2017. április 16., vasárnap

Nyűgösen

Most már jó minden megint, de tegnap este, és főleg ma reggel elfüstölt az agyam.

Kezdem az elejéről.
Péntek a főzés jegyében telt, mellesleg mostam is egy csomót.
Volt legalább háromféle sonka, azokat Charlie megfőzte, nem kevés logisztikával, mert nagy edényünk kevés van.
De sikerült, sőt a sonka levében főtt sok tojás is.
Aztán csináltunk egy ragut, azért írom többes számban, mert én raktam össze, de Charlie vágta össze hozzá a zöldségeket, a húst. Meg volt túrós tészta is.
Megállapítottuk a végén, hogyha egy eltévedt hadsereg beugrana hozzánk enni, hát simán el tudnánk látni őket. Főleg, hogy Kismacsó elpályázott az apjához, Belami meg kirándulni van még mindig.

Szombaton meg csak melltartóért mentünk a "madaras tescoba" (csak itt lehet kapni, amit imádok), aztán az lett a vége, hogy elkezdtem nadrágokat próbálni, és egy szuper kényelmes farmer is hazajött velem.
Sajnos így Charliera nem tudtam figyelni, úgyhogy vett egy új egeret a gépéhez a Media Markt-ban.
Mikor hazaértük, ilyet ebédeltünk:




Nálunk húsvétkor is (meg karácsonykor) egy fordulatszámmal hamarabb van minden, mert hétfőn elutazunk a nagymamámhoz messzire. Oda már jönnek a fiúk is.

Szóval ettünk, aludtunk egy jót, mert este színházba készültünk.
Már a sminkelés végén jártam indulás előtt, mikor csörgött a munkahelyi telefonom.
A közvetlen felettesem szólt, hogy az egyik lány összedarabolta magát szerelmi bánatában, és az ügyeletes gyermekfelügyelő mentőt hívott hozzá, azok meg bevitték a kórházba.
Mondtam, hogy akkor jó, majd érdeklődök róla másnap reggel.
Erre mondja, hogy írni kellene rendkívüli jelentést. Éreztem, ahogy kúszik felfelé a cukrom, de azért békésen kifejtettem, hogy én talpig sminkben épp a színházba készülődök, és nincs az a történés, ami ettől eltántorít. Majd megírom, ha hazajöttem, mert nyolc egész órám van rá (és senki el nem olvassa keddig, de mindegy), úgyhogy hajnali kettőig ott lesz az a jelentés, ahol kell.
Persze akármennyire is akartam, hogy a színházra koncentráljak, azért csak nem olyan volt már az egész, mint ahogy készültem rá.

És nem ettől szállt el az agyam.
Úgy tizenegy körül értünk haza, én úgy, ahogy voltam, sminkben, gyöngysorral bevetettem magam Kismacsó szobájába Minivel (előtte jól összevesztem Charlieval az új, hülye egere miatt, mert egy pillanat alatt eltüntette a pendrivemról a "Rendkívüli jelentések" mappát, úgyhogy lábon kihordtam egy szívinfarktust, míg Charlie visszavarázsolta) és felhívtam a gyermekfelügyelőt, hogy pontosítsuk a délutáni történéseket. Azt mellesleg jegyezte meg, hogy nincs a gyerekkel fogkrém, meg fogkefe a kórházban, de úgy voltam vele, valahogy csak kibírja ezek nélkül.

Reggel beszéltem a kórházzal, ahol a doktornő elmondta, hogy SEMMI nincs a gyerekkel, nemcsak fogkefe, úgyhogy itt füstölt el az agyam.
Mert két, azaz kettő kórházi táska van összepakolva az otthonba ilyen esetekre, és amúgy is azt gondolom, hogy annyi idő lett volna, hogy pár dolgot összeszedjen neki a gyerekfelügyelő, hisz tudhatta, hogy bent fog maradni pár napig.
És bakker nem érdekli, majd én innen átmegyek az otthonba, aztán meg vissza a kórházba a cuccossal, mert én olyan kib.szottul ráérek. Komolyan nem hittem el.
Charlie szerint, ha kemény főnök lennék, akkor felhívtam volna azt a bizonyos gyermekfelügyelőt, és közöltem volna vele, hogy akkor megnyerte magának a feladatot, hogy bevigye a gyereknek a holmijait, ha már előtte nap ennyire nem érdekelte.
De hát én nem vagyok kemény, inkább addig telefonálgattam, míg megoldottam máshogy.

Csakhogy!
Először is, ez nem lesz elnézve, meg kell beszélni, megértetni, hogy pontosan mikor mi a feladat.

Másik részről meg megint meginogtam abban, hogy ezt akarom e csinálni.
Mert én nem tudom, és nem is akarom a saját kis életem elé helyezni a munkám.
Teljesen rendben van, ha munkaidőben teperek, stresszelődök, egyebek, de amikor itthon vagyok, akkor itthon szeretnék lenni valóban, és gondolni sem akarok a munkára.
Én nem akarom, hogy beszivárogjon az összes órám összes percére a munka, mert akkor én abba belebolondulok, és az senkinek nem lesz jó.
Nekem valahol, valamikor töltődni kell, és ezt igazán csak az értheti, aki hasonlóképpen emberekkel dolgozik.

Elbizonytalanodtam újra.
Vajon meg lehet e ezt szokni? Szerintem nem, inkább csak szép lassan belefásulni. Azt meg nem szeretném.

Közben ezzel az egésszel kapcsolatosan vannak újabb fejlemények, de annyira wtf?, hogy hagyjuk is.

Inkább elmondom ennek a receptjét, mert nagyon finom, gyakran fogom csinálni.




Két közepes almát lereszeltem apróra, tettem hozzá 10 dkg körül zabpelyhet, meg kakaót és kókuszt (ezeket érzésre), meg pici baracklekvárt. Utána már csak golyókat kellett formázni, meg meghempergetni őket kókuszban, és tádámm! kész is.

Most pedig megpróbálom a maradék időt valóban töltődésre használni.


4 megjegyzés:

  1. azért erősen agyrém, ami nálatok van :( sajnálom :(
    én most teljese OFF vagyok, de apu telefonja tegnap délután folyamatosan csörgött, aztán már én halkítottam le, mert idegesített, egyik ügyfele folyamatosan csörgette, amint az egyik befejeződött, kezdte is a másikat. Minden húsvétkor-karácsonykor ez van, ilyenkor ráérnek az emberek (apu autószerelő), pont beleférne szerintük, hogy apu ugorjon nekik, mert "úgyis otthon van". Biztos úgy gondolták, te is épp ráérsz :P

    VálaszTörlés
  2. Ahol dolgozom, ott is vannak hetvegi ugyek, de szerencsere nem ilyen dolgok. Azert volt mar olyan, hogy hivtak, hogy elment az aram, vagy nem mukodik valami...
    Olyasmit kepzelnek el megoldaskent nalad, hogy atvenni a szerepeket, kinek mikor mi a felelossege. Szerintem toled sem varjak el, hogy 0-24ben elerheto legyel, mert akkor nem 8, hanem 24 orat fizetnenek naponta. :) a nevelo dolga a veszhelyzetek megoldasa, nem?
    En szimplan kikapcsolnam a telefonom, vagy lenemitanam. Ez ceges vagy privat?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van, és próbálok is határokat képezni, de nem mindig sikerül. Amúgy fentről nem érdekel senkit, hogy mit hogyan oldok meg, csak legyen kész, aztán ennyi. És sajnos az embereim nagy része nem ért a számítógéphez, szóval ami ezzel kapcsolatos rám marad, vagy vállalom a kockázatát, hogy nem lesz rendben. (Elvileg a rendkívüli jelentést más is megírhatná, de nem fogják, mert nem tudják.)
      A telefon céges, de most a kórházba nem vittem magammal, és szóltam a felettesemnek. (Azért vannak helyzetek, amikor valóban nem érek rá. ;-) )

      Törlés