Az unalom ki van zárva

Tegnap voltam bent a központban (munkahelyé) a második orientációs megbeszélésen, és valamiért nagyon jól éreztem magam utána.
Nem tudom, talán az dobott meg, hogy kaptam kapaszkodókat (jobb későn, mint soha), meg az általam nagyon kedvelt vezető megerősített egy csomó dologban, amit én is érzékeltem, meg tapasztaltam, de magamnak sem akartam beismerni. Borzasztó felszabadító érzés, mikor tudatosítják benned, hogy nem vagy egyedül.
Biztosan az sem elhanyagolható, hogy egy kósza pillanatra megláttam az októberi beosztásomat, és hááát..., nem fogom szétdolgozni magam. 😉
Figyelembe vették a kéréseimet is, mert hatodikán színházba megyünk, meg utána napot is kértem, hogy a színházazás után ne kelljen mennem.
Ha jól emlékszem az a hétvégém teljesen szabad, még a vasárnap is.
Ma mondtam is Charlienak ebéd közben, hogy mégiscsak jó ez a munkahely, valahogy a fejemben kell(ene) rendet raknom, mert jó dolgomban már nem tudom min nyavalyogjak.

Aztán végre rávettem magam az itthoni tornára.
Egyszerűen lusta dög vagyok, mert más mentségem nincs. Lassan egy egész hete itthon lazsálok (a keddi szeánszt kivéve), szóval a "nincs időm" magyarázat kilőve.
Ma vettem egy nagy levegőt, kiválasztottam egy lightosabb Béres Alexandra videót, és megcsináltam. A végén remegett az összes izom a combomban, és nem azért, mert annyira megerőltető volt, hanem mert ennyire vagyok leépülve. És még csodálkozok, hogy fáj a derekam. Olyan hülye vagyok.

Még pedikűrözni szeretnék egyet valami film közben, mert utána elmegyünk bevásárolni Charlieval, majd stand-up estre megyünk. Az unalom ki van zárva.