Senyvedek

Napok óta senyvedek magamtól, nagyjából a sz.r is ízetlen kategóriában.

Pénteken még tök jó volt minden (a koncert is), az előző napok nehézségei ellenére, aztán szombaton már nyűgös voltam, ami azóta is tart. Semmi okom nincs rá, most még a meleg is elviselhető, nem tudom miért van ez. Edzettem is hétfőn és ma, de most utána sem lett jobb. 

Nem szeretem, mikor ilyen vagyok, mert azt képzelem, hogy ez akarat kérdése is, mármint, hogy jól érezzem magam, meg legyek hálás az életemért. Szóval most jól kinyavalygom magam, megmosom a hajamat, hamar ágyba bújok egy könyvvel, aztán holnap jobb lesz. Remélem.   

Óh, Mr. Alkohol

Gondolkodtam, hogy elmeséljem e, micsoda végletekbe estem a hétvégén, aztán arra jutottam, hogy miért is ne, tíz évben egyszer ez is belefér.

Remek, nagyszerű volt az egész hetes készülődés, még úgy is, hogy teljesen Charlie agyára mentem a végére. 

Péntek estére nagyjából készen állt minden az utazásra, még másnap, reggeli közben, akartunk pár szendvicset gyártani, meg kávét csinálni a hőtartós bögrébe, stb... Megvolt minden, amit terveztem, a hajfestésen át a fátyolmaszkig, körömlakkozás, a szemöldök és szempilla befestése, stb... Szombat reggelre maradt a fodrász egy laza beszárításra, aztán indulhattunk is. 

Dél körül érkeztünk meg, először kimentünk a temetőbe Mamához, aztán elfoglaltuk a szállást.

Ettünk, aztán szieztáztunk egyet, eddig a pontig teljesen úgy csináltam mindent, mint egy egészségtudatos kis angyal, ahogyan szoktam mostanában.

Aztán...

Felraktam a hidratáló párnákat a szemem alá, előkészítettem a sminkcuccom, és kevertem magamnak egy italt. Csak mert kezdtem lejönni az életről, nem volt kedvem elindulni sehová. No, mivel emlékeim szerint az idén még nem ittam alkoholt, a rumos kóla (6o%-os Portorico rum + zéro kóla (hahaha!)) kicsit megdobta a hangulatomat. Olyannyira, hogy nemcsak jól néztem ki a sok készülődés következtében, hanem, ha jobban kinéztem volna, ki is estem volna. 

Óriási mosollyal az arcomon érkeztem a helyszínre, és az első, akivel összefutottam, az osztályfőnököm volt, aki azt mondta, hogy egy percet sem örgedtem (nem volt rajta szemüveg), és remekül nézek ki. Ezt a bókot még megkaptam párszor, úgyhogy nem volt hiába a sok belefektetett energia, és szerintem a rumos kóla pont annyira oldotta bennem a gátlást, hogy elbűvölő társaság tudtam lenni mindenkivel. Én az este alatt MINDENKIVEL beszélgettem, és nem az volt, mint régebben, hogy a négyes kis klikkünk összejött, aztán mi jól elvoltunk egymással, és ennyi. Most a négyes fogatból csak én voltam, úgyhogy nagyon aktívan ott voltam mindenhol.

Nagyon jól éreztem magam.

Tényleg érdekelt mindenki története, és rengeteget nevettünk régi sztorikon. Az ex férjem egy volt a régi osztálytársak közül, és teljesen normális volt. Sőt, mivel kettővel előrébb van a névsorban, mikor rákerült a sor, azt mondta, hogy a fiúkról majd beszéljek én, mert az én érdemem, hogy ők meddig és hová jutottak. Azért tényleg jólesett a figyelmessége. 

Van egy másik osztálytársam, akivel összefűz egy tisztázatlan sztori (sajnos erről itt nem írok, mert túl személyes a dolog), vele is rengeteget beszélgettem, és ugyan nem rajtam múlik (nem is rajta), hogy a sztori tisztázódjon, azért jó volt beszélni. 

Nagyjából ezek mentek be a szervezetembe:

• kb. 2-2,5 dl rum
• másfél üveg kóla (zéró, de minek?)
• 2 rántott hús
• 2 rántott gomba
• 1 csavart hús sonkával, sajttal
• 1 rántott karfiol
• némi saláta, köretet megszokásból nem vettem, pedig mindegy lett volna
• 1 kakaós palacsinta
• 2 házi süti.

A kaja ellenére a rum rengeteg volt, úgyhogy mikor éjfél után betévedt hozzánk egy régi-régi barátnőm, és mondta, hogy az ő osztálytalálkozójukon, két utcával arrébb, retró buli van, egyből átmentem vele táncolni, mert éreztem, hogy mozognom kell, ha jót akarok magamnak. 

Úgy is lett.  

Hajnali 3-ig táncoltunk, szerencsére annyira nem rúgtam be, hogy ciki legyen, de azért Charlie szerint eléggé látszott, hogy nem vagyok szomjas, mikor egy fél órával később megérkeztem a szállásunkra. 

Reggel meg eljött a másnap(osság).

A sok kóla miatt nem nagyon tudtam sokáig aludni, úgyhogy néhány óra múlva már nyaggattam Charliet, hogy dobjuk be Mórt az ex anyósomhoz (Belami ott töltötte a hétvégét Ágival), és rögvest induljunk a thermál vízbe. 

Folyt. köv.

Elsárkányosodásom

Voltatok már úgy, hogy igazából rendben van az életetek, és mégis idegesít minden?

Alapvetően tök könnyen megy, hogy hálás legyek a sok jóért, de vannak napok, amikor csak azt látom, ami nem jó épp, és durran el az agyam azonnal. 

Legtöbbször ráfogom a hormonokra, de most még az sem, vagy az időjárásra, de remek jó az idő, szóval... 

Azt hiszem, jó dolgomban már nem tudom, hogy mihez is kezdjek magammal.

Ugyanakkor meg... Néha bevillan, hogy b.ssza meg, 45 éves vagyok, kicsit hamarabb felneveltem két gyereket, mint az átlagos, van egészsége a szeretteimnek (meg nekem is), családom, szerethető munkám, de nagyjából nem áll már előttem semmi nagyobb pozitív fordulat (mondjuk de, az unokák majd), maximum csak lefelé vezethet már az út.

És ez rendkívül ijesztő.

Meg magam is az vagyok saját magam számára. 

Félreértés ne essék!

Nem vagyok depis, sőt rosszkedvű sem, csak olyan nehezen viselem el saját magamat is. 

Nem tetszik, hogy nem olyan vagyok, mint amilyennek szeretném látni magam, és szenvedek attól, hogy egyre sárkányosabbnak érzem  magam. 

Van egy elképzelésem arról, hogy hogyan kellene viselkednem, éreznem ilyen körülmények között, és igen rossznéven veszem, ha épp máshogyan van. Saját magamnak nem felelek meg ma, és ebből adódik a meghasonlásom.

Remélem nem kapok ki az őszinteségemért, de most ez van.

(Majd holnap meg máshogyan lesz. 😉)