Tervek

 Na, azok mindig vannak.

Már jó ideje dörömböl a fejemben a költözés gondolata.

Először itt, a közelben nézegettem kertes ingatlanokat, aztán rájöttem, hogy én igazából vízpartra vágyok, és nem biztos, hogy pont itt, ebben a városban szeretnék megöregedni. 

Régebben a fiúk miatt nem mozdultunk, mert nem szerettem volna kirángatni őket a suliból, a megszokottból. Annyira nehezen eresztettek gyökeret a válás után, nem mertem mozgatni őket. 

Aztán megszerettem ezt a lakást, meg a városközpont közelségét, mostanában meg a munkahelyem is gyalog tíz percre van. Imádom, mert évekig utazgattam a munkahelyeim miatt.

Mióta Mórci van nekünk, egyre inkább érzem, hogy jó lenne a természethez közelebb. Talán ezért fel tudnám adni a munkahelyem közelségét, meg a lüktető városi forgatagot. 

Vannak helyek a fejemben, a szívemben. Azt tervezem, hogy kirándulgatunk, hátha megérzem, hogy hol van a MI helyünk. Ahol el tudnám képzelni a további életünket. Meglátjuk. 

Nem sietünk ezzel, mert igazából ráér még. Akár azt is kivárhatjuk, hogy Belami hol szeretne letelepedni, és ahhoz is igazodni. Meg Kismacsóhoz. De talán tudok egy olyan közeget találni, teremteni majd, ahová szívesen beadják az unokáinkat. 

Közben Belami választott egy albérletet, hamarosan költözhetnek.

Szerintem nem fognak Budapesten letelepedni, de bármi elképzelhető. A szakvizsgáig biztosan maradnak, aztán kiderül.

Megfordult a fejemben Budapest egy kósza pillanatig, mert mindkét gyerek ott van most többnyire, meg Apuék, de nem. Oda biztosan nem.

Azt hiszem nem tudok leszokni arról, hogy bonyolítsam az életünket. De ez visz előre. Nem?