Változás

Alapvető jellemvonásom, hogy nem szeretem a hirtelen változásokat.

Majd elmentem gyermekvédelmi gyámnak, ahol hirtelen változások sorozata a munka legjellemzőbbje. Szerintem rengeteget fejlődtem az elmúlt három évben ez ügyben, már nem kapok sokkot, ha "újratervezés" van.

Aztán most azt vettem észre, hogy bizonyos helyzetekben szomjazom a változást.

Reggel úgy ébredtem, hogy fel voltam dobódva, és hirtelen nem is értettem miért. 

Tegnap felvették Charliet munkatársamnak, és a sok apró szorongásom mellett azt érzem, hogy jó lesz ez.

Engem teljesen kicsinált, hogy az adótörvények változásával a vállalkozása bizonytalanná vált, nem lehetett előre tervezni semmit. Én találtam ki, hogy kellene egy biztos pont, amiben -esetleg- segíteni is tudok, és mellette csinálhatja a fotózást, tervezést. A válsággal együtt egyre kevesebb és kiszámíthatatlanabb a munka mennyisége, de így ő döntheti el, hogy mit és mennyit vállal, mert van egy fix bevétele.

Fontos volt az is, hogy ne egy irodában kelljen ülnie heti negyven órát, hanem legyen mozgástere, ő oszthassa be az idejét, mert ezt az elmúlt években megszokta, és láttam rajta, hogy egyáltalán nem akar a multik világába visszamenni. Így keletkezett ez a hibrid megoldás, de bízok benne, hogy pont ez a sokszínűség fogja őt megdobni, és vele együtt engem is.

Persze ettől még megmaradt az idős családtag ellátásának és segítésének témaköre, de hiszem, hogy ez is változni fog a másik változó miatt, és jó irányba.

Főleg, hogy egy jó ideje látom már, hogy az egész rossz dinamika kulcsfigurája nem anyósom, hanem épp Charlie. Ő nem tud leszakadni arról, hogy mindent megcsinál az anyukája helyett, aki így teljesen elveszíti az önállóságát. Legjobb példa erre a fonyódi nyaralásunk alatt történt, ugyanis volt egy helyzet, mikor senki nem volt mozgatható egy kórházi kontrollra, és láss csodát, anyósom megoldotta tök egyedül, és nagyon büszke volt magára. Én erre több soron rávilágítottam Charlienak, de még mindig nem volt eléggé lefoglalva ahhoz, hogy hagyja az édesanyját "élni". Ezzel az új állással reményeim szerint több ilyen "kényszerítő" helyzet adódik, és végre helyére kerülnek a dolgok. 

Lehet naív vagyok, de reménykedni ér. Nem?