Lemerültem

Volt nekem ez a 2023 és 2024-es év, mindkettő arról szólt, hogy kilépek a komfortzónámból.

Az új életmódommal (kalóriaszámolós fogyás), a másodállással, a tánccal.

Aztán, valahogy, 2025-ben kifulladtam kicsit.

A másodállást abbahagytam még tavaly, de ezt nem rovom fel magamnak, mert tényleg sok volt együtt a kettő, és lehet pont ettől fogytam el mára. 

Kissé döcög a kalóriaszámolás is, engedékeny vagyok magammal, tudom hogy nem kellene, mert ismerem magam.

Táncolni december elején voltam utoljára, valahogy nem kívánja a lelkem, pedig annyira nagyon jó volt, nem tudom mi a bajom. Talán -amúgy- pont a lelki része telített el.

Mindenesetre egyáltalán nincs rosszkedvem, meg szomorú sem vagyok, inkább fáradt. Így aztán hagyom magam most békén, és csak annyit és úgy csinálok, hogy jól legyek. Továbbra is.

Vicces, de idén az arcjógát tolom a legbecsületesebben, meg a heti három mozgást (futás és torna).

Néha ez is nehezemre esik, de azt meg már a kényszerességem nem engedi, hogy semmi rendszer ne legyen az életemben.

Ez a szoba átrendezés is csak tolódik.

Fura, de ez is lelki dolog, valahogy nehéz a fiúk dolgait selejteznem, meg kipakolnom. Pedig áldásukat adták rá, hogy dobjak ki nyugodtan mindent, ami még maradt, mert a fontosakat elvitték. 

De csak húzom, nyújtom. 

Valamelyik nap az íróasztalt támadtam be, gondoltam, "falatonként az oroszlánt is meg lehet enni" -ugye-, meg az asztalt amúgy is használom már egy ideje, csak a pakolós részét nem. Szedegettem elő Kismacsó jegyzeteit, aztán valahogy a kezembe akadt egy napló, amit alsós korában írt. Ilyen igazi "ma nem történt semmi érdekes, nincs mit írnom" fiús szösszenetek, nem is volt hosszan vezetve, de imádtam. A kis kézírását, a rajzait benne, a szerelmi ügyeit. Szerintem ő simán kidobná, nekem viszont kincset ér, szóval megy az "emlékek bőröndjébe", amiben a kórházi karszalagjuk, az első hajtincsük, a tejfogacskáik vannak, és még rengeteg emlék a gyermekkorukból. 

Na, ezek után lettem is olyan sírós, elérzékenyült massza, hogy erre a hétre nem veszek górcső alá másik bútort. 

Jutott is az eszembe.

Lehet előre kisírni magát az embernek egy esküvő előtt? Mert én már most sírok a meghatottságtól, ha csak rágondolok. Belami tanúja Kismacsó lesz, és én kísérem majd Belamit az oltárhoz, szóval már annyi elég, hogy elképzelem, és végem. 

Ó drága Mama! 

Hogy én mennyire nem értettem, mikor gyerek voltam, hogy mi a francért sírsz, ha boldog vagy. Hát most már értem. Pont olyan lettem, mint TE. Annyira hiányzol.