Hadnagy úr, meg a többi

Erőltetett menet volt ez a hét is, tegnap fél kilenckor már aludtunk, és reggel fél hétig Mór sem moccant, azt hiszem ezzel érzékeltettem, hogy mennyire vagyunk kimerülve. 

Még a kutya is, de komolyan.

Szerdán még dolgoztam, és szerettem volna úgy hagyni az ügyeimet, hogy viszonylag nyugiban tudjak lenni július tizenkettőig. Van helyettes gyámom, de én sem szeretem a munkámat más nyakába varrni, ahogy ő sem szokta az enyémbe. Persze vannak kikerülhetetlen helyzetek, de próbálkozik az ember azért. Szóval eléggé megnyomtam a végét a melónak, úgyhogy elég fáradtan kezdtem a hétvégi tisztavatás utáni fogadás szervezésének. Az volt a terv, hogy pénteken reggel elmegyünk Belami lakásába az üdítőkkel, sütikkel, kidekoráljuk a nappaliját, meg berendezzük, hogy minél többen elférjünk. Charlie nem tudott szabit kivenni, mert a helyettese megelőzte, úgyhogy végigtelefonálta az utat Pestig, meg elindulni is csak dél körül tudtunk.

Az már csak egy mellékes szál, hogy csütörtökön Charlie elárasztotta a konyhát vízzel, mert a ledugaszolt mosogatóba eresztette a vizet, bement a szobába, és elfelejtette, hogy kinyitotta a csapot. Már a kövön állt a víz, úgyhogy laza két óra alatt sikerült valahogy felitatni mindenhonnan, mert még a konyhaszekrény egy részébe is befolyt. Megmondom őszintén, legszívesebben kihajítottam volna Charliet a kilencedikről, utána meg a kovászos uborkát üvegestől, mert azzal szórakozott a mosogatóban (meleg vizet akart alá ereszteni, mert kint túl hűvös volt, vagy mi).

Plusz kiderült, hogy csupán hét darab meghívó van az avatásra, ami miatt úgy éreztem, hogy valaki meg fog sértődni, ettől meg úgy bedepiztem, hogy elment a kedvem mindentől. Végül persze ez is megoldódott gond nélkül, de nagyon ráerősített az amúgy is meglévő szorongásomra ezzel az egésszel kapcsolatosan. 

Végül rengeteg cuccal, meg talpig idegben megérkeztünk Belamihoz, aki még dolgozott, úgyhogy a tőle kapott kulccsal mentünk be, és kezdtünk el "gépészkedni" a lakásában. 

Szerencsére szép rend fogadott, kicsit meg is veregettem a vállamat, hogy csak ragadt rá valami a rendszeretetemből, pedig teljesen immunisnak találtam erre, mikor még velünk élt. 

Kismacsó már átvitte a cucca egy részét a kollégiumból Belamihoz, de akkor még az is szép rendben volt lerakva a hálóba, szóval nem kellett csak az erkélyen felmosnom, mert Mór mindenáron ott akart fetrengeni. Ez jó ötletnek bizonyult, mert a következő időben mindenki ott szeretett a legjobban lenni. Én például ott kávéztam szombaton reggel, meg a sminkemet is ott csináltam meg egy nagyítós tükörrel. 

Pénteken még elmentünk a Városligetbe Mórt sétáltatni, Belami egy ugrásra lakik onnan. Aznap lomtalanítás is volt a környéken, egy élmény volt nézelődni ez ügyben, nagyon éltem a felfordulást. Charlie kevésbé, féltette az autót, de szerencsére nem lett baja.

Nagyon sokára, valamikor éjfél után kerültünk ágyba, addig beszélgettünk Belamival.

Reggel hatkor én már indítottam a napot, mert nyolc előtt indulni akartam a kilenckor kezdődő avatásra, hogy legyen helyünk valami árnyékos részen, esetleg lássak is valamit a fiamból. Pénteken este Charlie megnézta a főpróbát a neten valahol, úgyhogy kimatekozta, hogy hol lesz a beléptetés, meg melyik oldalra érdemes helyezkedni, hogy lássuk Kismacsó évfolyamát. Tudtuk, hogy Kismacsó az első sorban fog állni, így volt esély, hogy látunk is valamennyit belőle. 

Persze majdnem elmúlt nyolc, mire elindultunk végre, plusz idegesített, hogy Mór hogyan viseli, hogy egyedül hagyjuk egy majdnem idegen helyen. (Szerencsére nem volt semmi gond, valószínűleg aludt, míg egyedül volt.)

Találtunk parkolót, jó közel a beléptetési helyhez. Beletúrtak a táskákba, és fémkereső kapun is át kellett menni, belül meg titkosszolgálati? tagok figyelték az embereket, gondolom OV miatt. 

Apuékkel rögtön összefutottunk, ők mondták, hogy a padnál maradnak, mert Apu lába fáj, nem tud állni sokáig, és úgysem fogunk mi sem látni semmit. Charlieval és Belamival elmentünk arra az oldalra, ahová gondoltuk, hogy Kismacsó érkezik majd, árnyékot is találtunk. Még akkor nem volt nagyon meleg, meg levakoltam magam fényvédővel rendesen, de azért fő az óvatosság. 

Idén először nem a Várban volt az avatás, hanem az Egyetemnél, én nem tudom, hogy ez jobb volt e vagy sem. 

Kb. fél óra alatt lement az egész, Viktor beszéde sem volt hosszú, de azért csak bele lett szuszakolva a migránsozás, meg a háború, de inkább hagyjuk is, nem szeretnék senkivel tengelyt akasztani ez ügyben, meg nem is erről szólt most ez az egész.  

Tényleg nem nagyon láttam sokat, de azért néhányszor megpillantottam Kismacsót, meg amikor kivonultak, akkor oldalról egészen sokáig láthattam. Gyönyörűséges volt egyenruhában, nyilván elfogult vagyok, de akkor is. 

Az ünnepség végén megkerestük egymást, hét meghívó a családban oszlott el (három a mienk, kettő Apuéké, kettő az apjáé), a nyolcadik egy lányé, akiről most inkább nem szeretnék még mesélni. Bajom van az egésszel, amit megtudtam, és még feldolgozás alatt áll, majd talán később elmondom. 

Készült pár fénykép, aztán mi lódultunk Belamihoz, hogy mire jönnek, kipakoljuk, amit kell.

Végül nagyon jó hangulatú kis összejövetel lett.

Annyira, hogy jó hosszúra nyúlt, és kezdett elégtelen lenni a sós - és édes sütik tömege. Ott jöttem rá, hogy szendvicsekkel is készülni kellett volna, de már mindegy volt. 

Mire mindenki elment, már hulla fáradtak voltunk, de még össze kellett rántani a lakást, lepakolni az autóba, és hazajönni. Belami a saját autójával jött a barátnőjéhez, Kismacsó maradt, ő vasárnap tervezett eljönni a másik nagy családi összejövetelre. 

Folyt. köv.