Csak nyígok

Szerdán reggel úgy éreztem, hogy kapar a torkom.

Azóta küszködök. Hol az immunrendszerem kerekedik felül, hol a vírus. A fejem az masszívan fáj. Semmihez nincs kedvem, sem erőm. Legszívesebben aludnék napokig. 

Csütörtökön éjszakás voltam, úgy belobbant a torkom, hogy azt hittem, a víz sem fog lemenni rajta.

Persze annyira nem volt vészes, de én szörnyen rosszul tűröm, ha nem vagyok egészséges. 

Aztán reggel hazajöttem, ittam teát, reggeliztem, lefürödtem, és mentem a másik munkámba egy "tankép" vizsgálatra. A szakértő szobájában volt egy öblös fotel, én azt választottam, de nem volt jó ötlet, mert míg a gyerekkel duruzsoltak a feladatokról, én egyszerűen elaludtam. Szerintem nem vették észre, mert gyorsan megébredtem, de rém kellemetlen volt. 

Utána még volt egy bankos köröm, ugyancsak munka, aztán végre hazaértem, és tudtam aludni egy kicsit. 

Áhh! Tudom én mit kellene csinálnom, és úgy is lesz, csak "még nem mentem el a falig".

Én érezni szoktam, hogy mikor minek jött el az ideje, most is ezt a belső iránytűmet figyelem. Remélem nem vezet félre, mert a testem erőteljesen jelez, és teljesen más irányba mutat, mint amerre most tartok.

Közben a főállásomban egyre cifrább a helyzet.

Nem tudom mikor lesz abból is elegem.

Volt egy beszélgetésem az ex férjemmel.

Teljesen más ügyben kerestem meg, fut most egy titkos projekt, erről majd utólag mesélek. Szóval a végén megkérdeztem, hogy hogy van. Mondta, hogy nagyon jól, mióta leszerelt (bv). Meg, hogy élete legjobb döntése volt. Most az a munkája, ami a hobbija (harcművészeti és önvédelmi edző), saját termei vannak, szóval ő igazából nem is dolgozik. 

Azóta ezen gondolkozok. 

Hogy nekem mi lenne az, amit nem éreznék munkának, annyira szeretem. Egyáltalán hogyan képzelem a további életemet? 

Változásokat vizionálok. (Nem vagyok lázas. Még.)