2023. április 17., hétfő

Elkeserítő

Vasárnap döbbenten olvastam a híreket, hogy már megint meghalt egy gyermek a nevelőszülőnél.
A tényeket nem tudtam kiválogatni a kitalált információk közül, valahogy nem is állt össze az egész történet. Ma már valamivel árnyaltabb a kép, de még mindig rengeteg a fals információ. 
Elkeserítőnek tartom, hogy a magukat újságírónak csúfoló emberek leírhatnak össze-vissza mindent, következmények nélkül. Az emberek meg úgy megvadulnak, mint az állatok, és lincselnének, ha tehetnék.
Ami biztos, hogy egy két év körüli kisfiú holtteste volt egy nevelőszülő autójának csomagtartójában, egy másik gyerek meg a hátsó ülésen, bekötve. A legelső hírekben még így volt, aztán már a csomagtartóban volt az élő gyermek is, majd megint a hátsó ülésen. 
Először azt írták, hogy alultápláltak voltak, és az élő kislányon zúzódások voltak. Később azt, hogy nem voltak alultápláltak, és nem volt rajtuk külsérelmi nyom. Azért rohadtul nem mindegy.

Nekem ez a történet valahogy így áll össze.
A kisfiú megfulladt az ételtől otthon. Nem tudni, hogy a nevelőanya próbált e segíteni rajta, vagy olyan gyorsan történt, hogy mire felfedezte, már meghalt a gyermek. Mindenesetre nem azt tette, amit az emberek ilyenkor szoktak, mármint telefonálnak a mentőknek, esetleg mezítláb szaladnak a gyerekkel a legközelebbi orvoshoz, mit tudom én. Ő valószínűleg kikattant, és nem tudta mit tegyen, úgyhogy a halott gyereket betette a csomagtartóba, a másikat a gyermekülésbe, és céltalanul autózni kezdett. Szerintem azon kattogott, hogy mit csináljon. Lehet, hogy megfordult a fejében, hogy eltünteti mindkét gyermeket. (Emlékeztek az anyára, akinek a gyerekét széttépte a kutya, és azt állította, hogy eltűnt? Sokáig keresték, mire kiderült, hogy a szülők ásták el a halott gyereket.) 
Szerintem végül a férje megtalálta, és akkor mentek be együtt a Rendőrségre. 

Na most.
Az a véleményem, hogy a magyar gyermekvédelemben kurva nagy gondok vannak. Ez az eset is azt mutatja, és az is, mikor a gyermeket úgy megverte a nevelőszülő, hogy belehalt. 

Hogy miért van ez?
Senki nem akar nevelőszülő lenni. Ezért kevés van. Azt a keveset alig szűrik, mert ha jól megszűrnék, akkor nem is maradna lassan senki. 
Közben egyre több gyerek kerül szakellátásba, mert egyre több család kerül olyan helyzetbe, hogy nem nevelhetik tovább a gyerekeiket. Nincsenek férőhelyek, amik meg vannak...

Én 2019 áprilisa óta dolgozok gyámként. 
Évről évre tapasztalom a romlást, a hanyatlást. Nekem is van nevelőszülőm, aki majdnem olyan, mint gyermekjólétis koromban a klienseim voltak. Megdöbbentő. Folyton a sarkában lihegek, és kértem gondozási hely váltást, de egyszerűen nincs. A gyerek ugyanúgy nem jár suliba, mint a kiemelése előtt, szóval a rendszer adott egy jó nagy pofont a sz.rnak. 
A gyámoknak a törvényes harminc helyett harmincöt-negyven gyereke van, és irgalmatlan távolságokban. Ígérgetik folyamatosan, hogy megyén belül próbálják majd tartani a gyámokat, de én nem látom még a nyomát ennek. Elmegy a pénz a millió utiköltségre, mert én Bajára utazok (például) innen, a bajai gyám meg ide (oda-vissza kétszáz km), mert itt van gyereke. 
Ezer féle adminisztráció van, de látogass le mindenkit, legyen bizalmi kapcsolatod az összes gyerekkel, szóval ne tíz percet tölts vele havonta, csináld a kötelező képzéseket, legyél ott mindenhol! Nyilván muszáj szelektálni, mert nekem is annyi órából áll a nap, mint másnak, és bizony ennek az a veszélye, hogy elkerüli a figyelmedet valami. Na, akkor van a gáz.
Aztán az is jellemző, hogy nálunk is nagy a fluktuáció, de a nevelőszülői tanácsadóknál is. Mire megismerem az egyiket, már másik jön. A kollégáim is úgy jönnek-mennek, mintha muszáj lenne. Nehéz jól együttműködni, hálóként funkcionálni, teamben dolgozni. 

Valahol olvastam, hogy egy országról sokat elmond, ha nem mindent, hogy hogyan bánnak a gyermekekkel, az idősekkel és a rászorulókkal. Nos, ehhez nincs mit hozzáfűznöm. Íme! 

26 megjegyzés:

  1. Köszi, hogy leírtad. Nekünk nincsenek nyilván ilyen közeli tapasztalataink, de nekem kívülről az a benyomásom, hogy sokszor inkább költünk irdatlan pénzt arra, hogy családból kiemelve neveljünk gyerekeket, mint, hogy a szülőket megsegítve, náluk a körülményeket javítva a családban tartsuk a gyerekeket. Aztán lehet ez rossz benyomás. A másik az, hogy az az 57 e Ft, amit a gyerekek ellátására adnak (ha jól értelmezem) az nagyon kevés. Ennyi pénzből nem lehet gyereket nevelni. Nem beszélve arról a nem egészen 70 e Ft-ról, amit nevelőszülő kap, ha hozzá kerül 1-2 picike gyerek dolgozni se tud, de megélni ennyi pénzből meg nem lehet. Hát nem jó a helyzet...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem abszolút jól látod, olcsóbb lenne, ha ehhez megfelelő hátteret teremtenének szakemberekből és egyebekből. Magyarul már az alapellátáson belül lenne annyi szakember, hogy meg tudják tartani a gyermeket a családban, illetve, ha mégis kikerül, akkor az ellátása olyan legyen, ami visszavezethet a vérszerinti családjába (team munka az alapellátás és a szakellátás résztvevői között).
      És igen, az ellátmány nem változott vagy tíz éve, a nevelőszülők elfogynak ebben az egészben, pedig ez úgysem egy könnyű huszonnégyórás ügyelet, ha az anyagiakon nem kell kattogni. Így meg....

      Törlés
    2. Ennek az egésznek valahová a gyerekkorba kellene visszanyúlnia, megtanítani a felelős gondolkodást, felelős családalapítást, védekezést, stb... persze ehhez megfelelő oktatásra is szükség lenne... miért van egy 17 éves lánynak már három gyereke, hol van/volt az anyja, a védőnő, a gyerekvédelem???? Felelős családtervezéssel, gyermekvállalással elkerülhető lenne, hogy ilyen sok gyermek kerüljön állami ellátásba... csak sajnos pont az aluliskolázott réteg érez késztetést arra, hogy eszetlenül szüljön, valószínüleg a védekezéssel sincsenek tisztában, illetve a szegénység miatt nem is igen telik gyógyszerre, óvszerre, stb... szóval valahol nagyon az alapoknál kellene kezdeni...
      Végtelenül szomorú és elkeserítő ez az egész helyzet, meg az is, ami kis hazánkban folyik... sajnos remgeteg gyermek születik most azért, hogy legyen hol lakniuk-'( Nem vagyok benne biztos, hogy mindegyik vágyott-'(

      Törlés
    3. Szerintem szépen összefoglaltad, hogy a gyökerekig kellene visszamenni, és onnan alapozni. De ehhez tényleg nem ez az irány most. Elkeserítő, demotiváló minden, én már azt sem tudom hol lehetne hozzányúlni, hogy értelme legyen. ;-(

      Törlés
    4. Nyilván gond van a felvilágosítással, védekezéssel is (nekem a három havi gyógyszerem most már 15 e Ft, és ezt egyben kell kifzetni, mert egybe van csomagolva a három havi adag). De nem csak erről van szó. A nagy-nagy szegénységben a gyerek az egyetlen örömforrás, és az egyetlen dolog, ami téged a felnőtt közösséghez tud kapcsolni. Ezt pusztán szexuális felvilágosítással nem tudod megváltoztatni. Ahhoz alternatívát kell tudni nyújtani, lehetőségeket, hogy ha elvégzel egy szakmunkást, és nincs 20 éves korodra 3-4 gyereked, akkor milyen pályát tudsz befutni. Hát ők már úgy nőttek fel, hogy ilyen mintát nem is láttak maguk előtt! Sziszifuszi munka ez, amibe egyetlen kormány (nem csak a mostani) sem fektetett bele energiát, egy mélyen cigány (és szegény) ellenes társadalomban ez nem hoz szavazatokat. És persze az is van, hogy sokszor ezeket a lányokat használják, bántják, de hát senkinek sem fontos az ő testi- és lelki épségük.

      Törlés
  2. Hát, én egy mai híradásból (csak ezekre tud az ember támaszkodni) azt hallottam, hogy még egy búcsúlevél megírására is szakított időt, és csak utána lépett le a gyerekekkel. Azt nem tudom, igaz-e.
    De, hogy egy nő, akinek majdnem három gyereke van (előre haladott állapotos), így reagáljon, az egyszerűen hihetetlen a fenébe is. Erre nem utalt semmi? Csak akkor derül ki, amikor megtörténik a tragédia? Egy teszt, vagy valami….
    Borzasztó, iszonyat! 😕 én azt gondolom, hogy ha erre így reagál, ezt cselekszi meg valaki, ott NAGYON nagy bajok vannak! Kár, hogy nem volt vele tisztában senki…

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked van otthon kristalygombod? Az emberi viselkedes nagyreszt kiszamithatatlan. A rendorsegtol nem varod el hogy teszteljek es tudjak hogy mikor lesz bunozes es akadalyozzak meg a gyilkossagokat? Meg hat nem is errol a norol van itt csak szo, hanem arrol hogy ez egy rendszer problema. A gyerekeket osszessegeben csak a tarsadalom tudja megvedeni. A tagabb csalad, szomszedok, kozossegek - mert a hatosagok is csak azt tudjak amit nekik masok bejelentenek. Addig is lehet tenni valamit: kerni kell a kedves kormanytol hogy legyen szives joval tobbet kolteni a gyermekvedelemre, hogy vegyen fel joval tobb felsofoku vegzettsegu szakembert es fizesse oket meg azert a nehez munkaert amit vegeznek. Igy akkor mar rajtad is mulik a dolog. ;)

      Törlés
    2. Ez a reagálás tényleg nagyon furcsa, érthetetlen. Valamiért azt gondolom, hogy felelősnek érezte magát a történtekért, és ezzel nem tudott megbírkózni. Én nem tudom, hogy ennyire extrém helyzetekben való reagálást lehet e szűrni előre, tényleg nem.

      Törlés
    3. Bizony. A rendszert kellene gatyába rázni, de nagyon.

      Törlés
    4. Nemár! Honnan tudhatná bárki, hogy egy ilyen extrém helyzetre hogyan fog reagálni? Még magamról sem merném garantálni, hogy nem csinálok valami teljesen kiszámíthatatlant, nem hogy egy idegenről, bármennyi előre kitalált tesznek is vetik alá... Meghalt egy gyerek, akihez jó eséllyel kötődött, ráadásul "az ő felelőtlensége miatt" - egy ilyen érzelmi káoszban szinte ez a logikus cselekedett, hogy összekapja, ami épp körülveszi és világgá rohan. Az meg, hogy a halott babát a csomagtartóba rakta, nekem pont nem egy érzéketlen barbár tette, hanem egy érző lényé, aki a testvérét nem akarta sokkolni, szomorítani a látvánnyal.

      Törlés
    5. cselekedet
      (És Estsanatlehi voltam, csak valamiért nem jelelntkezett be.)

      Törlés
    6. Ezen a csomagtartón én is sokat tűnődtem. Először nagyon rossz érzés volt olvasni, hogy ott volt a kisfiú, de aztán rájöttem, nem tehette a húga mellé... és neki is látnia kellett volna, ahányszor a visszapillantóba néz. Borzalmas ez, úgy, ahogy van. Milyen trauma ez a születendő babájának is. ;-(

      Törlés
  3. Ja amikor az emberek azon kattognak hogy hu, jonnek a migransok, meg hu, a k..va EU, rohadt ukranok, meg mindenfele ilyen mumusok, mikozben az orruk elott erodalik el egy valamikor egesz jol mukodo tarsadalom, de ez nem tunik fel. A gyermekvedelem draga, es nem koltenek ra eleget, igy a dolgozok nem kepesek ellatni a feladatukat, ugyanakkor borzaszto nekik ezeket a dolgokat latni, atelni. De mit lehet tenni, amikor a legfontosabb a rezsicsokkentes. Legyen ocso rezsi, a gyerek meg le van ejtve.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos tényleg így van. :-(

      Törlés
    2. nem tűnik fel, mert a kormánysajtó gondoskodik róla, hogy ne erről halljanak (hanem koholt/elferdített) baromságokról. olyan agymosás zajlik, hogy az elképesztő. a valódi problémákról meg magánblogokból kell tájékozódni. hogyan nincs mindenki az utcán?

      Törlés
    3. Így igaz Vera.
      Gyávaságból, megalkuvásból, a látszólagos nyugalom megőrzésének céljából, azért, mert belefáradt az ember, és még sorolhatnám. És ezek csak az én indokaim. ;-(

      Törlés
    4. Vera: mert az emberek nagy része lusta, meg úgy van vele, hogy nekem még nem fáj, a többi meg kit érdekel... utáljuk egymást, az empátia kiveszett, bármiért ölre mennek(persze mindig tisztelet a kivételnek).... ott volt a feketeruhás nővér, az fsze, a pedagógusok, az eü dolgozók, a státusztörvény... minimálisan mozdultak csak az emberek... persze okosan csinálják, jól megy az agymosás, mindenért is brüsszelacovidagyurcsányasorosaháboru a hibás, szépen melegítik alattunk a vizet, mindig csak annyira, hogy ki ne ugorjunk... az internetadó az kiverte a biztosítékot, a vizitdíj is... az, hogy tönkreteszik az oktatást, hogy ellehetetlenítik az embereket, hogy az egész ország néhány oligarcha kezében van, hogy aki tud menekül, az nem éri el az ingerküszöbüket... Orwell szerintem forog a sírjában-(((((

      Törlés
    5. Hova?Külföldre,ahol kb ugyan ezek a problemak vannak.Csak aki nem ott el,az azt gondolja ,hogy mashol jobb.
      Nemetorszagban sokkal több penzt költenek gyerekvedelemre,de itt is oriasi mertekben kallodnak el a gyerekek.Es nagyreszt nem az allam gondozasaban vannak,hanem magan intezetekben...(gondolom an valamennyi allami tamogatas is) Az,hogy mennyi ilyen lelki serült ember van,az csak az latja szinten aki itt el,es belelat valahol.Borzaszto,allapotok vannak.Es itt nincs sorosozas,itt a valosag van...

      Törlés
    6. en kulfoldon elek es itt sem jo minden, de a tarsadalom altalanos allapota jobb (librarycat). a hazateres mindig tordofes a szivbe, ha van valtozas, az nem javulas szokott lenni (sok pedagogus, gyogyped. van csaladban, ismeretsegben).

      Törlés
    7. Nem tudom mennyire latsz bele,szerintem tragikus.Sokkal tovabb elnek ugyan mint a magyarok(tenyleg mindennel orvoshoz rohannak,elkepesztö összegeket kepesek magukra költeni) de az idösek allapota (szellemi) eleg tragikus.A fuatalok pedig mivel nagyon fiatalon viszonylag sok penzhez jutnak a tanulmanyaik miatt ezert olyanokat is megvesznek maguknak ami nem igazan egeszseges..Ha barmit is csinalnak(sport,vagy ne adj is etkezes) azt olyan vak lo modon teszik..kb srmmi ertelme.En egy normalisan etkezl embert nem lattam a 10 ev alatt a környezetemben(es nem külföldiek között elünk hanem igazi nemet nemetekkel)

      Törlés
    8. nyilvan buborekban elek; akiknek picit belelatok az etkezesi szokasaiba (pl. pedagogus, gyogytornasz, orvos, fordito, haztartasbeli), nem latok semmi kulonoset vagy kirivot, de nyilvan tartomanytol, vegzettsegtol, tudatossagtol es ezer dologtol fugg. tizen-huszonevesen en is ketsegbeejto modon ettem, pedig Nyiregyhazan, Debrecenben es Budapesten szocializalodtam meg tanultam, nem pedig Nemetorszagban (amirol tudjuk, hogy nem is letezik, akarcsak a Balaton ;)

      Törlés
    9. (egyebkent meg miert lenne vigasztalo, hogy mashol is lehet rossz? attol itt nem lesz jobb. librarycat vagyok meg a fenti is en voltam)

      Törlés
    10. "Külföldre,ahol kb ugyan ezek a problemak vannak.Csak aki nem ott el,az azt gondolja ,hogy mashol jobb." én is külföldön élek, és bár nem tökéletes, de igenis SOKKAL jobb. Nincs gyűlöletkeltés adóforintokból. A tanárok keresnek a legjobban a közszférán belül. Nekem ne mondja senki, hogy ez nem jobb.

      Törlés
    11. pontosan! anyukam pedig 20 evig volt kapcsolatban nemet testveriskolakkal, evente jottek a nemet diakok, tanarok, es mentek a magyar diakok, tanarok. szoval pontosan tudom, milyen volt a kulonbseg mar akkor is eletszinvonalban, lehetosegekben, stressz-szintben…abba bele se megyek, mi hogy valtozik most, ha hatalyba lep a rettenetes statusztorveny :( (librarycat, en egyebkent nem No-ban lakom, de pontosan egy km-re van a varoskam ket nemet tartomanytol)

      Törlés
  4. Igen AZ a Nemetorszag valoban más volt(voltak nemet szomszedaink meg jo 30 evvel ezelött,es ök valoban mashogy eltek es gondolkodtak) Itt nincs gyülöletkeltes?Nincsenek plakatok valoban csak finoman nyomjak az embereket mit KELL gondolni minden bevandorlorol.Sajnos ezzel sok nemetnek nem egyezik a velemenye,de nyilvan ezt nem mondhatja ki..Szoval nem tudom,de ez sem jo.Nekem tökmindegy en egy ausländer vagyok(szerencsere csak par evig) Kisvarosban elünk itt kevesbe befogadoak az emberek.A tanarhiany eleg nagy problema,az orvoshoz jutas kb ugyan az mint otthon..
    Nem azt mondom,hogy vigasztal,hogy itt sem jobb,dehogy.csak ez a valosag.Nekem.
    Es nem nem megyünk haza a gyerek miatt,par evünk van a nyugdijig,igy ezert sem.De nagyon sok minden rosszabbul müködik mint 10 evvel ezelött sajnos.Nekünk nem valtoztat a velemenyünkön a plakat otthon sem.. En ezt sosem ertettem mi valtozik attol ki mit mond ott fent:-D

    VálaszTörlés
  5. https://www.klubradio.hu/archivum/reggeli-gyorsreggeli-szemely-2023-aprilis-19-szerda-0900-szilvasi-lena-32445?fbclid=IwAR3Z0rxtHbGShbC_jCPM5yeA6wEYBBHA1bYIlKZ7kdAsomVqUeVH4sLToU0

    VálaszTörlés