A gyaloglócipőm (végre!!!)

Tegnap már megint ott tartottam, hogy én bizony nem megyek talpfelmérésre, meg máshová sem, mert esik az eső, Belami jön haza, főzni kell, "jajnincsidőmnekemerre!".

Aztán Charlie azt mondta, hogy ő bevásárol, aztán odajön elém az üzlethez, és menjek el végre, mert megőrül ettől az egésztől már (amúgy én is).

Ez a számítógépes felmérés nagyon tanulságos volt, mert sajnos feketén-fehéren (amúgy színesben) látszott, hogy elég nagy baj van a tartásommal, járásommal. Az egész súlyom gyakorlatilag a jobb sarkamon van, így kímélem a bal lábamat, ami már nem fáj egy ideje járás közben, de fixálódott ez a hülye tartás, szóval nem jó. És hát a talpamon elől is kellene lennie súlynak, de nekem egyáltalán nincs, gyakorlatilag a sarkamat terhelem egész nap.

Van némi bokasüllyedésem, ettől taposom befelé a cipőket, meg valami pontok sincsenek egy vonalban, de azt már nem jegyeztem meg, hogy ez mitől van.  

Utána megmutatták nekem, hogy miből választhatok. 

Olyat szerettem volna, amit kis jóindulattal bármihez fel tudok húzni. Ő lett az enyém:

Na, azért nem volt ennyire egyszerű, mert fél órát kínlódtam a méreten, de végül a nagyobbat választottam fél számmal, és úgy érzem, hogy jól döntöttem.

Olyan, de olyan kényelmes, hogy nem tudom elmesélni. És soha az életemben nem volt ennyire drága cipőm, szóval befogom egy időre. (Ami nem is baj, elég fárasztó lehettem már ezzel a témával.)