Szerintem már írtam, hogy alapvetően nem lételemem a futás, a torna, de tudom, hogy kell, úgyhogy csinálom.
Érzem a jótékony hatásait, azért ezek motiválnak. Legjobb az endorfin löket, ami a végére megérkezik mindig.
Aztán vannak emberek, akik inspirálnak.
Eleinte leginkább Kismacsó volt az. Ő ovis kora óta sportol, de gimis kora óta a testépítéssel is foglalkozik a különböző küzdősportok mellett, és ez nagyon látszik. Olyan a felépítése, mint egy műalkotás, nagyon motiváló. Az nem lehet, hogy az anyjaként elhagyjam magam.
Belamival nagyon sokat beszélgetünk az egészségügyi részéről a sportnak, ő nagyon tudatos minden téren, rengeteget tanulok tőle.
A kutyával futást sem magamtól kívántam meg.
Van egy kis füves tér tőlünk nem messze, és a térre néző egyik házban lakik egy házaspár a kutyájával. A kutya igazi utcai vegyes, nagyon bírom. Eleinte a pasi engedte ki Mázlit -így hívják- Mórhoz, hogy együtt rendetlenkedjenek kicsit. Ráadásul Mázli elég agresszív más kutyákkal, de Mórt valamiért bírja, ritkán vesznek össze, de az sem tart sokáig.
Aztán egy nap megláttam a feleségét futni Mázlival, a derekán lévő pórázzal. Olyan harmonikusan, szépen mozogtak együtt, ráadásul a csajnak irtó jó alakja van. Szerintem pár évvel idősebb nálam, abból gondolom, hogy unokái vannak, de olyan csinos, olyan szép kis arca van. Ilyen jó karban lévő negyvenes, ötvenes szeretnék lenni, mint ő.
Aztán ott az egyik volt kolléganőm.
Ő nem a sok evés miatt hízott el, endokrinológiai problémái vannak, és csak mostanában találta meg AZ ORVOSÁT. Olyat, aki tényleg komplexen nézi az egész embert, és segíteni tud neki. Úgyhogy fogyni kezdett végre, majd a sportot is beiktatta az életébe, amit olyan elszántsággal és kitartással csinál, hogy példaértékű.
Ha nagyon nincs kedvem mozogni, akkor rájuk szoktam gondolni, meg a végén lévő kis kábszeremre, az endorfinra. 😉
❤❤❤
VálaszTörlés