2024. július 5., péntek

Meg ami nehéz

Nyakig vagyok a változókor azon részében, mikor össze-vissza jön meg.
Hát ez valami borzasztó. Már legalább két hete úgy érzem, hogy mindjárt megjön, olyan feszítő érzés van az egész testemben, aztán semmi. Nekem nagyon alacsony a fájdalomtűrő küszöböm, szóval valójában nem fáj ez, inkább kellemetlen, nem komfortos érzés. 

A hangulatingadozásban sokkal rosszabbra számítottam, szerintem eddig ebben jól állok, de azért nem bízom el magam, eléggé az elején járok még.
Már nézegettem ezeket a gyógynövényes vackokat, de még nem vettem semmit. Igazából van két orvos is a családban, és bár nem ez a szakterületük, Belami ígérte régebben, hogy kicsit utána néz a dolognak, vagy legalábbis átirányít olyanhoz, akit mer ajánlani. Jó, most három hónapig nem volt itthon, meg mindig van valami projektje, de majd emlékeztetem az ígéretére. 

Ez az egész olyan tabu téma a nők között is. Nem?
Eddig, ha felmerült valahol, akkor biztosan én hoztam szóba, valahogy nem akar erről beszélni senki. Azok sem, akik érintettek. Nem értem miért. 

Ha valakinek van tuti tippje, az ne tartsa magában!
Minden érdekel. 

25 megjegyzés:

  1. Szia,
    egy réges-régi zugolvasód vagyok a Dunakanyar közepéről :)
    És ugyanebben a cipőben járok kb. 2 éve (most 51 vagyok)
    Nekem a Netamin Barátcserje kapszula nagyon bevált, kúraszerűen szedem, évente 2x.
    Kitartást, mert ez tényleg horrorisztikus tud lenni :)))
    Üdv., Kriszti

    VálaszTörlés
  2. En is ezt a hatoanyagot szedem (mas gyartotol mert kulfoldon elunk) ,pont ilyen tuneteknel segit:-)

    VálaszTörlés
  3. Még jó lehet a remifemin (ha nagyon sok a hangulati hullámvölgy és más gyógyszert nem szedsz akkor pedig a plus is szóba jöhet).

    VálaszTörlés
  4. Nagyon ajánlom neked is meg mindenkinek a részletes ciklusfigyelést és naplózást, mert ez sokat mond a szervezetedről neked is, meg majd az orvosodnak is.
    A menzesznél meg kellene figyelned, hogy ovulálsz-e vagy ez egy áttöréses vérzés. Ezt nem csak menopauza okán kellene figyelni, hanem úgy mindig. Sok nő nem is menstruál, hanem áttöréses vérzése van. Jegyezd fel a menstruációs ciklusod kezdő napját és hosszát. Az ovuláció általában a ciklus közepén történik, körülbelül 14 nappal a következő menstruáció előtt, egy 28 napos ciklus esetében.Ilyenkor a méhnyaknyák sűrűbb, több, folyósabb, akár tisztasági betét is kell, mert lecsorog a lábadon. Ha ez nincs meg, akkor valószínűleg nem ovulálsz és áttöréses vérzésed lesz, ami kevesebb, nem olyan élénk piros, lehet barnás vagy rózsaszín. Ez már mutatja, hogy nem jó a hormonális egyensúly.

    A brokkolit neked is ajánlom és PMS-ben szenvedő nőknek is. Minden nap egyél egy kis csészényi brokkolit ízlés szerint (párolt, sütött) vagy lehet kelbimbó, karfiol is, de a brokkoli tapasztalatom szerint a legkönnyebben tartható. A brokkoli és más keresztesvirágú zöldségek olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek segítik a szervezet ösztrogén anyagcseréjének szabályozását. Kvázi kivezeti a felesleget és így az olyan kellemetlen tünetek, mint a mellfeszülés, hangulatingadozás csökkenek vagy akár meg is szűnnek. Nálam működik. Lepárolok egy nagyobb adagot, hűtőbe teszem és minden nap eszegetem. Mondnám, hogy vesszen a cukor, a glutén és a gluténmentes lisztek illetve a fermentált tejkészítményeken kívül minden tejféle, de lehet ez már túl sok. :)

    Barátcserjét írták már előttem, de lehet még nyomni a kamillát, macskagyökeret, vörös herét, ánizst azonban, ha szedsz bármilyen gyógyszert, akkor orvossal beszéld meg a gyógynövényezést, mert nem mindig barát a gyógyszer és gyógynövény kombó.

    Dr Varga Zsuzsit ajánlom és az ő munkásságát is, hogy kövesd. Én most nála vagyok benne egy programban és bizony orvosokkal együtt, mert attól még, hogy valaki orvos, ahogy írtad, ha nem a szakterülete ugyanúgy nem tud róla mindent. A hollisztikus megközelítés támogatom és ezt képviseli Zsuzsi.

    https://funkcionalisorvoslas.hu/rolunk/


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Penny a tippeket! A brokkoli jöhet, meg amúgy is nagyon szeretem a többit is a felsorolásból, szóval kipróbálom szívesen. Lehet most még elég is lesz ennyi, de tartok tőle, hogy nem lehet ilyen könnyen megúszni ezt a nyavalyás változókort. ;-(

      Törlés
    2. a funkcionalis orvoslas szuper oldal! en is rengeteget tanultam toluk, pl hogy az ovulaciok minosege es mennyisege mennyire fontos, sok szempontbol kb megalapozza a menopauza utani egeszsegunket - ezt azelott soha, egyetlen nogyogyasztol sem hallottam, pedig tobbel is volt dolgom, Magyarorszagon es kulfoldon praktizaloval egyarant. nekem az idegrendszerem es a hormonrendszerem kez a kezben mukodik, ami neha elegge megneheziti a dolgokat (konnyen kibillen mind a ketto - most epp Bakonyi Panni neurohack kurzusan gondolkodom, hogy meg jobban megtanuljam tamogatni az idegrendszer feloli reszt). librarycat

      Törlés
  5. Majd írok erről hosszabban neked erről, de szerintem csak olyantól fogadj el tanácsot, aki benne jár, vagy járt, mert másnak fogalma sincsen, hogy ez milyen. :) Miután anyukám 10 évet szenvedett végig az ezer tünettől, ami ezzel jár, én ezt nem akartam végig csinálni, és mindenre hajlandó voltam és vagyok ezért. Majd írok. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. En eddig csak olyanokkal talalkoztam, hogy : á nekem csak egyszeruen nem jott meg, mas tunetem nem is volt.Szoval en is magamnak kutattam ki a lehetosegeket(illetve tanultam is, igy azert egyszerubb volt)

      Törlés
  6. Na elkezdem, aztán lehet félig fejezem be, és majd folytatom később. :) Szóval a perimenopauzával jár egy csomó-csomó tünet, annak csak egyik része a ciklus megváltozása, még ezer más is társul hozzá, az izületi fájdalmaktól, a húgyúti problémákon át, az ún agyködik, meg a depresszióig. Ahogy én látom és tapasztaltam az az, hogy sok mindenen lehet segíteni az életmód megváltoztatásával, főleg, ha valaki korábban nagyon elhanyagolta ezt a területet, de az oksági problémákat ez nem fogja megoldani, és nem fogja megoldani a menopauza hosszú távú egészségre gyakorolt káros hatásait sem, hiszen az az ösztrogénszint alacsony mivoltából fakad. Manapság az emberek átlagosan 30 évet élnek még a menopauza után, de olyan is, akad ugye, aki 40-,et vagy még többet, ezért ezek a káros hatások nagyon szembeötlőek, életminőséget rombolók tudnak lenni. Akár mennyire tudatosan is élsz, azon nem tudsz változtatni, hogy már nincs elég ösztrogén a szervezetedben. Szóval én azt láttam, hogy akit valóban odacsap ez az egész folyamat, az szedhet bármit a REmifemintől a Premensig, semmi sem fog segíteni. Az én anyukám 10 évet szenvedett végig, de most 68 éves, és azt mondja néha még most is előjönnek a dolgok. Nekem kb. 3 éve kezdődtek a komolyabb problémák, elsősorban a megrövidült ciklussal kapcsolatban, elkezdtem 16-17 napra menstruálni, az meg eltartott 8 napig, majd újra, a legváratlanabb pillanatokban jött meg, a betét, tampon, pótbugyi felszerelés nélkül sehová sem tudtam elindulni. Az egész hüvely izé, illata megváltozott, kellemetlen irányba, sportolás közben is voltak kisebb hüvelyi vérzéseim, aztán ez abban csúcsosodott ki, amikor 30 nap menstruálás után meg kellett műteni, mert még úgy is 23 mm-s méhnyálkahártyát mértek. Minden társul az alvási problémákkal, a folyamatos húgyúti problémákkal, amikor is bacit, gennyt nem találtak, nekem mégis százszor kellett WC-re mászkálnom és kellemetlen érzésem volt. Aztán az éjszakai leizzadásokig, de brutálisan úgy, hogy komplett ágynemű csere, ami ugye megint csak nem segíti elő az alvást, stb stb. Én a műtét után az orvosommal átbeszéltem a dolgokat, hogy mik az opciók, lehetőségeim, esélyeim, szerinte ha semmilyen módon nem avatkozunk be, akkor a probléma vissza fog térni szinte biztosan, és hát anyukámnál is ezt láttam, hogy nagyon komoly, durva vérzései voltak, mielőtt aztán végleg eltűnt a menstruációja.

