2023. május 12., péntek

A 136. napon

 


Én úgy érzem, hogy nem tudom most elengedni ezt az erős kontrollt magam fölött, így legyen meg a 63-62 kg akkor, ámen. Majd addig kitalálom, hogyan tudok leállni, megtartani. 

Nem, nincs táplálkozási zavarom, mert tényleg eszek mindent, napi ötször, és egyáltalán nem fogytam gyorsan. Csak van egy kis deficit a bevitt kalória és a felhasznált között, ennyi. 
Ez például a mai tízóraink a piacon vásárolva Charlieval:


Az a kakaós süti olyan finom, hogy nehéz szavakba önteni, és kicsi, muffin nagyságú. Presszókávéval, főleg ezzel az erőssel, mennyei. Reggel nem ettem sokat, a 300 kalóriát sem lőttem el, délben kisebb adag rakottat mértem ki magamnak, így simán belefért ez a délelőttbe. Komolyan mondom, igazából tök jó buli számolgatni, nekem ezzel a telefonos alkalmazással inkább játék, mint fáradtság. 
Vettünk epret, paradicsomot, gombát, spárgát, sajtokat. Feltöltöttük a hűtőt, a zöldséges kosarakat, jó ránézni. 



Már ettem 100 g epret uzsira, meg maradt a tegnapi túró alapú pizzámból egy adag, az lesz vacsorára. Egy óra balett után, mert ma nem futok ilyen sz.r időben. Valahogy így értem ezt a fene nagy kontrollt, azért annyira nem nehéz, csak tényleg nagyon figyelni kell.  

 


4 megjegyzés:

  1. Nagyon ügyes vagy! Gratulálok! 2 éve én is nagyon lelkesen számolhattak a kalóriákat a Yazio-vsl, volt is sikerélményem. Tavaly a nagy költözés, felujítás közepette nem igazán volt energiám számolgatni, vissza is jött jócskán, pedig figyeltem mit és mennyit eszem, de a sport ősztől kimaradt az életemből. Pár hete elkezdtem kontrollálni magam ismét (nekem ugrál az az átkozott mérleg) és már sikerült felvennem sportot is, úszni járok, mert a futás esélytelen a térdem miatt (nem mintha szeretnék futni).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Akkor szurkolok neked, hogy egyre több sikerélményed legyen megint, az nagyot dob az emberen. Hajrá!

      Törlés
  2. wow, szuperügyes vagy!
    amikor jól megy, akkor én is úgy érzem, hogy igazából buli ez a számolgatás, nem kényszer. bezzeg, amikor éhes vagyok...! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen... Azért nem mindig könnyű, ezt el kell ismernem.

      Törlés