2025. december 28., vasárnap

Fonyódi tél

Tegnap délután megérkeztünk.
Most élvezzük, hogy csak hárman vagyunk Charlieval és Mórral.
Ma már voltam futni.


Igazi flow élmény volt, főleg, hogy az órámat elfelejtettem elhozni.
Így annyit és úgy mentem, amíg és ahogyan jó volt nekem. Még a bugyim is vizes volt, mire hazaértem. Míg tisztálkodtam, és száraz ruhát húztam kész is lett a forró leves, Charlie főzte, meg a maradék töltött káposztából melegített. 
Este hat körül elvittük Mórt a napi utolsó sétára, de úgy fújt a parton a szél, hogy viszonylag rövidre fogtuk. Pedig én nem fáztam, a kabátom kályha meleg, nemrég lőttem. Narancs piros, térd alá ér, és át nem fúj rajta semmilyen szél. Annyira nem áll előnyösen az alacsonyságom miatt, de pont nem érdekel, mert ezt kifejezetten azért vettem, hogyha hidegben tovább kint vagyok, ne fázzak. 


Másik óriási szerzeményem ez a bakancs:


Igazából egy kutyasétáltatós bakancsot akartam venni nem túl drágán, mert az Ugg csizmámat sajnáltam erre. Elsőre nagyot rendeltem, a 39-es óriási volt az amúgy 39-es lábamra. Azt elajándékoztam Charlie anyukájának, mert elég nénikésnek látom a fazont. Aztán a 38-as megjött, és nagyon megszerettem. Pillekönnyű, szuper kényelmes, nem csúszik, nem ázik át, és nagyon jól tartja a meleget. Nyilván csinizni nem ebben fogok, de a Balatonnál órákig kint sétálgatni a hidegben nagyon jó választás, ahogyan Mórt sétáltatni is ebben.

Szóval én minden eshetőségre felkészültem most a Balatonnál.
Az időt én rendeltem, azt kértem, hogy napfényes, hideg és száraz idő legyen. Úgy is lett. Csak a szelet nem tisztáztam le a "rendelésben", úgyhogy az meg fújt ma, de nagyon. Olyan szép színem lett estére a fényvédő mellett is, megkapta picit a nap a bőrömet, meg a szél is kicsípte. Olyan egészséges kinézetem lett egyből, mert amúgy nagyon sápadt és karikás vagyok alapból. 

Még csillagszóróztunk a sötét udvaron Charlieval.
Aztán salátát vacsoráztam magvas kenyérrel, körözöttel. Szóval a mai napomra büszke vagyok, így lenne jó a többit is, mert nagyon-nagyon jó érzés. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése