Kismacsó első versenye

Azt hiszem, tegnap nem ment el a kedve a versenyzéstől. ;-)

Nem tudom mennyire látszik, de első lett a felnőttek között, és ami a legfontosabb: semmi baja nem lett.

Szörnyen ambivalens érzés, mert egyrészről rettenetesen büszke vagyok rá, másrészről meg kitör a frász, hogy innentől versenyekre jár, és izgulhatok érte folyamatosan. Meg én -ugye- azt szeretném, ha az eszével boldogulna, nem a sporttal, mert az olyan törékeny tud lenni. Féltem.

Engem hívott fel először, és szinte önkívületben hadarta, hogy nyert, és megnyugtatott, hogy semmi baja.

Aztán este itthon leültem mellé, teázgattunk, és részletesen és halálosan őszintén elmesélte, hogy mit érzett pontosan, és hogyan zajlottak a mérkőzések.

Én meg annyira nő vagyok, és annyira nincs bennem ilyen szintű versenyszellem, hogy csak tátott szájjal hallgattam.

Próbálok most nem azon izgulni, hogy mi lesz később, a következő versenyen, hanem annak örülni, hogy semmi baja és nyert is.