Kollektív tudatunk

Megint komolyan veszem a kalóriabázis írását (és a határok betartását), remélem ennek már lesz eredménye.
Igazából rájöttem, hogy a sok egy-egy falat napközben nagyon el tudja tolni az egész diétát. Az a helyzet, hogy tervezni kell. Bizony, hogy este már nagyjából tudni illik, hogy mit fogok másnap enni.
Most megint az van, hogy sikerül ennek az egésznek a jobb oldalát nézni: szórakoztat a méricskélés, egyenleg nézegetése, azaz, hogy mi fér bele a napi keretbe.
Sajnos, hogy az egész család a vállamon gubbasztó kis ördög, mert kínálgatnak hol csokival, hol ropogós kenyérhéjjal, de most tényleg nem hagyom magam.

Másik extra, hogy lassabb ütemben teszek magamévá szokásokat, de azok maradnak is.
Volt először, hogy gyalog megyek mindig, ez már annyira az enyém, hogy hiányzik, ha mondjuk zuhog az eső, és buszra szállok miatta.
Újabb, hogy a callanetics hasizomgyakorlatait minden nap megcsinálom, akkor is, ha többi gyakorlat nem fér már bele.
A komfortzónámból nem nagy lépésekkel haladok kifelé, így talán elkerülhetem,hogy elfogjon a hányinger, ha csak a szokásos napi penzumomra gondolok mozgás terén. Sajnos előfordult már, hogy a kezdeti nagy lelkesedésnek az lett a vége.

Ezt még néhány órával ezelőtt írtam, csak közben nem tudtam befejezni, erre látom, hogy ma minden kedves blogtárs valami hasonlóval foglalkozik: evés, nem evés, kinézet, egyensúly, édesség utáni vágy, stb...
Ez hát a blogosok kollektív tudata, vagy mi. ;-)