Mór tegnap vagy ma lett három éves. (Éjfél előtt születtek az első kutyusok, éjfél után a többi, nem tudni Mór melyik csapatban volt.)
Este elmentem Mórral futni, ez volt az első igazi próbálkozás, mert egyszer régen, valamikor nyolc hónapos kora körül volt egy kísérletünk, de akkor még olyan baba volt. Akkor is jól ment, tegnap is, szerintem elkezdjük ezt komolyabban próbálgatni. Megmondom őszintén, leginkább az motivál, hogy így egyben meglenne egy séta, meg az edzésem. Idő szempontjából nagyon gazdaságos, Mór meg élvezi nagyon. Most még nem mértem az időt és a távolságot sem, csak mentünk, ahogy a lábunk vitt, és próbáltam Mórt tempóban tartani. Különben az sem baj, ha meg-megáll, mert addig helyben futok. Természetesen ilyenkor nincs zene a fülben, csak rá figyelek, máshogy nem is menne.
Azért még mindig a futópad a kedvencem (a filmek miatt), de jó a változatosság, így nem unom el. A héten volt egy Bíró Ica, egy futás futópadon, egy balett, és Mórral egy rövidebb kocogás.
Megmondom őszintén, sokkal jobban parázok a súlyom megtartásától, mint attól, hogy mikor és hogyan jutok el hatvanötig. Bennem most akkora a kitartás és az elszántság, hogy alig ismerek magamra, azért tudok meglepetést okozni magamnak még mindig.
Hogy valami nyavalygás is legyen.
Nem szeretem, hogy hirtelen ráncok lettek az arcomon. A pillanatképek rólam, nos, vállalhatatlanok. Illetve, nekem nagyon nem tetszik, valószínűleg meg kell szoknom, hogy lassan negyvennyolc leszek, és az ilyen. Azért megpróbálok többet foglalkozni az arctornával, meg a masszírozással, nem akarok csak azért hetven kiló fölött lenni, hogy kisimuljanak a ráncaim.
Szia, boldog szülinapot Mórnak!
VálaszTörlésBár szerintem neki mindig boldog napjai lehetnek, nagy-nagy szeretetben él, annyira cuki pofija van. :-))
Köszi szépen! <3
Törlés"Megmondom őszintén, sokkal jobban parázok a súlyom megtartásától, mint attól, hogy mikor és hogyan jutok el hatvanötig. Bennem most akkora a kitartás és az elszántság, hogy alig ismerek magamra, azért tudok meglepetést okozni magamnak még mindig. " ezt annyira átérzem! tavaly ilyenkor én is óriási elszánást és kitartást éreztem magamban, és meg is maradt kb. 10 hónapig, de október óta küzdök a súlyommal és a rossz szokásaimmal. a leadott 13-14 kilóból már 3 visszajött, pedig olyan ügyes voltam, és igazán nagyon szeretnék 75 kiló lenni újra. szóval hajrá a kitartáshoz!!!
VálaszTörlésAkkor más is van ezzel így. Nekem is az megy jobban, mikor teljes gőzzel csinálok valamit, és kevésbé, mikor engedmények vannak, mert akkor hirtelen túl sokat engedek meg magamnak. Gondolom. Azért megpróbálom nem elrontani. Meglátjuk. Hajrá neked!
TörlésPontosan ugyanígy működöm én is.
TörlésBoldog születésnapot Mórnak! 🐾🦴Nagyon helyes kutya.
VálaszTörlésA diétához meg gratulálok, nagyon ügyesen és elszántan csinálod! Remélem én is ilyen kitartó leszek, ha megszületett a baba.
Köszi Szaffi! Biztos vagyok benne, hogy nagyon ügyesen fogod csinálni a diétádat. Ha olyan leszel, mint én voltam, akkor a szoptatás alatt lefogysz, legalábbis nekem olvadtak le a kilók, pedig ettem rendesen. Rám ilyen hatással volt a fiúk táplálása, gyorsan csinosra fogytam. ;-)
TörlésAz utcában van egy nő, aki nagyon lefogyott 1-2 év alatt, mármint kövérről soványra, és tartja is azóta, de sajnos a fogyástól rettenetesen megöregedett az arca. Igaz ő 60 körül, kicsivel felette jár. Mondjuk nem tudom ugyan ez van-e akkor is, ha valaki eleve vékony volt. Azért jobb egészségesen élni és fitten, mint ráncok nélkül, de lepukkanva...Csak így tovább!
VálaszTörlésÉn úgy vettem észre, hogy vannak évek amikor az arc (és a kéz) nagyon és hirtelen megöregszik szinte egyik napról a másikra. Ezt legjobban úgy látja az ember ha szembe jönnek olyanok akikkel ritkán szokott találkozni. 48-50 körül talán van egy ilyen időszak, főleg a nőknél. Legjobb példám erre egy franciaországi barátnőm volt, aki amúgy örök életében cérna vékony, nem fogyott, nem hízott, és egyik évben még sima volt az arca, következő évre erősen megráncosodott és a bőr állaga is megváltozott.
TörlésIgen én úgy tapasztalom olyan az öregedés mintha egy magas fokokból álló lépcsőn lépkednél lefelé. Hirtelen vannak ugrások, és sosem jó irányba. Nekem pont most van ez a kéz dolog. Szerintem nagymamámnak 70 körül volt ilyen a keze mint nekem most. És nincs összefüggésben a fogyással sajnos.
TörlésÉn ezt nem vettem észre, mármint elég sok kolléganőm van pont 50 körül, vagy kicsit felette, nem lett ráncos a kezük, vagy az arcuk. :) Viszont a nagymamám is akkor öregedett meg hirtelen, amikor nagyon lefogyott (kiderült, hogy cukorbeteg és diétáznia kellett), ő is 60 felett volt már akkor. Anyukám most lesz 67, és egyáltalán nem különösebben ráncos, ellenben van súlyfeleslege.
TörlésKöszi Böbe a bíztatást! Nos igen, szerintem valahol mindenkinek igaza van. A fogyás is okozhat ráncokat, meg azért tényleg vannak ezek az ugrások öregedés terén. Nekem a kezem még rendben, de én is láttam már olyat, hogy a pár évvel idősebb ismerősömnek májfoltok lettek a kezén egyik napról a másikra. Nekem most az orrom felett a homlokomon van két markánsabb ránc, erre mondta a mamám régen, hogy ne ráncoljam a homlokomat, mert úgy marad. Hát... eljött a pillanat. ;-)
TörlésBoldog szülinapot Mórnak! Nagyon helyes kutya :)
VálaszTörlésKöszi szépen! <3
Törlés