Nincs időm

Megint úgy begyűrűztek a dolgok körülöttem, semmi időm nincs, és egyre csak gyűlnek a programok a következő napokra is (na jó, többnyire én csinálom őket).

Holnap tali főiskolás évfolyamtársakkal, és a hosszú hétvégéből máris foglalt két nap, mindkettő utazós is, az egyik elég hosszan az. De legalább együtt leszünk mind a négyen a hétfői kiránduláson, ennek nagyon örülök.

Jaj, a gyereknevelésből a büntetést utálom a legjobban! Mondtam már?

Nekem ez egyszerűen nem megy, nem vagyok hiteles sem benne, a következetességről meg ne is szóljak egy szót sem. Rémes.

Közben meg Kismacsó egy kis hülye, cseszik tanulni, szóval k.rvára megérdemli, hogy nem mehet el a szombati programjára. A baj csak az, hogy már a következő percben meg is sajnáltam, és azóta is sajnálom folyamatosan. Charlie szerint meg rohadtul nem kellene, mert megint olyasmiből kapott egyest, amit meg kellett volna tanulnia, ő meg egyszerűen a könyvét nem nyitotta ki.

Elszaladt a pacika vele, ez nem kérdés.

Vagy Kisszőke van fent nálunk, vagy alszik délután, vagy edzés van. Meg eszik, esetleg nyomkodja a telefonját, vagy a számítógépet. 

Hétvégén egymást érik a programok: randi, haveri társaság jön össze, etc...

Én meg elengedem mindenhová, kikészítem a kajáját (épp nem rágom meg helyette), duruzsolok neki, próbálok beférkőzni közé, meg a virtuális világ közé, és semmit, de semmit nem kérek cserébe, csak azt, hogy TANULJON!!!. 

Tegnap lett elegem.

Hasogatóan fájt a fejem a főnökkel való másfél órás megbeszélés után, Charlie meg azzal fogadott, hogy Kismacsó fizika röp egyest kapott, meg van egy kettese is, épp látta ez e naplóban. 

Két hete ugyanez földrajzból, és ott is azért, mert sz.rt belenézni előző nap a könyvében. Akkor mondtam neki, hogy kezd teleszaladni a hócipőm, de hát nem vett komolyan, amit magamnak köszönhetek.

Beromboltam a szobájába, és közöltem vele, hogy elegem van.

Mondtam neki, hogy rossz napom volt, és nem rajta akarom kitölteni, úgyhogy zárjuk rövidre: itt a vége a türelmemnek, bünti lesz. És szégyellje magát!

Na, azóta én érzem sz.rul magam, de tényleg nem engedhetem meg neki, hogy elkurvuljon teljesen, mikor legalább annyi esze van, mint az orvosira járó bátyjának.

Általánosban abból élt, amit hallott a suliban, de ez már gimiben nem elég.

Még mindig elképesztően jól teljesít, ha a feladatokat kell csinálnia, vagy az előző órán hallott dolgokat kell előszednie az agyából. 

Csak gimnáziumban már ennél több kell, és ezt nem hajlandó tudomásul venni, azt hiszi ellavíroz a csodálatos eszével, meg szép nézésével, maximum az írásbelit csinálja meg itthon. 

Szóval muszáj vagyok bekeményíteni.

A munkahelyem egy nagy káosz, de erről inkább most nem beszélnék.

Mert holnap péntek, és annyi, de annyi minden jóság van/lesz. (Még ha több idő nem is.)