Azt nem is meséltem,

hogy Kismacsó szerencsésen hazaért a nyaralásból, ő és az autó is egyben, rendben. Majd szerdán viszi vissza Pestre Belaminak, addig még használja csajozni.

Belami meg dolgozik megállás nélkül, és ha rákérdezek mit csinál, akkor legtöbbször a kórházből küld egy képet az adott pillanatról. Majd belehalok a büszkeségbe minden ilyen kép után, hogy "lám, lám, miből lesz a cserebogár", de erről már rengetegszer írtam. Olyan helyes, szép férfi, és még okos is. Kedvesnek nem mindig mondanám, rettenetesen tudja fárasztani a hülyeség, de elbűvölő tud lenni, ha akar. Akárcsak én. 😉

Mi meg ketten maradtunk Mórcival három napra, illetve Kismacsó itthon van átmenő forgalomban, de azért na, legtöbbször ketten vagyunk. Charlie munka maitt ment Németországba, és elég necces, mert nem nagyon szeretne utazás után két hét karantént, tekintve, hogy vasárnap utaznánk nyaralni. Remélem holnapig már nem változik semmi.

Közben rám maradt a közjegyzőhöz rohangálás, meg az autókerskedés is. Úgy néz ki, hogy vettünk egy autót. Az én nevemen lesz, és elvileg azzal mennénk már nyaralni. 

Megmondom őszintén, elég nehez hetek állnak mögöttünk ez ügyben, mert Charlie kibírhatatlan volt, míg döntésre jutott, és sajnos ebben nem tudtam a segítségére lenni, mert csöppet sem értek az autókhoz, és a színükön kívül nem is nagyon érdekel rajtuk semmi. Vezetni utálok, és szerintem ezt sem nagyon fogom a nagysága miatt, de majd meglátjuk. Charlie azt mondta, hogy a régi autónkat megveszi az öccse, ahhoz teszünk még hozzá, és én is kapok egy cuki kis járgányt hamarosan. Mondjuk, szerintem többet vezetnék úgy, ha Charlie nem ülne mellettem, és féltené az aktuális autóját, mert az teljesen elveszi a kedvemet. Meg fontos lenne a cuki kicsiség, megőrülök ezektől a hajóktól, amiket Charlie preferál.

Ami miatt még forrt az indulat közöttünk, hogy én félek a ennyire "kiganézni" magunk alól pénzügyileg, ezért folyamatosan húztam vissza Charliet, mint Mórt séta közben a pórázzal, amitől ő ideges lett. Nem szereti, ha vészmadárkodok, én meg nem bántam volna, ha marad tartalék, ha jön egy újabb hullám megszorításokkal, mert ki tudja, hogy mennyi munkája lesz Charlienak. Az első karantén ideje alatt volt, de a vége felé már csökkent, és engem ez nyugtalanít. Mondjuk tegnap este azt mondta, hogy szeptembertől bele fog fulladni a melóba megint, annyi lesz, most épp ezt egyeztetik ott kint. Úgy legyen. Ámen.

Én meg próbálom a saját munkámat nyugpontra helyezni, hogy két hétig a helyettesemnek ne legyen túl sok dolga az én ügyeimmel. Meg takarítok is közben, mosok megállás nélkül... Mórcival nehezítve. Mert ő nagyon szeret segíteni, amiben nincs köszönet. Reggel már ellopott egy üres műanyag dobozt, és míg reggeliztem és az első kávémat szürcsöltem nagy nyugiban, leszedte a dobozról a cimkét, de olyan apró darabokban, hogy csomó ideig tartott összeszedni. Rettenetesen rág most, mert hullanak ki a tejfogai, az újak meg viharos gyorsasággal bújnak elő. Már három tejfogát találtam meg, elraktam őket, mint a gyerekekét. Szerintem ennél jóval több esett ki, de vagy megette, vagy séta közben hagytuk el. 

No, megyek a dolgom után.