Ez az a hétvége

amikor még érdemes volt piros lakkal a lábkörmökön nyomulni, mert az idő remek volt, így a szandálból viríthattak a színes körmök.

Amúgy megkívántam ezt a színt, nem tudom, talán láttam valakin, de egyszerre bevillant, hogy én most ezt nagyon akarom. 

A kezemre meg azt találtam ki, hogy három árnyalatot viszek fel, középen ugyanaz a szín, mint a lábamon, meg két árnyalata a rózsaszínnek, bár ez a képen nem nagyon látszik.

Szombaton reggel ért haza Belami Prágából, akkor már 24 órája volt fent, de ő akkor is elment Charlieval fotózni egy jegyespárt, én meg örültem, mert kitakaríthattam nagy nyugiban. (Kismacsó a barátnőjénél héderelt.)

Utána Anyuékhoz mentünk, mert a 33. házassági évfordulójukat ünnepelték. Ott vacsiztunk ilyen finomakat.

Ma meg visszaköltöztettük Belamit az egyetem kollégiumába. Mennyei tészta! Most volt, hogy kiköltöztettük, és már itt is a szeptember..

Hazafelé már csak hármasban jöttünk, nagyon nem szeretem ezt az átállást, pedig a nyár folyamán voltak pillanatok, mikor vártam a szeptembert. Aztán meg mégis olyan rossz és megszokhatatlan, hogy Belami nem jön haza minden nap, csak hétvégén. 

Pedig ez már negyedik éve így megy, ráadásul a nyáron is sokat utazott, volt Londonban, Erdélyben (emiatt most a Balcsira sem tudott velünk jönni), aztán Széphajúval Lengyelországban, most a héten a barátaival meg Prágában. 

Minden útját ő szervezte, a pénzt rájuk ő spórolta össze, közben a gyakorlatát is megcsinálta a kórházban. Csak a szokásos: szétszakadok a büszkeségtől. :-)