2026. augusztus 12., szerda

Szabadság on

Mától szabadságon vagyok, egészen huszonhetedikéig.
Vasárnap pedig elutazunk Fonyódra, és ott leszünk tíz napot. Igazából elmegyünk másik otthonunkba, de Uno nagyon-nagyon hiányozni fog. Kicsit reménykedek, hogy eljönnek egy-két napra, de még nem éjszakáztak vele máshol, úgyhogy elképzelhető, hogy ez most még! nem jön össze. Mindenesetre ma is voltunk nála Charlieval, meg pénteken este is elmegyünk, mert fel kell töltekezni belőle rendesen. Annyira, de annyira...



Aztán vettünk egy supot a Balatonra.
Tavaly igazán jó élmény volt, mikor béreltünk egyet, úgy tűnt, hogy Mór szívesen üldögél rajta. Szóval most ez lesz a program a strandon, kipróbáljuk, hogy mennyi ideig hajlandó rajta maradni, Persze nélküle is használjuk majd felváltva, mert valakinek őt is figyelni kell a parton.
Meg olvasni szeretnék rengeteget, futni menni a hűvösben, meg nagyon-nagyon egészségesen és szépen enni. Ebben most Charlie is partner kíván lenni, remélem meg tudjuk valósítani, mert nem lett sokkal jobb a súlyom, kissé olyan, mintha végleg hozzám ragadt volna az a pár kiló. Mondjuk ebben a dinnyés, főtt kukoricás időszakban nehéz mértéket tartani, mert imádom mindkettőt. 
Talán írni is több időm lesz.  




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése