2023. március 6., hétfő

Így jártam

Meg az is van, hogy jól átejtettek.
Még február elején megláttam a Marketplacen egy cuki kis fülbevalót. Írtam az eladónak, megegyeztünk, hogy postázza, megadta a számlaszámát, és kérte, hogy írjam meg a postázási címet. Átutaltam a pénzt -négyezer forintot-, majd az eladó felszívódott. 
Először azt hittem, valami baj érte, esetleg kórházba került, mert nem olvasta az üzeneteimet sem. Aztán később láttam, hogy olvasta már, de nem reagál semmire. Múlt héten esett le, hogy igazából csúnyán át lettem verve, teljesen kár a gőzért. Valószínűleg olyan típusú piti kis tolvajjal van dolgom, aki tisztában van azzal, hogy ilyen értékű megkárosítással nem foglalkozik a rendőrség, úgyhogy vígan "eladja" ugyanazt a fülbevalót több lúzernek is. 

Először inkább szégyelltem, hogy így jártam, de aztán pénteken a barátnős kávézáson beszéltünk erről, és kiderült, hogy mással is történt hasonló. A rendőr neki azt mondta, gyűjtse maga köré a károsítottakat, mert úgy már eléri azt az összeget, amivel foglalkozni tudnak.

Most leginkább dühös vagyok.
Nem az a négyezer forint bánt, ennyit elkávézgatok a barátnőimmel egy hónapban, hanem attól vagyok mérges, hogy valaki ezt simán, minden következmény nélkül megteheti. Olyannal is, akinek tétel ennyi pénz, és mondjuk ajándéknak szánja a tárgyat, amit végül meg sem kap, mást meg -esetleg- már nem tud megvásárolni. Borzasztó gerinctelenség és olcsó jánosság ez az egész, ugyanakkor furmányos, mert az emberek pont nem foglalkoznak ennyi kárral, elkönyvelik magukban, hogy óvatosabbak lesznek, aztán lépnek tovább. Az ilyen élősködők, meg "sok kicsi sokra megy" alapon lopkodják össze a százezreket.

Nyilván, jelentettem a felületen, de -szerintem- ez nagyjából semmi.
Gondolkoztam még durvább dolgokon, mondjuk, hogy látom az ismerőseit a fészen, és írok nekik egy kis tájékoztatót, de ezren felül vannak, meg őszintén szólva, ez nem az én stílusom. Amúgy is érzem, hogy szinte mérgez, ha erre gondolok, vagy ezzel foglalkozok, szóval inkább kiírom ezt most magamból, aztán hagyom a francba az egészet.

Egyébként meg örülhetek magamnak, hogy ezt ilyen olcsón megúsztam.
Emlékszem, mikor a futópadot vettem, előre utaltam át a pénzt, hogy ezzel lefoglaljam, és az eladó csaj kérdezte, hogy hogyan bízhatok meg ennyire idegenekben. Hát ja. Ez most elmúlt. Rendesen összeszorul a gyomrom, ha ránézek a Marketplacera. 

Ti jártatok így? Hogy kezeltétek? Estleg valami ötlet, hogy mit lehetne még tenni ez ellen a tolvaj ellen? Nem magam miatt, az már mindegy, de hogy ne tudja ezt tovább csinálni. 

22 megjegyzés:

  1. Van ez a csoport, ide beteheted, hogy más ne járjon így, meg hátha találsz más károsultakat is: https://www.facebook.com/groups/122596321776028/?hoisted_section_header_type=recently_seen&multi_permalinks=1218901482145501
    Szerintem küzdeni kell az ilyen csalók ellen, ahogy lehet. Én még nem jártam így szerencsére, de az ilyen megosztott tapasztalatok miatt nem merek átutalással vásárolni, ha szoktam is, mindig személyes átvétellel keresek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Luna, máris jelentkezek! És igen, innentől én többet nem utalok át, csak olyasmiről lehet szó, amit személyesen át tudok venni.

      Törlés
  2. Ugh. Bosszantó nagyon. Még akkor is bosszantó ha aránylag kis összegről van szó. Én amennyire lehet kerülöm a marketplaces vásárlásokat, csak akkor veszek ha helyi és utána tudok menni. Felénk van egy app (wallapop) ahol az eladók és vásárlók is pontozva vannak, azon érdemesebb nézelődni, az átverés valamennyire kivédhető. Nem teljesen, de ha sok csillagos az eladó, akkor valószínűbb, hogy nem fog átverni. Plusz az app is nyújt valami védelmet. (elméletileg)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Innentől én is csak személyes átvétellel veszek bármit is. Megnézem, amit írtál, ígértes. Sajnos ez paypalos fizetés volt, sajnálom is. Köszi az ötleteket!

      Törlés
    2. Lépj be paypalba és kérd vissza a pénzt. Valami 60 nap van rendelkezésedre. Bizonyítékként szolgálhat az üzenet váltás, hogy a vásárlás után nem válaszolt. Egy próbát megér! Open dispute a neve angolul a folyamatnak. Magyarul nem tudom :)

      Törlés
    3. Uhh, lemaradt a válaszomban a "nem" szó, azaz, hogy sajnos ez nem paypalos fizetés volt. Bocs, hogy félre vezettelek, de az infót köszi, nem tudtam, és jól jöhet még máskor, ha úgy fizetek.

      Törlés
  3. (Paypal fizetés esetén bizonyítékokkal rendelkezve a pénz vissza kérhető, nem tudom ha nálatok ez létező opció). Ha bemutatod nekik, hogy nincs postai követő szám, hogy az illető napok óta nem válaszol semmire, akkor eléggé esélyes, hogy a pénz visszakerül hozzád.

    VálaszTörlés
  4. Egy volt osztálytársam ezt csinálta hosszú-hosszú ideig. Az volt a módszere, hogy kb. minden 3. tételt elküldött, de még így is megfogták egy idő után (körözés is volt). Azóta nem csinálja. Egyébként nagyon szegények, van 4 gyereke 3 apától (ebből 2 felnőtt, normális életet élnek). Teljesen érthetetlen számomra az egész, a csaj családját ismertem, alkoholisták voltak a szülők, de mindkettőnek normális munkája volt, fehérek. Általánosban nem volt a lánnyal semmi gond, középiskolában történt valami, be se fejezte.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy tűnik elég sokan csinálják ezt, csak nekem eddig szerencsém volt. Még örülhetek, hogy ennyivel megúsztam.

      Törlés
  5. Fúú, még nem, de a JKA-t az ilyen tetűnek!!!😡 amúgy próbálok személyes átvétellel vásárolni a marketen...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Innentől csakis így én is. Nincs több átutalás ismeretlennek. Lóf.szt!

      Törlés
  6. Én jófogás-on szoktam a kislányomnak ruhát venni... soha nem jártam még így! Viszont többször volt már olyan, hogy hiába kérdeztem rá konkrétan, hogy de ugye nincs se ilyen, se olyan hibája a rucinak... visszaírtak, hogy neeem, tökéletes állapotban van. Megérkezett a ruha és csak volt hibája! Amikor ezt megemlítettem nekik, akkor még ők voltak felháborodva 🤯 Csak megöltöd, meg kimosod, meg nem látszik az... wtf???
    Én elhiszem, hogy nem vett észre valamit, de ha én ezt utána jelzem neki, akkor legyen már kedves kompenzálni!
    Na bocsi, ez jó hosszú lett, de nagyon felbosszantanak ezek!
    Úgyhogy teljesen megértelek, hogy mérges vagy!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abszolút igazad van, ezek is bosszantó, dühítő dolgok, mert csak átvernek így is valamilyen szinten. :-(

      Törlés
  7. Kolléganőm járt így, de nagyobb összeggel, abból rendőrségi ügy is lett. De kb. ugyanezeket élte át, amit Te most leírtál.
    Öööö, amúgy ahogy olvastalak, igazából ugyanazokat az érzéseket élem meg, mint Te, csak egy másik ügyből kifolyólag, ahol szintén nincs ráhatásom a dolgokra, csak úgy "megtörtént" a másik által, és tök gáz, hogy valahol közben én szégyellem magam, mert a másik simán - lényegében ismeretlenül - megtehette velem azt, hogy csak úgy elérhetetlenné tette magát stb. Szóval dühít is, szégyellem is magam, értetlenkedek is, merthát nem értem a másik motivációját, és igen, ahelyett, hogy most szokásomhoz híven befognám a szám, kiírom magamból, mert na.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helyes. Egy lépés, hogy jobban érezd magad, hogy leírtad. Nekem is sokkal jobb, hogy kiírtam magamból, azóta kezdem elengedni ezt az egészet. Még jelentem majd abban a fészes csoportban, hátha segítek valakinek, hogy ne fusson bele ebbe a pitiáner kis csalóba, aztán VÉGE a történetnek. Költse gyógyszerre azt a négyezret, mondjuk egy jó kis fosós hányós baci miatt. ;-)

      Törlés
  8. Én azóta nem teszek fel semmit erre az oldalra, mióta egy telefont szerettem volna eladni, lettek élményeim:) Konkrétan üldöztek, hogy azonnal adjam meg a lakcímem, jönnek, fizetnek (este 8-kor). A másikkal megbeszéltem személyes találkozót egy várossal arrébb, persze nem jött el. Utána írogatott, hogy várjak, most indult (200 km-ről). Majd konkrétan megátkozott a lelkem, hogy milyen aljas vagyok, neki annyira kell a telefon.
    Előtte viszont volt egy pozitív élményem, terápiás lámpát hirdettem és a lány messziről jött, vonatozott, viszont ő meg tőlem tartott és hozta az anyósát:) de minden rendben volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabi voltam.

      Törlés
    2. Azta'! Akkor az eladói oldal sem fenékig tejfel. Én egyszer adtam el, az nagyon sima ügy volt, de ma már attól is elment az ihletem. Pedig annyi sok jó dolgot lőttem így, de ez az utolsó felülírta az egészet sajnos. :-(

      Törlés
    3. Azért annyira szomorú, hogy ennyire tartunk egymástól/ tartanunk kell egymástól... 20-30 éve meg simán stoppolt az ember, és beült idegenek mellé, meg vett fel stopposokat... ma meg ha rendőrautó intene le, is tartanék megállni-((

      Törlés
    4. Nagyon szomorú ez az egész... Egy piti kis csaló miatt válik az ember bizalmatlanná mindenkivel. És tényleg ilyen világot élünk sajnos. :-(

      Törlés
  9. Szerintem az a legdurvább ezekben a sztorikban, hogy a károsult SZÉGYELLI magát. Vajon miért? Mármint értitek, szégyellje magát az, aki másokat átver.
    Mi eddig egyszer jártunk úgy, hogy a megrendelt termék köszönő viszonyban sem volt a képen szereplő hirdetéssel, tanulópénz volt. A jófogás olyan szempontból jobb eladólént és vevőként is, hogy lehet úgy rendelni, hogy az ember a futárnak fizet. Szerintem ez szuper opció, tök jól bebiztosít, maximum a szállítási költséget lehet így bukni, ami nyilván szintnem kellemes, de legalább valamennyire véd.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg teljesen érthetetlen, hogy miért is szégyelli magát az ember, de tényleg így van, illetve volt. Már mérges sem vagyok, mióta kidühöngtem itt magam, majd óvatosabb leszek. Amúgy elég sajnálatos, mikor a bizalommal teli ember egyszerre bizalmatlan lesz... Egy ócska kis tolvaj miatt. :-(

      Törlés