Lassan járj, tovább érsz!

Hétfőn volt az, hogy még minden rendben volt.

Délelőtt az irodában voltam, aztán itthon folytattam a szálak felszedegetését szabadság után. Azt már láttam, hogy a következő két hétben nem fogok unatkozni. 

Este, Mór sétája után, még a futópadot is előgördítettem, és nagyon jó érzésekkel feküdtem le aludni.

Aztán jött a kedd.

Az első perctől éreztem, hogy ez egy nem jó nap. Mondjuk azt nem gondoltam, hogy veszélyes is. 

Volt olyan, hogy potyára mentem valahová, aztán a shakert is levertem, mert telefonon keresztül Charlieval veszekedtem, és a shakerben lévő cucc beterített mindent, de tényleg mindent, sírni tudtam volna. Fájt a fejem a sok hülyeségtől, aztán estem egy hatalmasat. 

Innentől teljesen elromlott minden.

Telefon Charlienak, hogy nézzen rám, mert nem is tudom, hogy eltörött e valamim, mert rohadtul fáj a sípcsontom, a térdem, és a fenekem (amit nem is értek, hogy hogyan, de biztosan áthuppantam a térdemről hátra, de ki emlékszik már?). Aztán felhívtam a közvetlen felettesemet, mert munka közben voltam. Hát jó, akkor irány a baleseti. Mákom volt, mert még nem a sürgősségire kellett menni, tekintve, hogy nem volt még négy óra, a balesetin meg senki nem volt, úgyhogy gyorsan végeztem. Törés nincs, csak jól összezúztam magam. Telefon a munkahelyre, ahol gyakorlatilag utasítottak, hogy táppénzre menjek, mert már csináltak feljegyzést, meg szóltak a munkavédelmisnek. Annyira nem tiltakoztam, mert csináltam már végig éjszakát összezúzódott bokával, én akkor azt hittem, hogy összepisilem magam a fájdalomtól. Szerencsére annyira rossz éjszakám nem volt, sőt, másnapra a térdem teljesen rendben volt, inkább a sípcsontom sérült, mondjk az elég rondán. 

Csütörtökön a fenekem kezdett fájni elég kifejezetten, ami mára fokozódott, szóval továbbra sem vagyok túl boldog. 

Közben kezdtem szervezni a visszatérésem, mert munkahelyi balesetnél ez nem olyan egyszerű.

Legyen elég annyi, hogyha kedden leszek olyan állapotban, hogy a balesetin kiadják a gyógyult státuszt, akkor csütörtökre sikerülhet visszamennem dolgozni. Ha bármi csúszik, akkor idén én már semmit nem tudok intézni.

Hogy miért nyargalok vissza?

Nem azért, mert én vagyok a munka hőse. Azért, mert a helyettesemmel nem szeretnék már ennél jobban kitolni, ráadásul ki van írva a szabim két ünnep közöttre, amit vissza lehet vonni, de úgysem tudom kivenni január végéig, mert a helyettesemnek is ki kell vennie valamikor, ha már így elk.rtam neki ezt a két hetet. Ja, és Fonyódra akkor is el fogok menni, ha piros hó esik.

Nyilván, ha nem javulok meg teljesen keddig, akkor újratervezés lesz, de most erre állítottam rá az agyamat. (Csak a seggem ne fájna annyira!)

Ennyit erről, hogy örülök magamnak.

Mondjuk járhattam volna sokkal, de sokkal rosszabbul is, úgyhogy inkább befogom.