Kivételesen pocsék nap volt a tegnapi.
Nem éreztem jól magam, és ehhez megtalált mindenki valami hülyeséggel. Legtöbb munka volt, gyakorlatilag mindenki nekem ventillált, miután kiderült, hogy a dologban nem én vagyok a hibás. Magyarul azért találtak meg, mert azt hitték én vagyok az adott dologért a felelős, majd miután kiderült, hogy nem, elkezdtek nekem nyavalyogni.
Első két alkalommal még jól tűrtem, de aztán szörnyen elegem lett, még a fejem is belefájdult.
Persze így Charlieval is veszekedtünk, mert neki is pont ilyenkor van valami halaszthatatlan mondanivalója, ami nem várhat, míg a telefonálást be nem fejezem.
Aztán Mórci is megevett egy darab zacskót, amíg én sétáltattam.
Ez a földről felkapkodás abszolút random nála, mert hetekig eszébe sem jut, aztán valami kattan benne, és csinálja. Persze neveljük rá, hogy "NEEEM!!", meg "FÚJJJJ!", és 90%-ban fel is fogja, meg engedelmeskedik, de marad az a 10%, amikor néz rám, hogy látom e, és azért is, szinte kéjjel csinálja a tiltott dolgot.
Tudom, kutyasuli, amint lesz, megyünk is, mert van mit korrigálni nála.
Gyorsan felhoztam, próbáltuk meghányatni, de nem sikerült. Most várjuk, hogy kikakálja, meg figyeljük a hangulatát, étvágyát, végtermékeit.
A szőnyegeket azért felszedtem tegnap, mert Charlie cukros tejet is itatott vele, ami nagyon bejött neki, de hányni akkor sem hányt. (Utána meg a fosástól tartottam, de az sem volt.)
Pár napig bármi lehet, mert a nyáron megevett szilikonos cumit két nap múlva hányta ki, addig a gyomrában időzött.
Ennél a résznél már úgy éreztem, hogy nem lehet tovább feszíteni a húrt.
Hogy bele ne süppedjek az agonizálásba, elővettem a karácsonyi dekorációt, és elkezdtem felrakni őket, meg a szárítógépet is áttaszigáltam máshová, hogy több hely legyen a mai mézeskalácssütéshez, meg a vasárnapi közös ebédhez. (Mindenki itthon lesz.)
Jó terápia volt, kicsit lecsillapodott a hangulatom, meg legalább előrébb is lettem a dolgokkal.
Remélem ma jobb napom lesz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése