünk, kicsit tovább is maradtunk. Ma épp büfiztetésre értünk oda, úgyhogy enyém lett a nemes feladat. Valami eszméletlen jó érzés fogni őt, szagolgatni, kicsit puszilgatni. Állítólag nagyon jól el tudom altatni, mert mikor lerakom, utána sokáig alszik szépen. Édes szívem! 

 

 

Életmódról, edzésről

Ígértem olyat, hogy beszámolok a terem keresésemről.

Addig jutottam, hogy kiválasztottam melyik terembe lenne érdemes ár-érték arányban menni (ahová Belami is jár, meg szauna is van), kinéztem egy korombeli személyi edzőt az edzéstervem összerakásához, aztán megszületett Uno, úgyhogy hirtelen másfelé fordult az érdeklődésem. Olyannyira, hogy megint leálltam az itthoni edzéssel is. Egyedül az étkezést igyekszem fogni, de ez sem mindig sikerül, úgyhogy nem vagyok túl büszke magamra. 

Híztam ahhoz a súlyhoz képest, amit a legjobbnak és legkomfortosabbnak érzek (63 kg). Először csak 1-2 kg mozgott fel és le, de már az fixen visszajött, és arra mozog még rá másik 1-2 kg, szóval muszáj lesz újra átgondolnom az életmódomat, mert szép lassan visszaszedek mindent, azt meg nagyon nem szeretném. Biztos vagyok benne, hogy a változókor is bekavar, mert sokáig tartani tudtam a súlyomat azzal az odafigyeléssel, ami már nem elég. Ráadásul tipikusan a hasamra hízok, amit nagyon utálok. Ciklusom össze meg vissza van, de a gyógynövényektől nincs különösebb hangulatingadozásom, az alvásom mostanában kifejezetten jó, szóval elviselhető tartományban van az egész életkori sajátosság.

Annak azért örülök, hogy nem most kezdtem el a nagy kalóriaszámolást, mert jelen állás szerint nem lenne akkor sikerélményem, mint 2023-24-ben. Most ez van, ebből kell kihozni a legtöbbet.