Eklektikus karácsonyom (minden szempontból)

Lehet, hogy a november végül jól alakult, de most meg a december nem volt nekem túl jó.

Elestem, aztán az szépen javult, visszajátszottam magam dolgozni, ami tényleg nem volt egyszerű, de nem untatok vele senkit, hogy hány helyre kellett menni, és hány órát kellett eltölteni a munkavédelmissel. Szóval a nagy mászkálásban összeszedtem egy jó kis megfázást, amit eleinte rumos teával, meleg fürdőkkel kúráltam, aztán ez huszonharmadikára átment egy jó kis köhögős, fejfájós stádiumba, szóval remek volt így készülni. 

Ezzel a rossz közérzettel nem volt nehéz napi szinten összekapni Charlieval, közben meg mégis jó volt a huszonnegyedike, aztán karácsony első és második napja is. Sokat segített az évek rutinja, hiszen nagyjából ugyanúgy zajlanak az események, de azért nagy hajtás volt. Minden nap volt valami, vagy mi mentünk, vagy hozzánk jöttek, találkoztunk az egész családdal. Még a legfiatalabb öcsém is hazajött a családjával Németországból. 

Belami is itthon volt végig.

Hozott a finom teáiból (ez most az új őrület nála), megkóstoltam őket. Szinte szertartásszerúen készítette el, ahogyan a kávét is szokta. Ő kézi darálóval örli a kávét, szigorúan annyit, amit elkészít, stb... Ilyenkor leültem, és megadtam a módját, közben rengeteget beszélgettünk. Tartottam tőle, hogy nem lesz túl jókedve, de szerencsére nem így volt, kiegyensúlyozottnak tűnt, összeszedettnek. Pedig azt mondja, hogy eléggé maga alatt van. Remélem, hamarosan elindul felfelé a szekere.

Charlie karácsony első napján szedte elő az előző napon készült karácsonyi családi fotókat, és hirtelen nem találtam szavakat.

Magamra. Borzasztóan rosszul választottam nadrágot, de az az igazság, hogy nagyon látszik, hogy hetek óta elengedtem fülem-farkam. Lehet, hogy szörnyen unalmas vagyok már a hízás-fogyás témámmal, de nekem ez tényleg egy örök harc. A szüleim el vannak hízva, a testvéreim is, szóval genetikailag sem vagyok túl szerencsés, de odafigyeléssel igenis rendben tudok lenni, ha akarok. Csak épp most nem álltam ebben sem a helyzet magaslatán. 

Tegnap még nálunk voltak Apuék, ezért nem igazán ettem szépen, de mától vissza az alapokhoz, írom a kalóriabázist, és ha a megfázásból meggyógyultam, megpróbálok óvatosan futni. Számításaim szerint Fonyódra már bepakolhatom a kinti futócipőmet. 

Az azért durva, hogy én hogyan látom magam a tükörben, és mi jön le a képekről. Köszönő viszonyban sincsenek egymással, de tényleg, Amúgy érdekes, hogy fordítva is így van, volt, mikor én teljesen szokásosnak láttam magam, aztán a képeken látszott, hogy épp vékonyabb korszakomat élem.

Reggel megmértem magam, és gyakorlatilag két kilóval vagyok több, mint pár hete, de a puhosság miatt ez sokkal többnek látszik, érződik. Rémes.

A képen áll mellettem a két nagy magas fiam, akik izmosak, csinosak, szóval na, össze kell kapnom magam. Megint és újra. Ez van.