Bejegyzés a kulturális élményeimről, ami minden átmenet nélkül átcsap Belami dicsőitésébe

Pénteken már kihoztam a leányzót a kórházból, mikor Charlie telefonált, hogy végzett a munkával, szívesen elvisz bennünket az otthonba. Nagyon megörültem ennek, mert épp számolgattam, hogy eléggé sietnem kell, hogy visszaérjek a mozira.
A könyvelő-t drámának írták, amit nem értettem, mert egy közepes akciófilm volt. Annak viszont jó, nem zsibbadt a lábam a film alatt, szóval lekötött. Szerintem inkább pasiknak való, de ízlés kérdése.

Szombaton pont fordítva esett, ugyanis a színházi előadás nekem nagyon tetszett, Charlienak kevésbé.
Acélmagnóliák. Ez inkább csajoknak való, kicsit olyan volt, mintha én is a fodrászüzletben ülnék, és hallgatnám a történéseket.
Üzemszínházas előadás volt, direkt az első sorban ültünk, mert így karnyújtásnyira játszottak tőlünk a színészek, és ezt nagyon bírom. Ahh, meg ohh! Imádom a színházat.

Kb. egy hosszabb lépésre ültünk a színpadtól. Ha kinyújtottam volna a lábam már lehet, hogy belelógott volna a kockás részbe, mert középen ültünk. (Nem az én képem.)

Ezen a képen a falon lévő keretet nézzétek, ami egy polc előtt van, a polcon meg körömlakkok. Halálosan jó ötlet.

Charlie panorámaképe telefonnal.

Aztán hazaértünk, beültem Belamihoz beszélgetni, ott is ragadtam hajnali fél egyig.
Belamival mi nagyon jókat tudunk beszélgetni, és annyira örülök, mikor összejön egy kiadós végre.

Ő most bekapcsolódott egy szervezetbe, ahol szinte pusziért (amúgy pontokért külföldi gyakorlathoz) előadásokat tart általános - és középiskolákban. Több témából, például szexuális úton terjedő betegségek, meg fogamzásgátlás, ilyesmik.
Egyszerűen imádja csinálni. Elméletei és gyakorlati praktikái vannak, hogy hogyan tudja a figyelmet megtartani, és tényleg izgalmas, jó előadást tartani negyvenöt percben.
Lubickol ebben az egészben, novemberben szinte minden hétre jut neki valami vidéki út, ahol egy nap több előadást is tart, sokszor eléggé különböző életkorú, és tudású gyerekeknek.
Pont ezt tartja amúgy kihívásnak, hogy minden korosztállyal megtalálja a hangot, meg kérdezzenek a gyerekek, ne legyen semmi tabu téma.
Arról álmodozik, hogy ezt orvosként is csinálja majd, inkább csak hobbyból, mert ez nagyon feltölti.

Belami szeret szerepelni, kiállni az emberek elé, megmérettetni magát.
Én sokáig azt hittem színésznek is mehetne, de ő nem szeret eljátszani dolgokat, ő tudást kíván átadni.
Adtam tippet neki, hogy ráképzéssel elmehetne szupervízornak is, van hozzá karizmája, érzékenysége, nyitottsága. A tapasztalat meg jön majd szépen az évek során.

Hogy honnan van mindenhez energiája?
Fogalmam sincs. Nem tőlem örökölte ezt a terrier természetet, mert én lassú, komótos, megfontolt vagyok, aki csak nehezen lépi át a saját árnyékát.
Belami a mai napig alig alszik, nála van mindig a notesze, hogy felírja a szerteágazó ötleteit, rímeket, amik bevillannak neki, mindent.
Folyton tervei vannak, amiket meg is valósít, és nem csak belekap dolgokba, hanem végig is viszi őket, hihetetlen sokoldalú ez a gyerek.
Most is, mikor mondtam ezt a szupervízoros dolgot, akkor máris kapta elő a fekete noteszét, amin a saját maga által kreált logója van, és írta bele.
Láttam, hogy az elején bele van írva egy nagy hármas szám, és be van karikázva. Kérdeztem tőle, hogy ez mit jelent? Elmesélte, hogy a Trónok harcában olvasta, hogy az egyik szereplőnek minden egyes nap három új dolgot kellett tanulnia. Ez lehetett bármi: egy szó, egy addig ismeretlen kifejezés, egy szokás, tényleg bármi.
Na, ezt ő magáévá tette, minden nap három új dolgot tanul, tapasztal. Este pedig végiggondolja, hogy mi volt az a három dolog. Így nem sikkad el.

Néha eltűnődök, hogy mennyire okos, és félek, hogy semmi újat nem tudok már nyújtani, mondani neki.
Aztán vannak ezek a hosszú beszélgetéseink, amikor rengeteg dolgot kitárgyalunk, és látom rajta, hogy még mindig tudok olyat mondani, amire nem gondolt, vagy nem olyan megvilágításban látta.
Nem tudok betelni vele/velük.