    VálaszTörlés
  7. Tehát én a felajánlott opciókból végül egy nagyon alacsony hormontartalmú fog.gátlót választottam, és azt kell mondjam, hogy az életminőségem ugrásszerűen változott meg! Azóta 28 naponta jön meg, órára pontosan (tudom, hogy ez nem rendes mensi, de érted), 3 napig tart, a vérzés mennyisége teljesen normális, vagy kevés, éjszaka alszom, minden húgyúti problémám elmúlt, a sport közben soha nem véreztem azóta, éjszakai izzadásom nincsen (jó, 40 fokban esetleg a tetőtéri hálónkban.:)). Mintha újjászülettem volna, de tényleg. El sem tudom mondani mennyire más így élni, mennyire más a szexuális életem, az alvásminőségem, az életminőségem, mindenem! Szegény anyukám amúgy annak idején járt a még gyerekcipőkben járó menopauza szakrendelések egyikén, ahol azt a rendkívül hasznos tanácsot adták neki, hogy "foglalja el magát". Hát basszus. Dolgozott, 2000 nm-s kertjük van, óriási családi ház, a kisebbik tesóm még otthon lakott, de már volt unokája is, szóval egy vicc volt. Közben itt vannak a terápiás lehetőségek! Mert ok, most ezzel az én tüneteim elmúltak, de nem csak erről van szó! Ma már tudjuk, hogy a menopauza után az ösztrogén hiányából adódóan mindenféle krónikus betegségek jönnek elő, pl. szív- és érrendszeri problémák, demencia, csontritkulás. Nyilván mindegyiken lehet életmóddal javítani, ez tény, de megoldani teljesen nem fogja tudni az életmód. Kb olyan hasonlatot tudnék mondani, mintha a Leiden-mutáció miatti vetéléseket hagymaevéssel próbálnád kúrálni. Azt a bogyót amit én most szedek 50 éves korig lehet szedni, utána át kell térni még ennél is alacsonyabb hormondózisra, de ma már rendkívül sok lehetőség van, nem tablettás változatok is vannak, gélek, krémek, tapaszok, amik nem károsítják a májat, és a trombóziskockázatot minimálisra csökkentik. Mivel én alkatilag is hajlamos vagyok a csontritkulásra (alacsony, filigrán), ezért mindenképpen élni fogok vele, a nagymamámnak is egy csomó törése volt idősebb korában, míg aztán a combnyaktörés el nem vitte...Na most ennyi, itt van már párom, de ha érdekel még, akkor lehet folytatni. :)

    VálaszTörlés
  8. Nekem is rossz, csak máshogy (én 49 leszek idén). Vagy jó időben jön meg, vagy késeget, de már csak halvány rózsaszín az elején, noha pont most voltam nőgyógyásznál UH-n és látta, hogy van peteérés. Na de a mellfeszülés... A hangulatingadozás. És szerintem az is ezzel van összefüggésben, hogy reggelre lemerevedik a derekam és emésztési problémáim is vannak. Azt mondta a nőgyógyász, hogy a Livialt javasolja és elküldött egy csomó vizsgálatra, de tartok a trombózistól, mert anyámnak az lett a hormontól. Azért a vizsgálatokat megcsináltatom. (Zs.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megnéztem, a Livial hormonpótló készítmény. Vannak transzdermális hormonpótlók is, magyarul tapaszok, azok nem növelik a trombózis kockázatát.

