Semmi különös, meg emlékezés

Nincs változás, alapjáraton működök.

Ez azt jelenti, hogy jól vagyok, nem vagyok rosszkedvű, de igazán jó sem. Olyan semmilyen. 

Telnek a napok, teszem a dolgom, időnként örülök valaminek, máskor bosszankodok, de még ezek sem kiugró mértékűek. BORZASZTÓAN unalmasnak és kiszámíthatónak érzem magam. Ez amúgy nem baj nekem, esetleg másnak. 

Gondolkoztam rajta, hogy mivel tudnám megdobni kicst a hangulatomat. Talán egy buli? Tánc hajnalig, kimerülésig? Talán... Aztán eszembe jut, hogy arra nem tudom rávenni magam, hogy elmenjek egy étterembe, akkor tulajdonképpen mit is akarok?! Áhh!

Persze erről a buli témáról eszembe jutott Tűz barátnőm, akivel megszakítottam a kapcsolatot pár éve (2015), mert az ex férjemmel kavart a hátam mögött, és a férje engem vont felelősségre.

Érdekes, hogy az akkori felháborodásomból már semmi nem maradt, sőt, ha ő eszembe jut, akkor inkább a jó dolgok buknak fel, mert mi tényleg össze voltunk nőve évekig, mint a borsó, meg a héja. Talán ezért is viselt meg annyira az egész, mert én tényleg bíztam benne, és eszembe sem jutott, hogy átver. 

Tudtam róla, hogy tetszik neki az exem, mert elmondta, mikor közös munkahelyük lett, de az elejétől kértem, hogy ne csinálja, hagyják békén egymást. Egy darabig még őszinte volt velem, de én egyre idegesebb lettem az egésztől, és egyre kevésbé szépen mondtam neki, hogy stop. Aztán úgy döntött, hogy fontosabb neki ez a bizarr kapcsolat, mint a mi barátságunk, de titokban csinálja, hogy mindkettőt megtarthassa.

Mikor a férje elkapott egy üzenetet az exemtől, akkor felhívott, és volt egy nagyon kellemetlen órám, amíg próbáltam meggyőzni arról, hogy félreért valamit, nincs semmi Tűz és az ex férjem között. Annyira nagyon dühös voltam és csalódott, mert számomra (nyilván) egyértelmű volt a viszonyuk, hogy telefonon keresztül leordítottam Tűz fejét, nem hallgattam meg, amt mondani akart, és közöltem vele, hogy soha többé hallani sem akarok róla. 

Persze ez nem volt ennyire egyszerű, mert flottás telefonjaink voltak, de némi idő után ezt kulturáltan lerendeztük, és messengeren fel szoktuk köszönteni egymást szüli- és névnapon. Szánalmas.

Egyszer-kétszer beszéltünk telefonon, ő kezdeményezte, de mindig arra jutottunk, hogy ezt nem lehet már visszacsinálni. A bizalmat. Nyilván ő is sérült, hogy nem hallgattam meg, és kiradíroztam őt az életemből, mint egy ceruza rajzot. Ezt akkor próbálta is megfogalmazni, de én még akkor is sértett voltam, pedig eltelt már csomó idő (1-2 év), és azt éreztem, nekem van csak igazam, ő legfeljebb a bocsánatomért esedezhet.  

Majd megint eltelt már vagy 6 év, mióta utoljára próbáltunk erről beszélni, és pár napja rengeteget jár az eszemben, nem tudom miért. Az a baj, hogy nagyon hiányzik a régi Tűz, de a józan eszemmel tudom, hogy olyan már úgysem lehet semmi, nem látok megoldást. Elég sz.r ügy, de ez van.