Hiszek abban, hogy időnként meg kell állni, le kell lassulni, és egyenként számba venni minden jót az életünkben. De csak azokat, és mindegyiket szép lassan meg kell nézni, körbeforgatni, ízlelgetni. Ez nagyon-nagyon pozitív érzés.
Ma legszívesebben megvetettem volna a lábam ebben a napban, és tapodtat sem mozdultam volna tovább. Pedig semmi különös nem történt, és mégis.
Zozó királylány egy éves lett.
Egy éve még nem tudtam, mit tartogat nekem ez az új kis élet, tartottam tőle, hogy fájdalmat, emlékeztetést saját be nem teljesült álmaimra.
Aztán hamar rájöttem, hogy kerülő úton ugyan, de mégis lett egy lányom, ráadásul a kényelmesebb megoldással: csak és kizárólag "jó zsaru" lehetek, a nevelési kérdéseket meghagyhatom a szüleinek, én meg lehetek a mindig kedves és megértő "kerianyu". Elég hálás feladat, mit ne mondjak. 😉
Jó volt tudni reggel, hogy Belami azért nem tart velünk, mert Pécsen van egyetemi napokon, Kismacsó meg délutántól próbál a keddi előadásra, ami a második evangéliumot dolgozza fel. Szóval ők csupán azért nem utaznak velünk, mert nagyok, és elkezdték saját útjukat járni. Rendben vannak.
Jó volt az is, hogy Charlie édesanyja is jött, mert ritkán mozdul ki.
És örültem, hogy együtt leszünk egész nap Charlieval.
Aztán megérkeztünk Zozóhoz, és belemerülhettem abba a kisbabás világba, ami szinte most volt a fiúkkal, és mégis oly rég.
Szétdobált játékok, örökmozgó pelenkás, harisnyás mászó popó, mert mindig mozgásban van, és többnyire a hátsó felét látja az ember.
De azért néha mégis sikerül elcsípni, az orromat a nyakába fúrni, amit engedni szokott, sőt előzékenyen még a kis fejét is lehajtja, hogy belepuszilhassak oda. Imádom.
Volt torta (kettő is), sok ajándék, orra esés az új nyuszis motorral, amit mi vittünk neki. Szerintem jövő héten már hasít vele, gyorsan megtanulja majd a technikáját.
Mosolyogtam, hogy konkrétan semmilyen vérségi kötelék nincs közöttünk, mégis pont úgy utálja, ha koszos - vagy ragad a keze, pont ugyanúgy tartja maga előtt nyafogva, mint én a családi legendák szerint, míg meg nem mossa végre valaki neki. Így a tortában pacsálás is kimerült abban, hogy belemártotta a két kis tenyerét, majd addig reklamált, míg meg nem tisztította az anyukája.
Volt tüll szoknyácskája, és hímzett bodyja, amin egy gyertya volt.
Nekem ő a világ legszebb és legjobb kislánya, pont ilyet képzeltem magunknak.
Aztán jó volt óriás gombóc fagyit enni, aztán hazaérni.
Meghallgatni Kismacsót az élményeiről (nem eresztette bő lére, de ezt már megszoktam), és Belamival beszélni telefonon, hogy minden rendben vele.
Most meg pihentető az ágyban Minivel blogolni, Charlie meg meccset néz.
Hát azt hiszem, hogy így kellene örülni minden napnak. Hol sikerül, hol meg nem.
Isten éltessen nagyon sokáig drága Zozettink!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése