Még mindig beleborzongok,

mikor Belami küld egy képet, amin egy ajándék tasak van, és rajta a neve: dr. Belami.
Már a neve előtti két betűn is újra, meg újra elképedek, annyira hihetetlen, hogy az én sárga, kicsit tojásfejű újszülöttemből egy komoly orvos lett, ráadásul egyik pillanatról a másikra történt, hihetetlen.
A másik, hogy ő "csak" egy rezidens, aki úgy érzi, nem szeretne pénzt elfogadni azért, ami amúgy is a feladata, ezért figyelmes ajándékot hagynak ott neki, hogy vissza se tudja utasítani. Ma szakállápoló szettet tettek titokban az asztalára a szülők, és nagyon meghatódott tőle. Édes Kincsem!

A hétvége nagyon intenzív volt minden szempontból.
Pénteken megcsináltattam a gerincemre az áhított tetoválást, amit -természetesen- nem tudok egyedül ápolni, úgyhogy az első két napon Charlie törölgette, kenegette, fóliázta.
Már csak kenni kell, de így is Charliera vagyok szorulva, mert bármennyire is hajlékony vagyok, azért a hátam közepét nehéz lenne alaposan ápolni.
Mindkét fiú itthon volt hétvégén, plusz Iluska, úgyhogy megállás nélkül kaját pakoltam ki, majd mosogattam, pakoltam össze, és még a hátammal is időre kellett foglalkozni.
Nagyon-nagyon élveztem, de mikor vasárnap este hat körül elment mindenki, és Charlieval maradtunk kettesben, kicsit fellélegeztem.

Ma egész napos utazással kezdtem a hetet.
Szerencsére intézményi autóval furikázott egy sofőr, úgyhogy befejeztem egy jó krimit az olvasómon, meg Spotify-t hallgattam a telefonomon. Legszívesebben útközben voltam a-ból b-be, nyilván ez érthető. A fene a jó dolgomat!