Kösz, én igyekszem jól lenni!

Biztosan a tavasz ígérete, meg a napfény, de ahhoz képest, hogy annyira nem jó minden körülöttem, azért én elég fitten, pozitívan nyomom, vagyis próbálom.

Volt múlt kedden egy temetés, a mostoha nevelőanyám húga halt meg, aki öt évvel volt idősebb nálam. (Nevelőanyám tízzel több amúgy.) Az ok az alkohol volt, hihetetlen mennyire ki tud csinálni egy embert viszonylag rövid idő alatt. Vannak, akik ellenálóbbak, ő nem volt az.

Belami.

Jó lenne arról beszámolni, hogy egyre inkább megtalálja önmagát újra, és bár ő ezt kommunikálja, sajnos nem így van. Az anyja vagyok, érzem, látom. Sokat tipródok, hogy mit tehetnék érte, de tudom, hogy a legjobb, amit most tehetek, hogy meghallgatom, amikor csak igényli, és nem adok kéretlen tanácsot. 

Viszonylag hamar kezdett ismerkedni, én mondtam neki, hogy korán lesz még (kéretlen tanács volt ez is), de ezt is a saját bőrén kellett megtapasztalnia. Sajnálom, mert pont nem hiányzott neki most egy friss csalódás, ami nem túl mély, de akkor is visszaveti a kedvét, a hangulatát. 

Olyan kis magányos most, utoljára akkor éreztem ilyen elveszettnek, mikor válás után beírattam abba a béna külvárosi iskolába. Onnan ki tudtam hozni a hatosztályos gimibe, ahol minden rendbe jött vele, de most... Nem tudok (és nem is szabad) aktívan megoldanom, és ez sokkal nehezebb, bármennyire is kényelmesnek tűnik. Szóval meghallgatok, biztosítok egy visszavonulási bázist neki, ha nem akar a pesti lakásában egyedül lenni, és várok. Biztosan tudom, hogy jobb lesz, csak idő kell még neki, bár hagyna magának ezúttal eleget! 

Kismacsó.

Írja a szakdolgozatát, de múlt hét előtti héten magasról leesett a laptopja, aminek így kampec. Szerencsére le tudta szedni róla a cuccát. Aztán a telefonját nyírta ki, azt is véletlenül, négy év után sikerült úgy leejtenie, hogy menthetetlen volt. 

Mi intéztünk új telefont, az apja adott pénzt új laptopra, míg megveszi, a barátnője kölcsönadta neki a sajátját.  

Aztán múlt héten felhívott, hogy Budapestre helyezték dolgozni, nem a mi városunkba. Ez azért volt nagy gyomros, mert teljesen biztosak voltunk benne, hogy ide fog jönni. A nyári gyakorlatok után a főnöke direkt őt kérte, meg is ígérték neki, hogy oda fogják vezényelni, aztán mégsem. "Szolgálati érdek", ezzel le is sepertek minden érvet az asztalról. Kismacsó, aki egy Pató Pálba oltott Buddha, eléggé ideges lett. Ezzel érzékeltettem a probléma nagyságát számára. Számomra is az, mert így valóban kirepül ő is, nem lesz még egy év, hogy itt lakik napi szinten. 

Mire pénteken hazaért, már egyensúlyban volt, terveket mondott. Így valószínűleg a jogot is Pesten fogja tanulni. Nekem meg akkor jó, ha neki az, szóval túl fogom tenni magam rajta, hogy elmegy, csak találja meg a számításait, legyen nagyon boldog. A többi nem érdekes.

Tágabb családban is halmozódnak az egészségügyi bajok, ezzel együtt a hangulat sem túl jó.

Pont ezért jobb, ha én próbálok fitt és pozitív maradni, úgy többet tudok segíteni. Szerencsére most már érzem a pozitív hozadékát a december óta tartó életmódváltásnak. Sokkal több az energiám, és az egyensúlyomból is nehéz kibillenteni, illetve, ha kitérek is, gyorsan vissza tudom magam állítani. 

Januárban nagyon nem éreztem magam jól, tartottam tőle, hogy pont a diéta miatt, de tök jó, hogy nem adtam fel, hanem folytattam, mert sokkal, de sokkal jobban vagyok minden szempontból. A nyolcvanharmadik napon járok (hatvanhét kiló harminc deka voltam reggel, még két kiló harminc deka mínusz a cél).