Tényleg csúnyán belelovaltam magam az elmúlt hét hangulatába, mert alig tudok kikeveredni belőle.
Biztos ismeritek azt az érzést, mikor reggel felkeltek, és kezditek összerakni a valóságot: beindul az agy, csikorognak a fogaskerekek.
Nekem egy hétig az volt, hogy amint eszméltem, rám telepedett az a nyomasztó félelem, és ott ült a nyakamban egész nap.
Kedd óta borzasztóan hálás vagyok, hogy nem így ébredek, de mint egy fantomfájdalom, kísért a levertség.
Szerintem simán fáradt vagyok és energiátlan, nagyon várom már a jövő hét kedd végét, mert utána szabin leszek már az idén.
Kismacsó meg jól van, nagyon is.
Két hete második lett egy másik versenyen (akkor még full csúnya könyökkel), tegnap meg levizsgázott nem tudom hány kyura.
Az alatt az egy hét alatt sem volt hajlandó abbahagyni az edzést, és megfogalmazta, hogy már azt is kiszolgáltatottságnak élte meg, hogy a könyökét nem tudta bekötni magának.
Szerintem őt is megviselte ez a bizonytalanság, mert esténként átjött hozzánk egy csomószor, és csak simán velünk volt, ez meg azért nem túl jellemző, mióta kamaszodik.
Na, kedd óta nem látom a szobánkban héderelni, szóval stabil megint. ;-)
Olyan békétlen vagyok most a munkámmal is, valahogy nem vagyok elégedett magammal.
Úgy érzem leragadtam egy szinten, nem tudok továbblépni. Szeretnék fejlődni, de még mindig lefoglalnak apróságok, ami miatt pont a lényeg vész el, és tötyögök egy helyben.
Nem jutok át a másik otthonba sem, ahol elvileg januártól dolgozok, így nem tudom hogyan veszem át az egészet.
Margó próbálja kivenni a szabiját, de akkor nekem ott kell lennem a mi otthonunkban, ha meg ő is ott van, akkor próbáljuk összerakni a karácsonyi műsort, megvenni az ajándékokat, megrendelni a keddi ünnepi vacsorát, árajánlatot kérni szőnyegekre, biciklikre, körözést kiadni, visszavonni, kórházba, orvoshoz vinni a lányokat, és még sorolhatnám.
Szét vagyok aprózva. Aprópénzre váltottam magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése