Sőt! Imádjuk.
Mór mindenhová, és ezt tényleg így kell érteni, hogy MINDENHOVÁ bejöhetett velünk. A várba is. A várban lévő termekbe is. A Tejbárba. A pizzázóba. Ha megkérdeztük az étteremben, hogy a teraszon leülhetünk e vele, akkor nem értették a kérdést, mert az a minimum. Meg víz tálkában, kedves szavak. Annyira jó volt, hogy nem kell azon szoronganom, hogy kit zavar a kutyánk.
A szállás bájosan retró volt.
És akkor még finoman fogalmaztam, de a végére úgy megszerettük a templom szagú, ósdi -de műemlék jellegű- lakrészünket, hogy haza sem akartam jönni.
A működtető egy japán fickó, aki angolul és lengyelül tudott csak beszélni, rettentően kedves és udvarias volt, annyira, hogy először a Bates Motel jutott az eszembe, de szerencsére semmi baj nem volt vele.
A hálónkban volt egy ember magasságú nagyon régi tükör betámasztva a falhoz, na, azt szívem szerint letakartam volna éjszakára, de végül nem foglalkoztam vele, sőt, ahányszor elindultam kifelé, megcsodáltam a lábaimat benne, hogy milyen jó kis izmosak.
Rengeteg tervünk volt.
Végül csak annyit valósítottunk meg belőle, ami kényelmes és pihentető volt. Így végül a legtöbbet Kőszeg és környékén tekeregtünk, a házassági évfordulónkon helyben kirándultunk, a szülinapomon elmentünk Sopronba. Na, az annyira nem jött be, nekem túl köves, túl meleg volt így nyáron, szerintem jobb lenne ősszel vagy tavasszal.
Futottam egy nagyon jólesőt a tó körül.
Charlie kilencedikén reggel elvitte Mórt egy gyors sétára, és hozott nekem a cukormentes "czukrászdából" egy szép rózsaszínű mignont, meg gyertyát, úgyhogy a fújás-kívánság is megvolt.
Finomakat ettünk.
Ma ráálltam itthon a mérlegre. Áhh! Inkább hagyjuk is! Vissza kell fogni magam megint.
Tegnap jöttünk haza, mert ma már éjszakázok a másodállásban.
Másik munkámban a héten még szabin leszek, ez jó.
Holnap fodrász, szombaton nappalos műszak. Nem állítanám, hogy túl nagy kedvem van az egészhez..
Nagyon boldog szülinapot! 💖
VálaszTörlésKöszi Luna!
TörlésEz a kutyabarát hozzáállás nagyon szimpatikus! Kedvet kaptam Kőszeghez. :) Boldog szülinapot! :) És remélem a munkahelyeden van klíma. (Zs.)
VálaszTörlésKöszi Zs.! Hát nem nagyon van klíma, csak az ebédlőben. Mondjuk, ma kaptunk körlevelet, hogy a hőség miatt időnként üljünk be oda a lakókkal. De fürdetésnél elég izzasztó lesz a helyzet. :-(
TörlésBoldog szülinapot! :)
VálaszTörlésKöszi Penny!
TörlésÖrülök, hogy nektek is bejött Kőszeg, imádjuk mi is-)) Mi majd szeptemberben, vagy október elején megyünk☺
VálaszTörlésOlyankor még jobban lehet élni, szerintem. Meg Sopront is. ;-)
TörlésMi már nyáron nem megyünk "nyaralni", csak tavasszal vagy/meg ősszel... én örülök, ha túlélem a nyarat-)
TörlésHát, ami most van, azt én is. ;-)
TörlésBoldog születésnapot és évfordulót! 😊
VálaszTörlésKőszeget én is szeretem, egyszer voltam csak ott, én is a kutyámmal, de azóta is visszavágyom oda.
Köszi Szaffi!
TörlésSzerintem mi is jövünk még majd. ;-)
Menjetek Szaffi, nagyon hangulatos kisváros, sok-sok látnivalóval, a környéken is... Ausztria is egy "köpésre" van, ott is lehet jókat kirándulni, csobbanni a fürdőtavakban-)
TörlésBoldog szülinapot!
VálaszTörlésKöszi Böbe!
Törlés