Nem megy, egyszerűen nem megy

Itt a hűvös ellenére csodálatos napsütéses idő lett ma, de továbbra is energiátlan és rosszkedvű vagyok.

Szombaton este (mert hát egész nap tök nyugiban voltam, túl szép is lett volna, hogy így maradjon) megint cirkusz kerekedett Kismacsó miatt otthon, azt hiszem nem nagyon tudom kezelni én ezt.
Teljesen mindegy, hogy hová állok, jó soha nem sülhet ki belőle, és ez nagyon elkedvetlenít.
Látom én, hogy visszaüt a következetlenségem, de azt is érzem, hogy a mélyben egyéb problémák is húzódnak, és ez hosszú távon nagy bajok okozója lehet.
Ami leginkább kiverte a biztosítékot nálam, hogy szombaton este még az ex férjem is telefonált a gyerek miatt, pedig ilyen még soha nem volt, de olyan sem, hogy a gyerek őt hívja fel.
Charlie most látványosan kivonult Kismacsó neveléséből, de nyilvánvalóan ez így nem maradhat, ám a jó megoldást meg nem tudom. Ezért most kapartam az egészre egy kis homokot (mint egy macska), aztán várok. Valahogy majd alakul az egész, mert olyan még soha nem volt, hogy ne legyen valahogy.

Én, aki mindig mindent kibeszél, átbeszél, túlbeszél, most agyon hallgatom ezt, egyszerűen nem esik jól erről kommunikálni, sőt még gondolni sem rá.
Nem kérdeztem meg a gyereket, hogy miért hívta fel az apját (mondjuk szombaton megígértem neki, hogy nem mondom el Kismacsónak, hogy a telefonja után azonnal felhívott), és a beígért szerződéskötésből sem lett eddig semmi, pedig tök komolyan gondoltam, hogy fogunk mindannyian egy papírt, leírjuk pár pontban az elvárásainkat egymás felé, utána közös álláspontot alakítunk ki, majd aláírjuk.
Nem, mert azt érzem, hogy abban a pillanatban elkezdek sikítani, ahogy elkezdjük a szokásos nótát: "nemtanulszdetanulok, gépezelnyomkododatelefont, cseszegettekfolytonazötösöketészreseveszitek, stb". És nem viccelek, én tényleg képes lennék most kiborulni ezen, egyszerűen nem megy és kész.

Egy kamaszkort már kibekkeltem, de mégis olyan, mintha teljesen új terepre tévedtem volna, mert annyira más a két fiú. Ráadásul az összes magamra szedett tudomány mit sem ér, ha nyakig benne vagyok, mert úgy beborít a sz.r, hogy a világon semmit nem látok tisztán, és már el is jött a pont, hogy nem is akarok tisztán látni, csak kérem szépen, hagyjon engem mindenki békén!
Hát ettől van most rosszkedvem, de majd elmúlik, majd megoldom, ahogy szokott, ahogy szoktam. ;-)