Fúúú, nagyon kimerített ez a hét.
Az első felében még nyaraltunk, és elviselhetőbb volt az idő, de szerdától már pokoli a meleg. Aznap a klímás autóban se volt már komfortos, alig vártam, hogy hazaérjünk.
Csütörtökön éjszakára mentem, és összességében elég jól viseltem a hőséget a klíma nélküli nővérszobában.
Pénteken nem volt időm aludni délelőtt, utána fodrászhoz mentünk, jól bírtam az ébrenlétet, viszont dekoncentráltságomban vettem egy mézet a fodrásznál (a tesója a termelő), kifizettem, de a dobozból sem vettem ki, egyszerűen eljöttem nélküle. Ezt más sem vette észre, úgyhogy nemcsak én voltam szétszórt. Nem baj, legközelebb is jó lesz az.
Amúgy most nagyon jó lett a frizurám, egyre rövidebb, de ebben a melegben ez most egyáltalán nem baj.
(Pinterest)
Aztán szombaton (tegnap) nappalos voltam.
Reggeliztetés után épp mi is enni készültünk, mikor futott egy lakó, hogy azonnal menjünk, mert rengeteg a vér. Az egyik szobában az ápolt valahogy lefordult az ágyról, és a mellette álló kisebb szekrénybe szétcsapta a fejét hátul. Az ágy mellett hatalmas vértócsa állt, én legalább fél liternek láttam. Onnan valahogy felállt, és átfeküdt a saját ágyába, ott megint rengeteg vér volt a párnán, rajta, mindenhol. A kezével össze-vissza kente magát, úgy nézett ki minden, mintha egy mészárszékbe mentünk volna be. Azonnal hívtuk a mentőt, mind a négyen (annyian voltunk tegnap) ott ugráltunk a sérült körül. Bekötöttük a sebet, én meg sem néztem rendesen, de olyan volt, mintha a koponyája szét lett volna nyílva. Aztán próbáltuk fekve tartani, ami elég nehéz volt, mert mindenáron menni akart valahová. Egy órát bírkózott vele két kolléganő, mikor az orrából is dőlni kezdett a vér, ekkor már telefonáltunk megint a mentőknek, hogy jöjjenek már basszák meg, mert itt vérzik el ez az ember. Oldalfekvésben próbáltuk beszéltetni, meg kérdezgettük, végig tudatánál volt, és az értelmi képességeihez mérten a válaszai is rendben voltak.
Nagy nehezen megérkezett a mentő, elvitték, de műszak végén még nem szólt vissza senki, hogy mi van vele, úgyhogy nem tudom, de kiderítem.
Ettől aztán felbolydultak a lakók, meg meleg is volt, azt hittem nem lesz vége soha a tegnapi napnak.
Nem kezdem el megint, hogy minek szívatom én magam ezzel a másodállással, mert nem tudom, és csak én tudnék rajta változtatni, senki más. Az vastagon benne van, hogy ebben a hónapban ketten mentek el ilyen-olyan okok miatt, úgyhogy alig van ember, és rohadt arcátlan dolognak érezném a többiekkel szemben, hogy most álljak fel. Főleg, hogy már tudom végre a kilencvenöt lakó nevét, ezért simán gyógyszerelek az étkezéseknél, meg éjszaka is ki tudok gyógyszerelni. Tisztában vagyok a menetrenddel, már nehéz lenne zavarba hozni. Szóval igazából most számíthatnak rám, erre lépjek le?! Áhh! Hagyjuk is!
Arra viszont ez mindenképpen jó volt, hogy mégsem vagyok rosszul a vértől, elég jól kezeltem a helyzetet (nem estem pánikba, nem ájultam a sérült mellé, stb..), és így közel az ötvenhez is képes vagyok tanulni új dolgokat. Összességben egy percet sem bánok eddig, csak néha nagyon nehéz, és nem tudom meddig terjednek a határaim. Vajon ezt próbálgatom tudat alatt?
Végül Remifemin Pluszt vettem kezdésnek.
Olvasgattam a barátcserjéről is, az egyik orvos szerint nem szabad változókorban szedni, mert nem kell már stimulálni a leállni készülő petefészket, máshol meg ajánlják. Én -ugye- jó sok stimuláción vagyok túl (lombik) a fél, és annak is a fele petefészkemmel, az a csoda, hogy eddig még tök jól kompenzálta a hiányt, meg a plusz működést (riogattak azzal, hogy negyven évesen már le fog állni), szóval én inkább hagynám a maga útján haladni a folyamatot, amíg nem okoz gondot, és megtámogatom ezt gyógynövénnyel, aztán majd meglátjuk. Ha romlani kezd az életminőségem, akkor mindenképpen keresek "komolyabb" megoldást.
Majd elmesélem, hogy érzek e valami változást ezzel a cuccal, mert a leírás szerint kell egy-két hónap hozzá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése