Konok

Továbbra is nyűgös vagyok, de nem igazán rosszkedvű.

Általában segít, ha vannak új terveim, és vannak, de most még ez sem dob fel. Elképzelhető, hogy azért, mert még nem látom a terv megvalósításának pontos részleteit.

Nos, én elég konok tudok lenni, ha elképzelek valamit, és meg akarom valósítani.

Igazából az sem érdekel, hogy nem azonnal valósul meg az álmom, mert hiszek abban, ha elég komolyan foglalkozok vele, akkor az úgy lesz majd.

Emlékszem, valamikor 2006-ban merült fel bennem először, hogy ki szeretném tanulni a kozmetikus mesterséget, és majdnem tíz év múlva meg is valósítottam, mert addig nem mászott ki a kis hangya a fejemből. (Azt most inkább hagyjuk, hogy végül nem használom semmire a magam szépítkezésén túl.)

Aztán a kutya. Az is ment már nálam hosszú évek óta, aztán meglett milyen fajtát szeretnék, majd addig szívóskodtam, míg meg nem találtam a kutyánkat.

Nagy tévedésem a jogosítvány, mert azt is addig hajtottam, míg meg nem lett, de vezetni utálok.

Összességében nem biztos, hogy ez a konokság annyira jó, mert sok esetben olyanokat is átverek a rendszeren, amikre nem feltétlenül van szükségem. (Mór nem tartozik ide természetesen.)

Legújabb vezérhangya a fejemben a fonyódi költözés.

Igen, látom magam előtt a lakcímkártyámat, a sétáimat minden egyes évszakban. 

Most azt gondolom, hogy a legcélszerűbb az lenne, ha fokozatosan csorognánk át oda. Először -mondjuk én- találok ott munkát, elköltözök valami olcsó megoldással (szoba bérlése például), aztán Charlie is talál jó munkát, ő is költözik, majd keresünk valami saját ingatlant, a mostanit meg eladjuk. 

Ehhez én most nézegetem az állásajánlatokat ott és a környéken, de nem túl bíztató. Az meg különösen lelombozó, hogy túl sok energiát sem érzek magamban semmihez, az életem/életünk megváltoztatásához különösen nem. Most még egy egyszerű festés a lakásunkban is megugorhatatlannak tűnik. 

Ez ügyben (költözés) beszéltünk már a fiúkkal, mindketten biztatnak minket, hogy menjünk, ha úgy érezzük. Kismacsó még kb. egy évig tervez itthon lakni, de azt mondta, ha hamarabb mennénk, ő meg tudja oldani, meg a lakás is maradna még. Anyósom már ennyire nem egyszerű eset, de ezen még nem parázunk, mert sehol sem tartunk, szóval majd falatonként esszük azt az oroszlánt, vagy mi.

Tegnap megtartottuk Charlie szülinapját.

Végül mindketten dolgoztunk, szóval a kirándulás együtt ugrott (én kirándultam a munkám miatt, de nem igazán élveztem). A vacsorát én lezongoráztam fejben, hogy hozunk valami finomat haza, úgyhogy sírni tudtam volna, mikor Charlie mondta, hogy tud egy éttermet, ahová Mórt is be tudjuk vinni. Végül az lett, amit én gondoltam, mert későn lett volna időpont foglalásra, úgyhogy kézműves hamburgert hoztunk, isteni finom volt. Kicsit haragudtam magamra, hogy mekkora egy ünneprontó lusta dög vagyok már, hogy nincs kedvem kiöltözve elmenni egy fancy étterembe a férjem szülinapján, de tényleg nem volt.

Persze előtte, délután hoztam meglepi tortát gyertyával, meg Charlie anyukája sütött tepertős pogácsát, szóval jó volt minden, csak már megint átvertem a rendszeren az én elképzelésemet. Pont, ahogy szoktam. Nincs ez így jól.