A múlt keddi incidens után egészen nyugis napok voltak, gyakorlatilag semmi extra nem történt.

Illetve dehogynem! Lett végre szárítógépem.

Ez azért nagyon fontos, mert évek óta szeretnék, de mindig lebeszéltük magunkat a helyszűke miatt. Nyáron nincs gond ezzel, az erkélyen beszárad szépen minden. Persze aztán jön a tél, a nagyobb dolgok (ágyneműk, törölközők, stb..) kínjukban száradnak, figyelni kell a fal penészesedését is, és Charlie rohadtul utálja, ha öblítő illatban úszik a lakás. 

Szóval fogta magát, és vett egyet.

Most a konyhába lett bepakolva, de nem ott lesz a helye, csak még egy-két dolgot meg kell változtatni ennek érdekében. 

Tegnap volt Anyu szülinapja, 64 éves lett.

Fizikálisan szépen épülget felfelé, de a kedve elég rossz, és maga sem tudja miért. Valószínűleg a műtét előtt annyi dolga volt, hogy nem volt ideje depizni, most viszont van. Nem tudom.

Mindenesetre én megpróbáltam jobb kedvre deríteni egy finom süteménnyel, amit én sütöttem, és késő délután elmentünk hozzájuk, hogy felköszöntsük. Távolságot tartva, nem puszizkodva, de azért ott voltunk. Örült, evett sütit, de hamar elfáradt, és nem olyan volt, mint szokott. Remélem csak átmeneti ez az állapot. 

Belami megint hazajött az ügyelet után tegnap, és ma innen ment dolgozni.

Jaj, annyira nagyon büszke vagyok rá! Egyszerűen elolvadok, mikor beszélgetünk, és látom, hogy mennyire okos, érzékeny, empatikus, ugyanakkor forradalmár, mert egyszerűen nem hagyja magát kikezdeni senkitől. Pedig kórházi berkekben (is) megy a taposás, beszólogatás, meg minden, de ő olyan jól kezeli ezeket, hogy hihetetlen. 

Tudom, hogy alapvetően én is ez a típus vagyok, megtalálom a hangot bárkivel, de azt soha nem engedem, hogy egy bizonyos határt átlépjenek, ám ő még nálam is sokkal, de sokkal jobb ebben. 

Olyan, mintha magára szedte volna az összes jó tulajdonságot a családból, és ezeket valaki nagyobb "hangerőre" tekerte volna, míg a hibákat kisebbre. 

Az meg külön melengeti a lelkemet, hogy azonnal jön haza, ha tud, és igazából szeret is itthon lenni, mert mondja, hogy olyan megnyugtató. Nyilvánvalóan ebben Mór is alaposan bejátszik, mert egyszerűen imádják egymást.

Kedvenc pillanatom az volt tegnap, hogy és sütöttem a süteményt, Belami és Kismacsó ült a konyhában, és beszélgettek, Mór meg feküdt az asztal alatt a lábukhoz érve. Úszott a konyha a finom fahéj illatban, és olyan békességet árasztott a szituáció, hogy minden idegszálam kisimult. 

Charlie ugyan dolgozott keményen épp, de ott volt ő is a lakásban, és nekem így kerek volt minden. Megint egy pillanat, amit el tudok raktározni nehezebb időkre.

Nagyon várom a karácsonyt (is).

Ez lesz az első, hogy öten leszünk a fa körül Mórral együtt, és vidám percekre számítok. (Még be kell szereznem Mórnak egy csokornyakkendőt.)

Addig viszont szombaton este mézeskalácsot sütünk Iluskával kiegészülve, vasárnap meg mikulásozunk. Várom már nagyon.