      Törlés
  9. Nekem a Livial nagyon bevált. Évekig küzdöttem iszonyú hőhullámokkal és sok egyébbel, nem akartam hormont szedni, de más meg nem használt, úgyhogy végül beadtam a derekam. A tájékoztatója szerint a trombózisveszély kisebb, mint más hormonoknál, és nekem fél szem is elég belőle a normális élethez. Juli

    VálaszTörlés
  10. Nagyon hasznosakat írtatok ti is Böbe, Juli, Zs.. Az tuti, hogy szenvedni nem hagyom magam, ahhoz túl rövid az élet, meg amúgy is, utálok szenvedni. Nekem most a súlyom, a cukrom, az inzulinom és a tsh-m elég szépen rendben vannak, voltam mammográfián, a fogaim is rendben, még esztétikailag is. Most fog jönni egy nőgyógyász, nagyon szeretnék valaki olyat találni, akinek ez a területe, ebben biztosan tud Belami és/vagy Ági segíteni. Szerintem a hormonok aktuális állapotára rá kell nézni, és ahhoz képest meghatározni, hogy nekem mi a legoptimálisabb. És gondolom, hogy ezt nézni kell folyamatosan, mert változni fog még. Most végül 45 napra jött meg, nyilván a nyaralás első napján, de a mennyiség és minőség a szokásos, azzal nincs gond. Annyira már én sem ódzkodom a hormonpótlástól, mint régebben, csak azt szeretném, hogy ne lőjünk ágyúval verébre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem azt mondta a doki, hogy hormonszinteket nem nagyon érdemes nézetni, mert igazából akkor minden nap kéne, egy-egy mérés semmit nem mond el. Maguk a tünetek mutatják, hogy már perimenopauzában vagy. Én is rendben vagyok amúgy, súlyom, cukrom, pajzsmirigy, fogaim is, minden, heti ötször-hatszor sportolok, de ettől még a tünetek rettenetesen rontottak az életminőségemen. Mondjuk én kiegyeztem volna a ritka megjövéssel:))), nekem inkább pont, hogy nagyon gyakran jött meg, és hosszú vérzéssel, teljesen taccsra vágja az ember szexuális életét, ha egy hónap legalább felében menstruál. Meg az egyéb más tünetek, amiket írtam. Igazából a tüneteket kell mérlegelni, a családi kórtörténetet, a saját kockázataidat, és úgy dönteni. Van, akinek tényleg elég a természetes módszerek, az életmódváltás, de ugye nekem már nincs mit váltanom, és totál nem segít a természetes semmi, amúgy soha előtte nem szedtem fogamzásgátlót, de most egy szó nélkül bólintottam rá, mert ez így tarthatatlan volt. A youtube-on van egy csaj, menopause Barbie néven, ő egy nőgyógyász és ez a szakterülete, nagyon vicces, közérthető videói vannak a témáról. Arról is, hogy mi zajlik a szervezetben, milyen természetes megoldások is lehetnek, kinek mi alapján érdemes dönteni, és elég sok minden a HRT-ről is. Az életmódról, sportról is sok szó esik, szóval tényleg komplexen nézi az egész dolgot. Még a lelki részével is foglalkozik, hogy pl. a hormonok változása (pl. az oxitocin is lecsökken ilyenkor) hogyan hat a házasságra, kapcsolatokra (sokan válnak ilyenkor el).

      Törlés
    2. Barbara Taylor amúgy a csaj, csak nem így fut a videókban. :)

      Törlés
  11. Lulu, köszi, hogy bedobtad a témát, és Bobe köszi a hasznos infókat!!!

    VálaszTörlés
  12. En is megerositem amit Bobe irt,itt (Nemetorszag ) sem neznek nagyon hormonszintet, de a hormont nagyon ajanljak, mert akinek eros tunetei vannak(vagy az eletminoseget befolyasolja) annak tenyleg kár szenvednie. Nekem nem kellett hormon, de vegigmentem rajta en is.53 evesen kezdett ritkabban megjonni (3-4 havonta) de en mar ennek is orulok nagyon:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tegnap óta szedem a Remifemin Pluszt, aztán majd meglátom elég e. Ha nem, akkor bevállalom a hormont.

      Törlés