Minden jó, ha jó a vége

Szerintem már többször is írtam itt, hogy a legtöbb esetben én a készülődést élem a legjobban, maga az esemény, sok esetben, már kevésbé érdekel.

Nos, az esküvő nagyon is izgatott, de a készülődést ismét nagyon élveztem... egy pontig. 

Valahogy a szabadság elejére realizálódott, hogy hiába a fodrász és a smink időpontjának cseréje, nagyon-nagyon szoros lesz az idő, gyakorlatilag nem tudok már semmiben segíteni azon a délelőttön, sőt, az utolsó percekben fogok hazaérni is. Így minden marad Charliera, és még embert is kerítenem kell, aki hazafuvaroz a fodrásztól. No meg még Mór is ott volt bónusznak, és nagyon dühös voltam magunkra, hogy egy évünk volt rá, hogy megoldást keressünk. 

Ezekből adódtak a nagy veszekedések a Balaton után, mert ott már nagyon a nyakunkban volt minden.

Aztán lépésről lépésre kezdtük levezetni a "matekot". Előző napon érkezett Luna és Kismacsó, ők lepakolták nálunk az átöltözős cuccukat, aztán átmentek Belamihoz, hogy ne legyen egyedül (Ági már a szülői házban aludt), mi meg így Charlieval berendeztük a nappalit, mindent beállítottunk a "kiadóra", csak a szendvicsek készítése maradt reggelre. 

Szombaton hatkor keltünk, engem Charlie elvitt a sminkeshez, és tulajdonképpen innentől semmi sem alakult úgy, ahogyan elképzeltem. Én ugyanis azt gondoltam, hogy legalább most nem nekem kell megvalósítanom a smink/frizura párost, tehát hátradőlve élvezhetem, hogy szépítenek. Nem izgultam rajta, mert sminket csak egyszerűt akartam, a hajam meg ki volt már próbálva. 

Nos...

Nem szabadott volna belemennem, hogy próba smink nélkül, úgy, hogy nem is ismerem a sminkest, beüljek a székébe. Nagyon aranyos volt, meg minden, de az összes hibát elkövette, amit egy ötven feletti nő arcán el lehet követni. Mindezt úgy, hogy alapvetően nem vagyok ráncos, szép a bőröm, szóval koromhoz képest nem vagyok túl bonyolult. El is mondtam neki, hogy az a tapasztalatom, nekem nem kell túl sok vakolat, jobb, ha egységes a bőröm, a szemem kicsi és allergiás, és bár csöpögtettem bele, sokáig nem szabad piszkálni, mert könnyezni fogok. Ezért a műszempillát (a tincseset is) hanyagoljuk, elég lesz a spirál. Kértem, hogy hagyja a p.csába a highlightert, szörnyen rosszul tud elsűlni a képeken. 

Nagyon menő volt a sminkes stúdiója, egy magas székbe kellett felmászni, volt fény és világítás profi módon, és a cuccai is jók voltak. Csak sajnos annyi vakolatot tett rám, hogy hamarosan szinte pókhálósra "tört" az arcomon, ha mosolyogtam, beleült az apróbb mimikai ráncaimba, legalább annyinak néztem ki sminkben, mint amennyi valóban vagyok. A szememet addig piszkálta, hogy könnyezni kezdtem, ettől ideges lett, és még több cuccot nyomott rám. Persze árnyékolt nagy lelkesen, és valami fixálót is fújt rám, ami teljesen megbolondította a mobilok kameráját. Konkrétan a fodrászom telefonja annyira meghülyült, hogy a szemem telejesen fekete lett a képeken, mint egy démonnak, sőt valahogy a fejem is más formájú lett. Charlie telefonos fotóin úgy néztem ki, mintha egy öregítő appon nyomta volna át a képeimet. Élőben nem volt ennyire rossz a helyzet, de magamnak kínomban is jobb sminket tudok csinálni. Soha többé nem engedek mást az arcom közelébe, ha sminkről lesz szó, kár, hogy erre pont most kellett rájönnöm.

A hajammal sem volt több szerencsém. Vittem az új csipeszeket a hullámokhoz, a fodrászom kikeverte a cuccot, amit egy mesterfodrász ajánlott neki. Gyönyörűen megcsinálta, beültem a búrába, és egy órát száradtam. 

Aztán jött a fekete leves.

Mikor kiszedte a csipeszeket, még rendben volt a dolog. Aztán kezdte kibontogatni a hajamat, hogy ne lapuljon a fejemhez, de ettől olyan lett a hajam, mintha szalmából lett volna, és tényleg egy madárijesztőre hajaztam mindenhogy. Egyáltalán nem borultam ki, amit csodálok amúgy, de mondtam a fodrászomnak, hogy ez így nem maradhat, mossa meg a hajam, és szárítsa be simán. Egyetértett. Nagyon óvatosan hajat mosott, mert a smink meg már fent volt (de minek), aztán szárítani kezdte. Az öcsém, aki a taxiztatást vállalta, már tűkön ült, hogy mikor induljon értem. Közben a fodrász kitalálta, hogy a hajam elejébe csak tesz hullámot, de hajsütővel. Ráhagytam. Igazából nem igazán tetszett a végeredmény, de nem mindennapi volt, az biztos. Láttam, hogy így kellene egy fülbevaló, de szinte biztos voltam benne, hogy nem lesz már időm fülbevalót keresgélni otthon. 

Mindeközben itthon is zajlottak az események.

Belami és Kismacsóék érkeztek hozzánk, és segítettek Charlienak az utolsó simításokban. Tálcákra pakolgatták a sós és édes sütiket, a szendvicseket. Asztalra rakták az üdítőket. Szépséges papír tányérokat és poharakat vettünk, hogy viszonylag rendet hagyjunk majd a végén magunk után. A vőlegény felöltözött (és nekem itthon kellett volna lennem, de legalább az ingjeit én vasaltam előző napon), az első vendégek érkeztek (és nekem itthon kellett volna inkább lennem). 

Úgy értem haza, hogy már majdnem mindenki itt volt, úgyhogy beszáguldottam a hálóba, magamra kaptam a tényleg szép ruhámat, de fülbevalót esélytelen volt keresgetni, és nem tudtam a sminkemen sem javítani, egyszerűen nem volt idő rá. 

Ha ez az egész úgy lett volna, ahogyan eredetileg terveztem, mármint, hogy magamnak csinálom meg a hajamat és a sminkemet is, akkor itt lehettem volna egész szombat délelőtt, segíthettem volna mindenben, és talán nem ilyen kapkodósan indul ez a csodálatos esemény.

Mindegy.

Az a lényeg, hogy végül minden jól alakult, élőben nem volt annyira rossz az a smink, a hajam különleges volt így féloldalasan, és amúgy is minden idegszálam azon csüngött, hogy Ági és Belami boldogok legyenek a nagy napjukon, és ez meg megvolt. Nagyon is. 

A távolság amúgy jót tett a megjelenésemnek, legalábbis a videóklippen nincs gondom magammal, majd a kiváncsi leszek a fényképekre.  

Ideje lenne már, ha minden alkalommal hallgatnék a megérzéseimre, mert valahogy soha nem visznek tévútra. 

Szerencsére ez az egész szépítkezési kaland nem vette el a kedvemet semmitől, ki tudja, talán sokkal idegesebb lettem volna, ha magammal kellett volna foglalkozni itthon, bár a végeredmény, szerintem, jobb lett volna. 

Azt hiszem, így a végére pont jó a cím, keretbe foglalja az egészet. Minden jó, ha jó a vége. (Shakespeare?)