Az elmúlt hét egy merő gyönyör volt a két színházzal, kirándulással, úgyhogy most elég nehéz visszatalálni a szürke hétköznapokba.
Az operett szombaton kellemes volt, semmi kiakasztó, semmi újítás. Nekem tetszett, bár nem vagyok egy nagy operett rajongó.
Vasárnap reggel elindultunk Dédestapolcsányba, rögtön Szilvásvárad mellé, nagyon jó volt.
Van is egy "abszolút boldogság" pillanatom innen, mikor Charlie, Mőr és én a szállásunk hátsó kertjében fetrengtünk, Charlie egy napozószéken, én a hintaágyban, Mór a fúben. Ráláttam a patakra, hallottam a csobogását, majd kinyúltam a lábammal, hogy meglökjem magam a hintán, úgyhogy volt még ez a lágy ringatózás, meg a madárcsicsergés... Elraktároztam alaposan ezt a pillanatot.
Túráztunk is egy kisebbet, Mór nagyon élte ezt az egészet, a boldogsága meg ragadós tud lenni nagyon.
Még hétfőn is ott voltunk, kimentünk a vásárra, de nekem az csalódás volt, Csupa bóvli, én azt hittem, hogy kézműves cuccok lesznek, de sajnos abból volt a legkevesebb. Végül én elég gyorsan visszamenekültem Mórral a szállásra, a kedvenc patakom mellé, Charlie meg még nézelődött kicsit, de aztán jött ő is. Csak délután indultunk vissza, még Gyöngyösre is elautóztunk egyet látogatni, estére értünk haza.
Azt nem állítanám, hogy nem szaladt el a ló velem étkezés terültén, mert válogatás nélkül mindent magamba tömtem, ami a kezem ügyébe került. Volt a csokis drazsétól elkezdve a pizzán át minden, úgyhogy majdnem egy kilóval voltam több kedden reggel, mint mostanában. Mára már visszaállt a súlyom hatvanöt alá (nyilván vízvisszatartás volt inkább, mint valódi hízás), de tegnap még úgy kivántam az édességet, valószínűleg az összeborogatott inzulinháztartásom miatt, hogy a falat tudtam volna kaparni a kíntól. Végül csináltam egy zabpelyhes túrós süteményt cukormentesen, kiszámoltam mennyi fér bele, és muszáj volt annyival beérnem, holott az egész tepsivel magamba tudtam volna tömni. Aztán este tornáztam, és onnantól jobb lett, a mozgás mindig segít a helyére rántani a vércukromat és az inzulinháztartásomat. Összességében ma már a régi rutin szerint haladok, ez is egy olyan pont volt, ahol könnyen feladhattam volna az egészet, de túl sok energiám fekszik ebben december óta, észen vagyok. Ráadásul újra és újra meg kell állapítanom, hogy egy inzulinrezisztenciával küszködőnek azért kell a kontroll a szénhidrátban (is), mert a sok "rossz" szénhidrát még többet akar, előjön a farksaéhség, amit nagyon nehéz kordában tartani. Ha stabilan van a vércukrom, és mozgás is van, akkor sokkal kevésbé játszik ez a mindent elsöprő éhség.
Kismacsó itthon van, tanul az államvizsga második felvonására, az első ötös lett. Eddig nagyon pöpec minden.
Belamival csak telefonon értekezünk több, mint egy hete, de minden rendben vele, sokat túrázik, ez most a legkedvesebb hobbija. Azt tervezi, hogy nyáron Grúziába megy egy hosszú gyaloglásra... Annyira nem bánnám, ha inkább itthon túrázgatna.
No, megyek a dolgom után!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése