Sok(k)

Mióta Mór velünk él, a legnagyobb félelmem, hogy megtámadja őt egy másik kutya, és én nem tudom megvédeni. 

Mórról tudni kell, hogy nulla! agresszivitás van benne, a fajtársait kifejezetten imádja, válogatás nélkül odamenne minden kutyához. Az első perctől próbáljuk rászoktatni, hogy a behívásra gondolkodás nélkül reagáljon, és ne menjen oda idegen ebekhez. 

Nos... Nem mindig sikerül ennek megfelelnie, úgyhogy, ha egyedül sétáltatom, csak nagyon védett helyen veszem le róla a pórázt, de a legtöbb esetben egyáltalán nem. Amikor Charlieval mindketten ott vagyunk, akkor bátrabb vagyok, mert Charliera inkább hallgat, mint rám. 

Kedden délután a nagy séta idejére kimentünk a kedvenc helyünkre, ahol el szoktuk engedni, hogy szaladgáljon, labdát, meg frizbit dobálunk neki mindig. Imádja, és jól lefárasztjuk egyúttal.

Úgy esett, hogy már az első dobásnál megjelent egy pasi, pórázon vezette a nagyobb kutyáját. Charlie behívta Mórt, megfogta a nyakörvét, hogy megvárja, míg továbbhaladnak. Csak nem mentek, megálltak, a kutya csóválta nagyon a farkát. Charlie ezt annak vette, hogy "pajtizni" akarnak. Rátette Mórra a pórázt, és közelebb mentek. A pasi csak annyit kérdezett, hogy Mór fiú, vagy lány, meg mennyi idős. Charlie válaszolt, a pasi állt tovább a barátságosan farkcsóváló kutyával. Odaértek, és a kutya azonnal megtámadta Mórt. Elkapta a fülét, és nem engedte, tépte. Én messzebb álltam, de mikor meghallottam Mór sivalkodását, azonnal elindultam én is feléjük. Charlie, meg a kutya gazdája próbálta kiszabadítani Mórt, aki visított, ordított, rettenetesen fájhatott neki, meg nem is értett semmit. Charlie már ököllel ütötte a kutya fejét, de már a gazdája is, mert félő volt, hogy letépi Mór fülét. Charlie próbált benyúlni a kutya szájába, hogy szétfeszítse, de nem tudta. Mór meg kínjában Charlie ujjába harapott, vagy a foga beleakadt, nem lehet azt már tudni így utólag. 

Végül valahogy kicsúszott a szájából Mór füle, de már ment is a torkára, alig bírta arrébb rántani Charlie Mórt. 

Erre ért oda a kutya másik gazdája, egy nő, aki borzasztóan szabadkozott, hogy ilyet még nem csinált a kutyájuk, nem tudja mi ütött belé. A pasi meg állt a kutyával, komolyan úgy viselkedett, mint akinek hiányzik egy kereke. Charlie szerint akcentusa volt, mikor kérdezett, szerinte nem magyar volt, de ez persze nem magyarázza meg ezt az egészet.

Közben észrevettem, hogy tiszta vér a kabátom, azt hittem Mór miatt, de Charlie sérült ujjából dőlt a vér. A nő kötszerért akart a gyógyszertárba szaladni, de inkább azt szerettük volna, ha inkább elmennek végre a fenébe, hogy megnyugtassuk Mórt, meg átnézzük újra, hogy mi van a fülével.

Valószínűleg a vastag, csúszós szőrének köszönhető, hogy nem tudta átharapni a fülét, csak puklik lettek a fogai helyén, meg az iszonyú erejű tépés miatt a fül mellett felszakadt egy helyen a bőr, de olyan picit, hogy nem is vérzett. 

Elég szerencsésen megúszta szegénykém, de a szívem szakad meg, ahányszor eszembe jut a keserves sírása. Arról már nem is beszélve, hogy mi lett volna, ha egyedül vagyok vele. Belegondolni sem merek. Őszintén remélem, hogy ez a rossz élmény óvatosabbá teszi, és nem akar majd pajtizni minden idegen kutyával (is).  

Annyira félelmetes, hogy ennyire kiszámíthatatlan kutyák is vannak, és olyan a gazdájuk, hogy nem ismeri őket. Én Mórhoz vagyok szokva, aki csupa szív, kiváncsi kiskutya, és a légynek sem ártana, nemhogy leharapja egy másik kutya testrészét. Én nem tudnék mit kezdeni egy ilyen típusú ösztönlénnyel, ezért is választottam uszkárt. Elfogadom, ha más a keményebb kutyákért rajong, de akkor legalább tudja kezelni a saját kutyáját. Nem? 

Mindenesetre megint az volt, hogy mire elandalodtam volna az életem szépségén, valami sz.r a nyakamba is zúdult, Áhh, semmi! Csak a szokásos.